Hírek

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Húsvét 2. vasárnap – Húsvét nyolcada

(2026. április 12.)

1. Kétszín alatti szentáldozás: Csütörtökönként lehetőség van kétszín alatti szentáldozásra, amely a szentáldozás ünnepélyesebb formája. A szentmisét követően csendes szentségimádást tartunk Bátorítunk mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, és mélyítse el kapcsolatát Krisztussal. Várunk mindenkit szeretettel közösségünkbe!

2. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000 Ft. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 5.000 Ft előleg befizetésével. Az esti szentmise ezen a napon elmarad, mivel a hazaérkezés időpontja bizonytalan. Köszönöm a megértést!

3. Szentély terveinek bemutatása: Április 19-én, a 10 órás szentmise után bemutatjuk a megújuló szentély terveit. A terveket Dr. Fejérdi Péter, Ybl-díjas építészmérnök ismerteti. A bemutató során szó lesz az új elemekről, a tér kialakításáról, valamint a világítástechnika megújításáról is.
A bemutatót követően a templom oldalbejáratánál szeretnénk egy rövid, kötetlen beszélgetést tartani. Ehhez kérjük a testvéreket, hogy aki teheti, hozzon egy tálca süteményt vagy üdítőt. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.

4. 1% + 1% felajánlás:Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel.
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (13.) Köznap
7:00 Élő Máriáért
Szerda (15.) Köznap
18:00
Csütörtök (16.) Köznap
18:00
Péntek (17.) Köznap
8:00 Földi, Neményi, Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért

Szombat (18.) Váci zarándoklat miatt elmarad az esti szentmise!

Vasárnap (19.) Húsvét 3. vasárnapi szentmise
10:00 Plébániánkért
18:00 + Magdolnáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Húsvét 1. vasárnap – Húsvét nyolcada
(2026. április 5.)

1. Miserend: A nagyböjt végéhez értünk, ezért visszaáll a megszokott miserend. Első péntekenként: 18:00-kor, a többi pénteki napon 8:00-kor vannak a szentmisék.

2. Kétszín alatti szentáldozás: Szeretettel hívlak Titeket a csütörtökönként tartott szentmisékre, ahol a hét közepén lehetőség nyílik az elcsendesedésre és lelki feltöltődésre. Ezeken az alkalmakon lehetőség van kétszín alatti szentáldozásra, amely különleges kegyelmi ajándék. A szentmisét követően csendes szentségimádást tartunk Bátorítunk mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, és mélyítse el kapcsolatát Krisztussal. Várunk mindenkit szeretettel közösségünkbe!

2. Köszönet: Köszönöm szépen mindenkinek, aki az elmúlt hetekben segített a kertben, a templom takarításában, a szent 3 nap előkészítésében és mindenkinek, akik részt vettek a keresztutakon, valamint a szent 3 nap szertartásain.

3. Gyűjtés a szentsír díszítésére: Köszönöm szépen a hívek lelkes adakozását a szentsír díszítésére. Összesen 57.000 Ft gyűlt össze erre a célra.

4. Iroda szünet: Az ünnepre való tekintettel az iroda szünetelni fog húsvét hétfőn.

5. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 5.000 Ft előleg befizetésével.

6. 1% + 1% felajánlás:Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel.
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (6.) Húsvét nyolcadában
10:00
Szerda (8.) Húsvét nyolcadában
18:00 Fruzsi gyógyulásáért
Csütörtök (9.) Húsvét nyolcadában
18:00 Élő Bíborkáért és Zsoltért
Péntek (10.) Húsvét nyolcadában
8:00
Szombat (11.) Húsvét II. vasárnap előesti szentmise
18:00 Fiatal házaspárért és családjáért
Vasárnap (12.) Húsvét II. vasárnapi szentmise
10:00 Békéért
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések

Virágvasárnap (2026. március 29.)

1. Nagyhét: A nagyheti szertartások rendje ki lett téve a hirdetési felületeinken, továbbá a most megjelent plébániai újságunkban is megtalálható. Szeretettel hívok és várok mindenkit ezekre az alkalmakra, hogy minél teljesebben tudjuk átélni és átimádkozni ezeket a szent napokat.

2. Keresztút: Az idei nagyböjtben az utolsó keresztút nagypénteken 9:00-kor lesz. Mindenkit szeretettel hívok és várok.

3. Szentgyónás: hétfőn, kedden és szerdán kiemelt időpontokban gyóntatni fogok a templomkertben vagy a templomban, hogy akik még nem végezték el nagyböjti gyónásukat, pótolhassák azt, és így megtisztult lélekkel készülhessenek a húsvétra. Az időpontok megtalálhatók a liturgikus rendet tartalmazó hirdetésben. Szeretettel hívok és várok mindenkit!

4. Gyűjtés a Szentföld javára: Múlt héten 81.700 Ft gyűlt össze a Szentföld javára. Köszönöm minden adakozó nagylelkűségét!

5. Gyűjtés a szentsír díszítésére: Szép szokás, hogy a Szent Sír díszítésére külön célgyűjtés volt az elmúlt években. Az erre szánt adományt a ministránsok gyűjtik a bejáratoknál, illetve, ha valaki utalni szeretné, a közleményben „A Szent Sír díszítésére” szöveget tüntesse fel.

6. Szent Sír Őrzése: Nagyszombaton Jézus teste a Szent Sírban nyugszik. Ezen a napon a hívek imádságos lélekkel virrasztanak, és őrzik a Szent Sírt. Annak érdekében, hogy a templom és a Szent Sír őrzése a nap folyamán folyamatos legyen, kérem a kedves testvéreket, hogy iratkozzanak fel félórás időszakokra a templom bejáratánál kihelyezett jelentkezési ívre.

7. Iroda szünet: Az ünnepre való tekintettel az iroda szünetelni fog nagycsütörtökön (2-án) és húsvét hétfőn (6-án).

8. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 5.000 Ft előleg befizetésével.

9. Kertrendezés és templom takarítás: Hálás szívvel köszönöm mindenkinek, aki részt vett templomunk és annak kertjének tavaszi rendbetételében.

10. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel.

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:

NapÜnnepIdőpont
Nagyhétfő (30.)
Szentmise Gyóntatás
(templomban v. templomkertben)

7:00 8:00-9:00
16:00-18:00
Kedd (31.)
Gyóntatás
(templomban v. templomkertben)

16:00-18:00
Nagyszerda (1.)Szentmise Gyóntatás
(templomban v. templomkertben)  
18:00 16:00-18:00  
Nagycsütörtök (2.)utolsó vacsora mise, oltárfosztás A szertartás után virrasztás, kb. 1,5 óra.  18:00
Nagypéntek (3.)Keresztút   Urunk szenvedésének szertartás, passió,
kereszt leleplezése, Szent Sír megnyitása
 
9:00 15:00
Nagyszombat vigilia (4.)Szent Sír őrzése Vigília mise  9:00 – 18:00 20:00
Húsvét Vasárnap (5.)Virágvasárnap  10:00
Húsvét Vasárnap (5.)Virágvasárnap  18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekNagyböjt 5. vasárnap
(2026. március 22.)

1. Nagyböjt: Péntekenként 18:00-tól keresztutat járunk, amit mindig más közösség vezet. Az áhítat alatt gyóntatok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk.
Keresztút időpontok és vezetőik:
Márc. 27. – Klasszikus kórus (Hegedüs Roland)
Ápr. 3. – Nagypéntek (Imi a.)

2. Gyűjtés a Szentföld javára: Ezen a hétvégén (21-22-én) gyűjtést tartunk Szentföld javára. Az e célra szánt adományaikat a már szokott módon, a szentmisék után a bejáratnál tudják bedobni a ministránsok által tartott perselybe. Előre is köszönöm minden adakozó nagylelkűségét!

3. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 5.000 Ft előleg befizetésével.

4. Kertrendezés és templom takarítás: Köszönöm szépen mindenkinek, aki részt tudott venni templomkertünk szépítésén a tegnapi napon (21-én).Kérem a testvéreket, hogy igyekezzünk szabaddá tenni a következő 28-át templomunk tavaszi nagytakarítására, hogy akinek egészsége, ideje engedi, részt vehessen ebben a szolgálatban. Akár 1-1 óra szolgálat is nagy segítséget jelent. A takarítás 14:00-tól 17:30-ig tart.

5. Óraátállítás: Ne felejtsük el, hogy március 28-ról 29-re egy órával előre állítjuk az óráinkat.

6. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel.

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (23.) Köznap
7:00 Mátrahegyi, Simon, Péterfalvi és Tátrai család élő és elhunyt tagjaiért
Szerda (25.) Urunk születésének hírüladása (Fü)
(Gyümölcsoltó Boldogasszony)
18:00
Csütörtök (26.) Köznap
18:00
Péntek (27.) Keresztút + szentáldozás
5. keresztút: Klasszikus kórus
(gyóntatás a keresztút alatt)
18:00 –
Szombat (28.) Virágvasárnap előesti szentmise
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00
Vasárnap (29.) Virágvasárnap
(gyóntatás 9:30-10:00)
10:00 Plébániánkért
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

NAGYHETI SZERTARTÁSREND: (március 30 – április 6.)

Nagyhétfő (30.): Szentmise:
7:00
Gyóntatás a templomban (templomkertben)
8:00-9:00 (nagyobb érdeklődés esetén tovább) és
16:00-18:00 (nagyobb érdeklődés esetén tovább)
Nagykedd (31.):
Gyóntatás a templomban (templomkertben)
16:00-18:00 (nagyobb érdeklődés esetén tovább)
Nagyszerda (1.): Szentmise: 18:00
Gyóntatás a templomban (templomkertben)
16:00-18:00
Nagycsütörtök (2.):
18:00-kor utolsó vacsora mise, oltárfosztás
A szertartás után virrasztás, kb. 1,5 óra.
Nagypéntek (3.):
9:00-kor keresztút (Imi atya vezetésével)
15:00-kor Urunk szenvedésének szertartás, passió,
kereszt leleplezése, Szent Sír megnyitása
Nagyszombat (4.):
9:00 -18:00-ig Szent Sír őrzése, látogatása
20:00-kor Húsvéti Vigília szertartása,
Húsvétvasárnap (5.):
10:00 Ünnepi mise és körmenet, 18:00
Nagyhétfő (6.): Szentmise: 7:00
Gyóntatás a templomban (templomkertben)
8:00-9:00 (nagyobb érdeklődés esetén tovább) és
16:00-18:00 (nagyobb érdeklődés esetén tovább)

Mindig nagy szeretettel hívom és várom a testvéreket, de most ez különösen is igaz ezekben a napokban. Életünk legfontosabb ünnepe előtt állunk. Szükségünk van arra, hogy elmélyítsük szívünkben és elménkben Isten megváltó tettét. Igyekezzünk a tőlünk telhető legteljesebb módon megünnepelni ezeket a napokat!

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekNagyböjt 4. vasárnap
(2026. március 15.)

1. Nagyböjt: Péntekenként 18:00-tól keresztutat járunk, amit mindig más közösség vezet. Az áhítat alatt gyóntatok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk.
Keresztút időpontok és vezetőik:
Márc. 20. – Házasok (Király Péter)
Márc. 27. – Klasszikus kórus (Hegedüs Roland)
Ápr. 3. – Nagypéntek (Imi a.)

2. Gyűjtés a Szentföld javára: Jövő hétvégén (21-22-én), gyűjtést tartunk Szentföld javára. Az e célra szánt adományaikat a már szokott módon, a szentmisék után a bejáratnál tudják bedobni a ministránsok által tartott perselybe. Előre is köszönöm minden adakozó nagylelkűségét!

3. Tartós élelmiszergyűjtés: Plébániánk karitász csoportja március 21-én, szombaton délelőtt tartós élelmiszergyűjtést tart a Palota CBA előtt. Ugyanezen a hétvégén a szentmisék végén, 21-én és 22-én vásárt tart templomunkban, melynek bevételét szintén a szükséget szenvedők javára fogják majd fordítani.

4. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 5.000 Ft előleg befizetésével.

5. Kertrendezés és templom takarítás: Szép hagyomány, hogy a templomunkban a nagyobb ünnepek előtt nagytakarítást tartunk. Kérem a testvéreket, hogy igyekezzünk szabaddá tenni a következő 2 napot, és aki teheti, egészsége, ideje engedi, vegyen részt ezekben a munkákban. Akár 1-1 óra szolgálat is nagy segítséget jelent.
március 21-én lesz a kertrendezés 14:00-17:00
március 28-án lesz a templom takarítása 14:00-17:30

6. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel.
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (16.) Köznap
7:00 Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szerda (18.) Köznap
18:00 Élő Éváért és családjáért
Csütörtök (19.) Köznap
(gyóntatás a szentségimádás alatt)
18:00 Élő Éváért és családjáért
Péntek (20.) Keresztút + szentáldozás
5. keresztút: Házpárok
(gyóntatás a keresztút alatt)
18:00
Szombat (21.) Nagyböjt 5. vasárnap előesti szentmise
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00 Élő Éváért és családjáért
Vasárnap (22.) Nagyböjt 5. vasárnap
(gyóntatás 9:30-10:00)
10:00 Plébániánkért
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekNagyböjt 3. vasárnap
(2026. március 8.)

1. Nagyböjt: Péntekenként 18:00-tól keresztutat járunk, amit mindig más közösség vezet. Az áhítat alatt gyóntatok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk.
Keresztút időpontok és vezetőik:
Márc. 13. – Gitáros keresztút (Végh Karcsi – Nagy Péter)
Márc. 20. – Házasok (Király Péter)
Márc. 27. – Klasszikus kórus (Hegedüs Roland)
Ápr. 3. – Nagypéntek (Imi a.)

2. Mézvásár: Most vasárnap a 10:00-ai szentmisét követően Mohosné Marika, plébániánk könyvelője mézvásárt tart templomunk bejáratánál.

3. Kárpátaljai gyűjtés eredménye: Múlt héten a kárpátaljai gyűjtésen 84.600 Ft gyűlt össze. Köszönöm szépen mindenkinek a nagylelkű adományát.

4. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 5.000 Ft előleg befizetésével.

5. Kertrendezés és templom takarítás: Szép hagyomány, hogy a templomunkban a nagyobb ünnepek előtt nagytakarítást tartunk. Kérem a testvéreket, hogy igyekezzünk szabaddá tenni a következő 2 napot, és aki teheti, egészsége, ideje engedi, vegyen részt ezekben a munkákban. Akár 1-1 óra szolgálat is nagy segítséget jelent.
Március 21-én lesz a kertrendezés 14:00-17:00
Március 28-án lesz a templom takarítása 14:00-17:30

6. Tartós élelmiszergyűjtés: Plébániánk karitász csoportja március 21-én, szombaton délelőtt tartós élelmiszergyűjtést tart a Palota CBA előtt. Ugyanezen a hétvégén a szentmisék végén, 21-én és 22-én vásárt tart templomunkban, melynek bevételét szintén a szükséget szenvedők javára fogják majd fordítani.

7. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel.
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (9.) Köznap
7:00 Élő Péterért és családjáért
Szerda (11.) Köznap
18:00
Csütörtök (12.) Köznap
(gyóntatás a szentségimádás alatt)
18:00 Magyarországért
Péntek (13.) Keresztút + szentáldozás
3. keresztút: Elsőáldozók csoportja és kis ifik
(gyóntatás a keresztút alatt)
18:00 –
Szombat (14.) Nagyböjt 3. vasárnap előesti szentmise
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00 Szülőkért és nagyszülőkért, + Somogyi Józsefért és Józsefnéért
Vasárnap (15.) Nagyböjt 3. vasárnap
(gyóntatás 9:30-10:00)
10:00 + László édesapáért és + Antal nagypapáért
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00 + Balogh Mátyás édesapáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Nagyböjt 1. vasárnap
(2026. február 22.)

1. Nagyböjt: Az idei nagyböjt február 18-án, hamvazószerdán kezdődik el. Minden pénteken este 18:00-tól keresztutat fogunk járni, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhítat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk.
Keresztút időpontok és vezetőik:
Febr. 27. – Felnőtt és – nyugdíjas hittan (Gergó Lajos-Nagy Péter)
Márc. 6. – Elsőáldozók csoportja és kis ifik (Orbán Edit Nagy Péter)
Márc. 13. – Gitáros keresztút (Végh Karcsi – Nagy Péter)
Márc. 20. – Házasok (Király Péter)
Márc. 27. – Klasszikus kórus (Hegedüs Roland)
Ápr. 3. – Nagypéntek (Imi a.)

2. Betegek kenete: Március 1-jén a 10:00-ai szentmisét követően a hívek részesülhetnek a betegek kenetében mindazok, akik betegség vagy idős kor miatt kérik Isten megerősítő kegyelmét. Kérjük a testvéreket, hogy a szentség méltó felvételéhez éljenek a szentgyónás lehetőségével. Gyónási alkalmak lesznek február 25-én, 26-án, 27-én és 28-án a szentmisék előtt és a keresztút alatt. Bátorítok mindenkit, hogy imádságos lélekkel készüljön, és hívja fel erre a lehetőségre idős vagy beteg hozzátartozói figyelmét is.

3. Mézvásár: Március 1-jén és 8-án mézvásárt tartunk templomunkban a 10:00-ai misét követően.

4. Gyűjtés a katolikus iskolák javára: Ezen a hétvégén (21-22-én) megtartjuk az első nagy célgyűjtésünket, amit a katolikus iskolák javára fogunk továbbítani. A gyűjtést a szokásos módon a bejáratnál fogjuk tartani.

5. Beteg látogatás: Kérem a testvéreket, hogy aki tud akár rokonról, akár szomszédról, aki szeretne gyónni, szentáldozáshoz járulni, de kora és betegsége nem engedi már el a templomba, az jelezze, hogy első péntekenként meglátogathassam.

6. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 5.000 Ft előleg befizetésével.

7. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (23.) Köznap 7:00 Beteg Györgyért
Szerda (25.) Köznap
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00 Élő Nóráért és Boglárkáért
Csütörtök (26.) Köznap
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00 Domonkosért születésnapja alkalmából
Péntek (27.) Keresztút + szentáldozás
2. keresztút: Nyugdíjas – Felnőtt hittan
(gyóntatás a keresztút alatt)
18:00 –
Szombat (28.) Nagyböjt 2. vasárnap előesti szentmise
(gyóntatás 17:30-18:00)
18:00 Élő Gergelyért és családjáért
Vasárnap (1.) Nagyböjt 2. vasárnap
Betegek szentségének felvétele
10:00 + Ambrusért, Erzsébetért és a Bartalis család + tagjaiért
Vasárnap (1.) Nagyböjt 2. vasárnap
18:00 Simó családért
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések  – Évközi 6. vasárnap
(2026. február 15.)

1. Nagyböjt: Az idei nagyböjt február 18-án, hamvazószerdán kezdődik el. Minden pénteken este 18:00-tól keresztutat fogunk járni, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhítat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk.

Keresztút időpontok és vezetőik:
Febr. 20. – Képviselőtestület (Gergó Lajos)
Febr. 27. – Felnőtt és – nyugdíjas hittan (Gergó Lajos-Nagy Péter)
Márc. 6. – Elsőáldozók csoportja és kis ifik (Orbán Edit Nagy Péter)
Márc. 13. – Gitáros keresztút (Végh Karcsi – Nagy Péter)
Márc. 20. – Házasok (Király Péter)
Márc. 27. – Klasszikus kórus (Hegedüs Roland)
Ápr. 3. – Nagypéntek (Imi a.)

Kérek mindenkit, ne feledkezzünk meg arról, hogy a nagyböjt szent 40 napja hamvazószerdával kezdődik, nem nagyböjt első vasárnapjával. Ugyan nem parancsolt ünnep, azonban szigorú böjt van ezen a napon. Kérem a  testvéreket, hogy igyekezzünk részt venni e napon szentmisén akár itt, akár munkahelyünkhöz, iskolánkhoz közeli templomban.

Szigorú böjt szabálya: Tilos húst enni. A nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett 2 másik, csökkentett mértékű étkezés. Az ital, hacsak nem étel jellegű nem szegi meg a böjtöt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, a állapotos és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket a böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

2. Betegek kenete: Március 1-jén templomunkban a hívek részesülhetnek a betegek kenetében mindazok, akik betegség vagy idős kor miatt kérik Isten megerősítő kegyelmét. Kérjük a testvéreket, hogy a szentség méltó felvételéhez éljenek a szentgyónás lehetőségével. Gyónási alkalmak lesznek február 25-én, 26-án, 27-én és 28-án a szentmisék előtt és a keresztút alatt. Bátorítok mindenkit, hogy imádságos lélekkel készüljön, és hívja fel erre a lehetőségre idős vagy beteg hozzátartozói figyelmét is.

3. Gyűjtés a katolikus iskolák javára: Február 21-22-én megtartjuk az első nagy célgyűjtésünket, amit a katolikus iskolák javára fogunk továbbítani. A gyűjtést a szokásos módon a bejáratnál fogjuk tartani.

4. Beteg látogatás: Kérem a testvéreket, hogy aki tud akár rokonról, akár szomszédról, aki szeretne gyónni, szentáldozáshoz járulni, de kora és betegsége nem engedi már el a templomba, az jelezze, hogy első péntekenként meglátogathassam.

5. Zarándoklat: Április 18-ára zarándoklatot szervezünk Vácra. A program még tervezés alatt áll, de a jelentkezést megindítjuk. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 7.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 10.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 4.000 illetve 5.000 Ft előleg befizetésével.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (16.) Köznap
7:00 Beteg Györgyért és családjáért
Szerda (18.) Hamvazószerda
18:00 Boriért születésnapja alkalmából
Csütörtök (19.) Hamvazószerda utáni csütörtök
18:00 Élő Boldizsárért, Miklósért és Mártáért
Péntek (20.) Hamvazószerda utáni péntek
1. keresztút: Képviselőtestület18:00
Szombat (21.) Nagyböjt 1. vasárnap előesti szentmise
Gyűjtés a katolikus iskolák javára
18:00 + Kálmán Imréné
Vasárnap (22.) Nagyböjt 1. vasárnap
Betegek szentségének felvétele

Gyűjtés a katolikus iskolák javára
10:00 + Juliannáért
18:00 Simó család élő tagjaiért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

– A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
– Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 5. vasárnap
(2026. február 8.)

1. Farsang: A nagyböjt kezdete előtt megtartjuk plébániánk farsangi mulatságát, melynek helyszíne a közösségi házunk. Február 14-én 16:00-tól tartjuk a gyermekek farsangját, melyet a fiatalok, felnőttek farsangja követ 19:00-tól. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk

2. Balázs áldás: Ezen a hétvégén a szentmisék után Balázs áldásban részesítem a kedves testvéreket.

3. Házasság hete: Február 15-én, a vasárnapi szentmisék után külön áldásban részesítem a jubiláns házaspárokat. Kérem, hogy akik idén ünneplik valamely kerek évfordulójukat, jelezzék ezt a sekrestyében nevük és évfordulójuk megadásával (1, 5, 10, 15, stb…).

4. Beteg látogatás: Kérem a testvéreket, hogy aki tud akár rokonról, akár szomszédról, aki szeretne gyónni, szentáldozáshoz járulni, de kora és betegsége nem engedi már el a templomba, az jelezze, hogy első péntekenként meglátogathassam.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (9.) Köznap
7:00 Élő Ágnesért, Gyuláért, Istvánért és Juditért
Szerda (11.) Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária (e)
18:00 Idős rokonokért és ismerősökért
Csütörtök (12.) Köznap
18:00 Idős rokonokért és ismerősökért
Péntek (13.) Köznap
8:00 Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (14.) Évközi 6. vasárnap előesti szentmise
18:00 Plébániánkért
Vasárnap (15.) Évközi 6. vasárnap
10:00 + Koza Károlyért (halálának 10. évf.) és élő hozzátartozókért
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések
Évközi 4. vasárnap
(2026. február 1.)

1. Gyertyaszentelő Boldogasszony: Ezen a héten, hétfőn február 2-án ünnepeljük Urunk bemutatását a templomban. Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Ezen a napon két misét mondok; Reggel 7:00-kor (csendes), az ünnepi nagy misét pedig este 18:00-kor. Szeretettel hívok mindenkit, hogy közösen imádkozzunk e nap a megszentelt életet élőkért. A mise elején megáldom majd a hozott gyertyákat.

2. Karácsonyfák bontása: Köszönöm szépen mindenkinek, akik segítettek lebontani a karácsonyfákat és kitakarítani a templomot.

3. Farsang: A nagyböjt kezdete előtt megtartjuk plébániánk farsangi mulatságát, melynek helyszíne a közösségi házunk. Február 14-én 16:00-tól tartjuk a gyermekek farsangját, melyet a fiatalok, felnőttek farsangja követ 19:00-tól. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

4. Házszentelés: Most hétvégén még fel lehet iratkozni házszentelésre a templom főbejáratánál. A házszenteléseket ezen a héten megkezdem. Hívjon bátran az is, akinél korábban már volt házszentelés, hiszen ezt minden évben megszokták ünnepelni.

5. Házasság hete: Február 15-én, a vasárnapi szentmisék után külön áldásban részesítem a jubiláns házaspárokat. Kérem, hogy akik idén ünneplik valamely kerek évfordulójukat, jelezzék ezt a sekrestyében nevük és évfordulójuk megadásával (1, 5, 10, 15, stb…).

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (2.) Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony (Ü)
7:00
18:00 + Búzás István édesapáért

Szerda (4.) Köznap
18:00
Csütörtök (5.) Szt. Ágota szűz és vértanú (E)
18:00
Péntek (6.) Első péntek – Votív mise Jézus Szent Szívéről
18:00
Szombat (7.) Évközi 5. vasárnap előesti szentmise
18:00 Bárányos Gyuláért
Vasárnap (8.) Évközi 5. vasárnap
Mise végén: Balázs áldás
10:00 + Jolán nagymamáért és + András édesapáért
Mise végén: Balázs áldás
18:00 A plébániáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi 3. vasárnap

(2026. január 25.)

2026. 01. 29-ével (csütörtök) visszaáll a megszokott miserend
templomunkban.
A héten szerdán még igeliturgiát tartunk, ezt követően csütörtök
este 6-kor már szentmise lesz szentségimádással.
Pénteken reggel 8 órakor, szombat este 6-kor, vasárnap 10 és este 6
órakor lesznek szentmisék.
2026. 02. 02-án (hétfő) Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén
reggel 7 és este 6 órakor lesznek szentmiséink. Az esti
(orgonás) szentmise keretében gyertyaszentelést végzünk.

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Karácsony 1. vasárnapja – Szent család vasárnapja

(2025. december 28.)

1. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra (hétköznap a sekrestyében). A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

2. Ünnepi miserend: 29-én és 30-án nincs szentmise, illetve ne felejtsük el, hogy január 1-je és 6-a parancsolt ünnep! Január 1-én 10:00 és 18:00-kor, 6-án 18:00-kor lesznek szentmisék a templomunkban.

3. Ideiglenes miserendváltozás az év elején
január 7-e és 28-a között:
csak a vasárnap 10:00-kor kezdődő szentmiséket fogjuk megtartani (január 11.v.,18.v., 25.v.)
Az igeliturgiák, templomlátogatás időpontjai:
– január 7. szerda és 8. csütörtök – 18 óra: IGELITURGIA
– január 14. szerda és 15. csütörtök – 18 óra: IGELITURGIA
– január 21. szerda és 22. csütörtök – 18 óra: IGELITURGIA
– január 28. szerda – 18 óra: IGELITURGIA
Ezalatt az idő alatt a templom 17:30-18:30 között látogatható.
Az első szentmise 29-én lesz megtartva, amit szentségimádás fog követni.

Hétfőn, kedden, pénteken, és szombaton nem lesz nyitva a templom.
Vasárnap 9:00 – 11:30 között lesz nyitva a templom,

4. Stóladíjszabás változása: Januártól az Esztergom-Budapest egyházmegyében a stóladíjszabás megváltozik. A Stóladíjak megtalálhatóak a faliújságon és az online felületeinken.

7. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:
– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank). Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: „Egyházi hozzájárulás”, vagy
– az irodában, illetve a szentmisék után

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (29.) – – –
Kedd (30.) – – –
Szerda (31.) Szűz Mária, Isten anyja (Újév)
Parancsolt ünnep – elő esti szentmise
18:00 Te Deum – Hálából a 2025-ös évért
Csütörtök (1.) Szűz Mária, Isten anyja (Újév)
Parancsolt ünnep
10:00 Imi atyáért
18:00 Kuba Katiért (születésnapja alkalmából)
Péntek (2.) Votív mise: Jézus Szent Szívéről
18:00
Szombat (3.) Karácsonyt követő 2. vasárnap – elő esti szentmise
18:00 Szalay család élő és elhunyt tagjaiért
Vasárnap (4.) Karácsonyt követő 2. vasárnap
10:00 + Csigó Lászlóért (halálának évfordulójára)
18:00 Ritáért (születésnapja alkalmából)

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Advent 4. vasárnap

(2025. december 21.)

1. Adventi miserend: Utolsó adventi hajnali misénk 22-én, hétfőn reggel lesz.

2. Karácsonyfa állítás és nagytakarítás: 21-én, most vasárnap este állítjuk fel a karácsonyfákat, a betlehemet, illetve ekkor tudjuk megtartani a templom nagytakarítását is. Mivel nem nagyon van szabad napunk karácsony előtt, ezért most a szokásosnál is több szorgos kézre van szükségünk, hogy minél gyorsabban végezni tudjunk a feladatokkal. Szeretettel hívunk és várunk minden kedves Testvért a közös munkára.

3. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra (hétköznap a sekrestyében). A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

4. Félfogadási szünet: A plébánia irodája a 24én és 1-jén szünetelni fog. Kérdéssel, kéréssel, bármilyen hivatalos ügyben e-mailen, telefonon, illetve személyesen itt a templomban miséhez kapcsolódóan tudnak majd elérni.

5. Parancsolt ünnepek: December 25-e és január 1-je parancsolt ünnep. Fontos tudni, hogy az éjféli szentmise nem helyettesíti a 25-ei ünnepi szentmisét, mivel az más miseszövegeket, olvasmányokat, imádságokat tartalmaz. Viszont aki 31-én részt vesz az esti év végi hálaadó szentmisén, egyben megünnepli a január 1-jét is, mivel 31-e este 1-jének előestéjének számít. (Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bár a miseszövegek egyezni fognak, de a homíliák a napra való tekintettel eltérőek lesznek.)

6. Pásztorjáték: December 24-én 16:00-kor emlékezünk pásztorjátékkal Jézus Krisztus születésére. Mindenkit szeretettel várunk!

7. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:
– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank). Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: “Egyházi hozzájárulás”, vagy
– az irodában, illetve a szentmisék után

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (22.) Köznap
6:00 Élő Erzsébetért, Éváért és Ildikóért
Szerda (24.) Pásztorjáték
16:00 –
24:00 Éjféli szentmise
Egyházunkért
(Nem helyettesíti Urunk születése napjának szentmiséjét)
Csütörtök (25.) Urunk születése –Karácsony
Parancsolt Ünnep
10:00 A közösségért
18:00
Péntek (26.) Szt. István első vértanú (Ü)
10:00
Szombat (27.) A Szent család: Jézus, Mária és József (Ü) előesti szentmise
18:00 + Béláért, Miklósért és élő családtagokért
Vasárnap (28.) A Szent család: Jézus, Mária és József (Ü)
10:00 + Varga Jánosnéért, élő férjéért és családjuk minden tagjáért
18:00 Hálából 29. házassági évfordulóért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az, irodaidőben lehet felvenni.
A szentmiserend az ünnepek alatt eltér a szokásostól, ezért kérem a testvéreket, hogy mindig tájékozódjanak, hogy mikor vannak a szentmisék templomunkban. Az időpontok megtalálhatók a faliújságunkon és az online felületeinken.

Hétfő (29.) – – –
Kedd (30.) – – –
Szerda (31.) Szűz Mária, Isten anyja (Újév)
Parancsolt ünnep
18:00 Te Deum – Hálából a 2025-ös évért
Csütörtök (1.) Szűz Mária, Isten anyja (Újév)
10:00
18:00
Parancsolt ünnep

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Advent 3. vasárnap
(2025. december 14.)

1. Rorate misék rendje:
Hétfőn – szerdán – pénteken 6:00-kor lesznek a szentmisék. Már csak 4 hajnali misénk lesz.

2. Adventi Triduum: Örömteli szívvel adunk hálát dr. Frankó Tamás atya szolgálatáért, ezért a három napért, amit velünk töltött. Tartalmas és szívhez szóló tanítása segített minket közelebb kerülni Istenhez. Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat és segítette az adventi készületünket.

3. Karácsonyfa állítás és nagytakarítás: 21-én, vasárnap este állítjuk fel a karácsonyfákat, a betlehemet, illetve ekkor tudjuk megtartani a templom nagytakarítását is. Mivel nem nagyon van szabad napunk karácsony előtt, ezért most a szokásosnál is több szorgos kézre van szükségünk, hogy minél gyorsabban végezni tudjunk a feladatokkal. Szeretettel hívunk és várunk minden kedves Testvért a közös munkára.

4. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra (hétköznap a sekrestyében). A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

5. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:
– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank). Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: „Egyházi hozzájárulás”, vagy
– az irodában, illetve a szentmisék után

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (15.) Boldog Brenner János áldozópap és vértanú
6:00 + Gertrúdért
Szerda (17.) Köznap
6:00 Mandula, Yenvay,  Hargitai családok élő és elhunyt tagjaiért
Csütörtök (18.) Köznap
18:00 + Ambrus Mónikáért
Péntek (19.) Köznap
6:00 Fruzsina gyógyulásáért
Szombat (20.) Advent 4. vasárnap előesti szentmise
Adventi gyertyagyújtás

18:00 + Horváth Andorért (halálának 10. évfordulójának emlékére)
Vasárnap (21.) Advent 4. vasárnap
10:00 + Szabó Kálmánért és a Rausz család élő és elhunyt tagjaiért
18:00 + Szülőkért, Lászlóért és Juliannáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Advent 2. vasárnap
(2025. december 7.)

1. Méz vásár: Most vasárnap mézet és egyéb méhészeti kiegészítőket lehet vásárolni a bejáratnál. Mindenki figyelmébe ajánlom, hogy a sütemények sokkal finomabbak és egészségesebbek, ha mézzel készülnek. 🙂

2. Adventi gyertyagyújtás: Az idei évben az ünnepélyes adventi gyertyagyújtást szombat esténként tartjuk (13., és 20). Vasárnap délelőtt nincs erre külön liturgikus cselekmény.

3. Rorate misék rendje:
Hétfőn – szerdán – pénteken 6:00-kor lesznek a szentmisék.
Kivéve ezen a héten, 12-én, mert aznap triduum mise lesz a templomban 18:00-kor.

4. Adventi Triduum: Templomunkban ezen a héten pénteken 18:00-kor, szombaton 18:00-kor vasárnap 10:00-kor triduum misét mond Frankó Tamás atya. Az „adventi triduum mise” egy olyan, három napos adventi lelkigyakorlat vagy ünnep, amelyet a hívők a karácsonyra való felkészülés jegyében tartanak. Bíztatok mindenkit, hogy jöjjön, minél többen vegyünk részt ezeken a kiemelt alkalmakon. A három nap témája, lelki tartalma, a személyes istenkapcsolat az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

AGAPÉ 12-én, pénteken, az esti szentmise után agapét tartunk a közösségi házba, beszélgethetünk Tamás atyával, egymással. Kérem a testvéreket, hogy gondoskodjunk közösen a finom falatokról!
Tamás atya 13-án este a szentmise után fog gyóntatni a taize-i imaóra alatt.

5. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:
– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank). Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: “Egyházi hozzájárulás”, vagy
– az irodában illetve a szentmisék után

6. Plébániai újság: Megjelent az Emeld fel arcodat karácsonyi kiadása, amit a bejáratoknál lehet megtalálni. Az újság végén található 2 rejtvény. Ezt le lehet adni (névvel ellátva) a sekrestyében, és 25-én a 10-kor kezdődő szentmise végén kisorsoljuk a győzteseket. Ezen az ünnepi miserend is megtalálható az utolsó oldalon.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (8.) A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása (FÜ)
6:00
Szerda (10.) Köznap
6:00 Földi, Neményi, Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Csütörtök (11.) Köznap
18:00 A közelmúltban elhunyt Marianna testvérünkért (89. születésnapjára emlékezve)
Péntek (12.) Köznap  
Triduum mise 1. nap
18:00
Szombat (13.) Advent 3. vasárnap előesti szentmise
Adventi gyertyagyújtás
Triduum mise, 2. nap
18:00 + Fehérhegyi Béláért és Edit mamáért
Vasárnap (14.) Advent 3. vasárnap
Triduum mise, 3. nap
10:00 Egy fiatal házaspárért és gyermekeiért
18:00 + Alizért
(Születésnapjára emlékezve)

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Advent 1. vasárnap

(2025. december 30.)

1. Szent Erzsébet-gyűjtés. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan múlt vasárnap, 135.000 Ft gyűlt össze. Köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az összeghez.

2. Méz vásár: Jövő hét vasárnap,December 8-án a délelőtti misén mézvásárt tartunk templomunkban. A mézet és egyéb méhészeti kiegészítőket e-mailen és telefonon keresztül is meg lehet rendelni: maria@mohosconsult.hu Telefon: 06-30-242-54-20. Ha valakinek a rendelés leadása nehézséget okoz, jöjjön be a sekrestyébe és felírjuk a rendelését.

3. Adventi gyertyagyújtás: Az idei évben az ünnepélyes adventi gyertyagyújtást szombat esténként fogjuk tartani (nov. 29. dec. 6., 13., és 20). Vasárnap délelőtt nem lesz erre külön liturgikus cselekmény.

4. Rorate misék rendje:
Hétfőn – szerdán – pénteken 6:00-kor lesznek a szentmisék.
Kivéve 12-én, mert aznap triduum mise lesz a templomban 18:00-kor.

5. Mikulás: December 7-én látogatást tesz nálunk Szent Miklós püspök. Szeretettel hívja és várja a gyermekeket. Senki se felejtse otthon őket. 🙂

6. Adventi Triduum: Templomunkban december 12-én 18:00-kor, 13-án 18:00-kor és 14-én 10:00-kor triduum misét mond Frankó Tamás atya. Az „adventi triduum mise” egy olyan, három napos adventi lelkigyakorlat vagy ünnep, amelyet a hívők a karácsonyra való felkészülés jegyében tartanak. Bíztatok mindenkit, hogy jöjjön, minél többen vegyünk részt ezeken a kiemelt alkalmakon.
Tamás atya 13-án este a szentmise után fog gyóntatni a taize-i imaóra alatt.

9. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:
– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank). Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: „Egyházi hozzájárulás”, vagy
– az irodában illetve a szentmisék után.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (1.) Köznap
6:00 + Kornélért és családjáért
Szerda (3.) Xavéri Szt. Ferenc áldozópap (E)
6:00  
Csütörtök (4.) Gyászmise
15:00 Hálából + Neményi Klára életéért
18:00 Hálából
Péntek (5.) Köznap
6:00  
Votív mise Jézus Szent Szívéről
18:00 Élő Andrásokért, Alizért és Erzsébetért
Szombat (6.) Advent 2. vasárnap előesti szentmise
Adventi gyertyagyújtás
18:00 + Lászlóért, Károlyért, Istvánért és Mihályért
Vasárnap (7.) Advent 2. vasárnap
10:00 Elhunyt családtagokért, rokonokért és barátokért
18:00 Raibl Dánielért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Krisztus Király vasárnap (Évközi XXXIV. vasárnap)
(2025. november 23.)

1. Szent Erzsébet-gyűjtés. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan ezen a hétvégén (22-23-án) kerül sor az országos karitász-gyűjtésre. Az erre adott adományokat a bejáratnál fogjuk gyűjteni, melyet továbbítani fogunk a főegyházmegye számára.

2. Adventi koszorúkötés: Az adventi koszorúkötést november 29-én, szombaton 15:00-tól tartjuk a közösségi házban. A koszorú mellett lesz még lehetőség sok kis apró dísz elkészítésére is. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

3. Adventi gyertyagyújtás: Az idei évben az ünnepélyes adventi gyertyagyújtást szombat esténként fogjuk tartani (nov. 29. dec. 6., 13., és 20). Vasárnap délelőtt nem lesz erre külön liturgikus cselekmény.

4. Rorate misék rendje:
Hétfőn – szerdán – pénteken 6:00-kor lesznek a szentmisék.
Kivéve 12-én, mert aznap triduum mise lesz a templomban 18:00-kor.

5. Adventi Triduum: Templomunkban december 12-én 18:00-kor, 13-án 18:00-kor és 14-én 10:00-kor triduum misét mond Frankó Tamás atya. Az „adventi triduum mise” egy olyan, három napos adventi lelkigyakorlat vagy ünnep, amelyet a hívők a karácsonyra való felkészülés jegyében tartanak. Bíztatok mindenkit, hogy jöjjön, minél többen vegyünk részt ezeken a kiemelt alkalmakon.
Tamás atya 13-án este a szentmise után fog gyóntatni a taize-i imaóra alatt.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (24.) Dung-Lac Szt. András áldozópap és társai, vietnámi vértanúk (E)
7:00 Egy középiskolai osztályért
Szerda (26.) Köznap
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (27.) Köznap
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Péntek (28.) Köznap
8:00 Élő Béláért és családjáért
Szombat (29.) Advent 1. vasárnap előesti szentmise
Adventi gyertyagyújtás
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (30.) Advent 1. vasárnap
10:00 Hálából! Templomunkban 90 éve mondták az első szentmisét
18:00 Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Évközi XXXIII. vasárnap
szegények világnapja
(2025. november 16.)

1. Karitasz: Plébániánk karitászcsoportja ezen a hétvégén, a szegények világnapja alkalmából adománygyűjtő vásárt tart, amelyre kézműves termékekkel, karácsonyi díszekkel, adventi koszorúval készülnek. A vásárból befolyt adományokat az ünnepi időszakban rászoruló testvéreinkre fordítjuk.
A vásár napjától kezdődően a tavalyi évhez hasonlóan ismét lehetőség lesz a testvéreknek  karácsonyi cipős doboz akcióra jelentkezni, amelynek keretében rászoruló gyermekeknek készülnek a karácsonyi ajándékcsomagok.
Várjuk továbbá azon kedves testvéreink jelentkezését is, akik az ünnepi előkészületek során segítségre szorulnak. (élelmiszer adomány, nagy bevásárlás, takarítás stb.)
Köszönöm szépen a mai szentmisén a szolgálatukat.

2. Pásztorjáték: A héten megkezdjük a pásztorjátékra való előkészületeket. Kuba Kati és Haragos Veronika már ma is várja a jelentkezőket. Jövő hét vasárnap lesz az első olvasó próba.

3. Felnőtt hittan: Ezen a héten, 17-én ismét találkozik a felnőtt hittan. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

5. Szent Erzsébet-gyűjtés. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan jövő hétvégén (22-23-án) kerül sor az országos karitász-gyűjtésre. Az erre adott adományokat a bejáratnál fogjuk gyűjteni, melyet továbbítani fogunk a főegyházmegye számára.

6. Adventi koszorúkötés: Az adventi koszorúkötést november 29-én, szombaton 15:00-tól tartjuk a közösségi házban. A koszorú mellett lesz még lehetőség sok kis apró dísz elkészítésére is. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

7. Ministráns avatás: Jövő hét vasárnap fogjuk ministránssá avatni Villányi Zsigmondod. Imádkozzunk érte, hogy mindig teljes szívből tudjon majd az oltár mellett szolgálni. Továbbra is várom azokat a gyermekeket, akik szívesen jönnének szolgálni az oltár mellett.

8. Rorate misék rendje:
Hétfőnszerdánpénteken 6:00-kor lesznek a szentmisék.
Kivéve 12-én, mert aznap triduum mise lesz a templomban 18:00-kor.

9. Adventi Triduum: Templomunkban december 12-én 18:00-kor, 13-án 18:00-kor és 14-én 10:00-kor triduum misét mond Frankó Tamás atya. Az „adventi triduum mise” egy olyan, három napos adventi lelkigyakorlat vagy ünnep, amelyet a hívők a karácsonyra való felkészülés jegyében tartanak. Bíztatok mindenkit, hogy jöjjön, minél többen vegyünk részt ezeken a kiemelt alkalmakon.
Tamás atya 13-án este a szentmise után fog gyóntatni a taize-i imaóra alatt.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (17.) Nagy Szt. Gertrúd szűz (e)
7:00 Élő Béláért és családjáért
Kedd (18.)  – –
Szerda (19.) Árpád-házi Szt. Erzsébet
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (20.) Köznap
Két szín alatti szentáldozás
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Péntek (21.) A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban
8:00 Kovács család élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (22.) Krisztus Király vasárnap előesti szentmise
Országos Karitasz gyűjtés
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (23.) Krisztus Király vasárnap
Országos Karitasz gyűjtés
10:00 + Jenőért
18:00 Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi XXXII. vasárnap

Lateráni bazilika felszentelése
(2025. november 9.)

1. Karitasz: Plébániánk karitászcsoportja november 15-16-án, a szegények világnapja alkalmából adománygyűjtő vásárt tart, amelyre kézműves termékekkel, karácsonyi díszekkel, adventi koszorúval készülnek. A vásárból befolyt adományokat az ünnepi időszakban rászoruló testvéreinkre fordítjuk.
A vásár napjától kezdődően a tavalyi évhez hasonlóan ismét lehetőség lesz a testvéreknek  karácsonyi cipős doboz akcióra jelentkezni, amelynek keretében rászoruló gyermekeknek készülnek a karácsonyi ajándékcsomagok.
Várjuk továbbá azon kedves testvéreink jelentkezését is, akik az ünnepi előkészületek során segítségre szorulnak. (élelmiszer adomány, nagy bevásárlás, takarítás stb.)

2. Nyugdíjas klub: Ezen a héten pénteken, a reggeli misét követően 9:00-tól lesz a nyugdíjas klub a plébánia irodájában. A témája a rózsafüzér lesz. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

3. Dicsőítő szentségimádás: Ezen a héten szombaton, 15-én lesz a dicsőítő szentségimádásunk az esti szentmisét követően. Ezt a szentségimádást elhunyt szeretteinkért ajánlom fel. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (10.) Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító (E)
7:00 Élő Józsefért és Béláért
Szerda (12.) Szt. Jozafát püspök és vértanú (E)
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (13.) Magyar szentek és boldogok (e)
(Két szín alatti szentáldozás)
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Péntek (14.) Köznap
8:00 Földi, Neményi, Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (15.) Évközi XXXIII. vasárnap előesti szentmise
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Dicsőítő szentségimádás
19:00 Elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (16.) Évközi XXXIII. vasárnap
Szegények világnapja
10:00 + Vitai Attila atyáért
Szegények világnapja
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi XXXI. vasárnap
Halottak napja
(2025. november 2.)

1. November esti imaszándékok: Novemberben az esti szentmiséket elhunyt szeretteinkért ajánlom fel. A hátul kihelyezett borítékba írják fel elhunyt szeretteik nevét, akikért misét szeretnének mondatni, majd adják le lezárva a sekrestyében, az erre szánt adománnyal együtt. A lapokra felírt neveket ki fogom majd helyezni az oltárra az esti szentmiséken.

2. Miserend változás: 8-án, szombaton a zarándoklat miatt az esti szentmise elmarad, a dicsőítő imaestet november 15-én tartjuk meg.

3. Karitasz: Plébániánk karitászcsoportja november 15-16-án, a szegények világnapja alkalmából adománygyűjtő vásárt tart, amelyre kézműves termékekkel, karácsonyi díszekkel, adventi koszorúval készülnek. A vásárból befolyt adományokat az ünnepi időszakban rászoruló testvéreinkre fordítjuk.
A vásár napjától kezdődően a tavalyi évhez hasonlóan ismét lehetőség lesz a testvéreknek  karácsonyi cipős doboz akcióra jelentkezni, amelynek keretében rászoruló gyermekeknek készülnek a karácsonyi ajándékcsomagok.
Várjuk továbbá azon kedves testvéreink jelentkezését is, akik az ünnepi előkészületek során segítségre szorulnak. (élelmiszer adomány, nagy bevásárlás, takarítás stb.)

4. Két szín alatti szentáldozás: A csütörtök esti szentmisén két szín alatt fog történni a szentáldozás. Értelemszerűen ilyenkor a szentáldozás csak nyelvre történhet. A szentmisét követően rövid szentségimádást tartunk.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (3.) Köznap
7:00
Szerda (5.) Szt. Imre herceg (Ü)
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (6.) Köznap
(Két szín alatti szentáldozás)
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Péntek (7.) Votív mise Jézus Szent Szívéről
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Szombat (8.) – – –
Vasárnap (9.) A Lateráni Bazilika felszentelése (Ü)
10:00 + Jolánért, Máriáért, Erzsébetért és Margitért
18:00 Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi 30. vasárnap
(2025. október 26.)

1. Buszos zarándoklat: Az idei őszi zarándoklatunkat november 8-ra, Győrbe szervezzük. A részvételi díj 10.000 Ft/fő (18 év alatt 6000 Ft/fő). Jelentkezni 5000 Ft/fő (3000 Ft/fő) előleg befizetésével lehet a sekrestyében és az irodában. Még 17 hely van. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

2. November esti imaszándékok: Novemberben az esti szentmiséket elhunyt szeretteinkért ajánlom fel. A hátul kihelyezett borítékba írják fel elhunyt szeretteik nevét, akikért misét szeretnének mondatni, majd adják le lezárva a sekrestyében, az erre szánt adománnyal együtt. A lapokra felírt neveket ki fogom majd helyezni az oltárra az esti szentmiséken.

3. Missziós gyűjtés: A missziók javára tartott gyűjtésünk eredménye 82.700 forint lett. Köszönöm minden adakozónak a nagylelkűségét! Az összegyűlt összeget ezen a héten fogom elutalni az érsekségnek.

4. Mindenszentek főünnepe: November elsején és másodikán egész nap szeretnénk nyitva tartani a templomot az urnasírok látogatása és elhunyt szeretteinkért való imádság miatt. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha a templom őrzéséről gondoskodik a közösség. Szeretném kiemelni, hogy a mécsesek gyújtása és a sok kihelyezett dísz miatt ez a két nap fokozottan tűzveszélyes időszak. Kérem a kedves Testvéreket, hogy a bejáratnál található lapra iratkozzanak fel aszerint, hogy mikor tudnának jönni őrizni a templomot, hogy megelőzzük ezzel a tűzesetet, esetleges rendbontás lehetőségét.

November 1-e, mindenszentek ünnepe parancsolt ünnep, minden katolikus számára kötelező a szentmisén való részvétel.
Ünnephez kapcsolódó szentmisék: 
Mindenszentek: november 1-jén, szombaton 8:00 és 18:00
Halottak napja: november 2-án, vasárnap 10:00 és 18:00

Az ünnephez kapcsolódó templom nyitvatartása: 
November 1-jén 8:00-19:00
November 2-án: 9:00-19:00 

5. Két szín alatti szentáldozás: Megérkezett az új, két szín alatti áldoztató kombinált kehely. Ezt követően minden csütörtök esti szentmisén két szín alatt fog történni a szentáldozás. Értelemszerűen ilyenkor a szentáldozás csak nyelvre történhet. A szentmisét követően rövid szentségimádást tartunk.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (27.) Köznap
7:00
Szerda (29.) Köznap
18:00 Élő Béláért és Éváért
Csütörtök (30.) Köznap
(Két szín alatti szentáldozás)
18:00 Élő Béláért és Éváért
Péntek (31.) Boldog Romzsa Tódor pp. és vértanú (e)
8:00
Szombat (1.)
            Mindenszentek (Fü)
            Templom nyitvatartás:
            8:00-19:00 8:00
Szombat (1.) Mindenszentek (Fü)
18:00 Mészáros Mohari családokért és Medve Jánosért
és elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (2.) Évközi XXXI. vasárnap
             Halottak napja
            Templom nyitvatartás: 9:00-19:00

10:00 Sztroini és Magyar családokért
18:00 Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni. 

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik,
és a misék végéig tart. 
  Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:  10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi 29. vasárnap
(2025. október 19.)

1. Buszos zarándoklat: Az idei őszi zarándoklatunkat november 8-ra, Győrbe szervezzük. A részvételi díj 10.000 Ft/fő (18 év alatt 6000 Ft/fő). Jelentkezni 5000 Ft/fő (3000 Ft/fő) előleg befizetésével lehet a sekrestyében és az irodában. Még 17 hely van. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

2. November esti imaszándékok: Novemberben az esti szentmiséket elhunyt szeretteinkért ajánlom fel. A hátul kihelyezett borítékba írják fel elhunyt szeretteik nevét, akikért misét szeretnének mondatni, majd adják le lezárva a sekrestyében, az erre szánt adománnyal együtt. A lapokra felírt neveket ki fogom majd helyezni az oltárra az esti szentmiséken.

3. Missziós gyűjtés: Most vasárnap (19-én) imádkozunk a világmissziókért. Ilyenkor alkalmunk nyílik anyagi hozzájárulásunkkal is támogatni a missziók ügyét. Az így befolyt összeggel a Pápai Missziós Műveken keresztül a katolikus egyház világszintű evangelizációját támogathatjuk. E gyűjtésre szánt adományt a bejáratnál fogjuk gyűjteni.

4. Mindenszentek főünnepe: November elsején és másodikán egész nap szeretnénk nyitva tartani a templomot az urnasírok látogatása és elhunyt szeretteinkért való imádság miatt. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha a templom őrzéséről gondoskodik a közösség. Szeretném kiemelni, hogy a mécsesek gyújtása és a sok kihelyezett dísz miatt ez a két nap fokozottan tűzveszélyes időszak. Kérem a kedves Testvéreket, hogy a bejáratnál található lapra iratkozzanak fel aszerint, hogy mikor tudnának jönni őrizni a templomot, hogy megelőzzük ezzel a tűzesetet, esetleges rendbontás lehetőségét.

November 1-e, mindenszentek ünnepe parancsolt ünnep, minden katolikus számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Ünnephez kapcsolódó szentmisék:
Mindenszentek: november 1-jén, szombaton 8:00 és 18:00
Halottak napja: november 2-án, vasárnap 10:00 és 18:00

Az ünnephez kapcsolódó templom nyitvatartása:
November 1-jén 8:00-19:00
November 2-án: 9:00-19:00

5. Két szín alatti szentáldozás: Megérkezett az új, két szín alatti áldoztató kombinált kehely. Ezt követően minden csütörtök esti szentmisén két szín alatt fog történni a szentáldozás. Értelemszerűen ilyenkor a szentáldozás csak nyelvre történhet. A szentmisét követően rövid szentségimádást tartunk.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (20.) Köznap
7:00 + Zádori Zoltánért, Józsefért és Józsefnéért  
Szerda (22.) Szt. II. János Pál pápa
18:00 + Hatfaludi Józsefnéért
Csütörtök (23.) Kapisztrán Szt. János áldozópap
18:00  
Péntek (24.) Köznap
8:00  
Szombat (25.) Évközi XXX. vasárnap előesti szentmise
18:00 Élő Józsefért születésnapja alkalmából
Vasárnap (26.) Évközi XXX. vasárnap
10:00 Élő Gyöngyiért születésnapja alkalmából
18:00 + Irén édesanyáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Évközi 28. vasárnap
(2025. október 12.)

1. Buszos zarándoklat: Az idei őszi zarándoklatunkat november 8-ra, Győrbe szervezzük. A részvételi díj 10.000 Ft/fő (18 év alatt 6000 Ft/fő). Jelentkezni 5000 Ft/fő (3000 Ft/fő) előleg befizetésével lehet a sekrestyében és az irodában. Még 20 hely van. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

2. Őszi kertrendezés: Köszönöm szépen mindenkinek, aki részt vett a szombati kertrendezésben. Ha esetleg valaki szívesen csatlakozna a kert általános karbantartására, szívesen várjuk. Tényleg nagy munkával jár egy ekkora kert rendben tartása és a jelenlegi kertészeink nagy szeretettel várják ehhez a lelkes jelentkezőket. Jelentkezni lehet a sekrestyében és az irodában.

3. Mézvásár: Most vasárnap délelőtt mézvásárt tartunk templomunkban. A mézről idén is plébániánk könyvelője, Mohosné Marika gondoskodik a saját méhészetükből.
A mézet és egyéb méhészeti kiegészítőket e-mailen és telefonon keresztül is meg lehet rendelni: maria@mohosconsult.hu Telefon: 06-30-242-54-20.

4. November esti imaszándékok: Novemberben az esti szentmiséket elhunyt szeretteinkért ajánlom fel. A hátul kihelyezett borítékba írják fel elhunyt szeretteik nevét, akikért misét szeretnének mondatni, majd adják le lezárva a sekrestyében, az erre szánt adománnyal együtt. A lapokra felírt neveket ki fogom majd helyezni az oltárra az esti szentmiséken.

5. Missziós gyűjtés: Jövő hét vasárnap, 19-én imádkozunk a világmissziókért. Ilyenkor alkalmunk nyílik anyagi hozzájárulásunkkal is támogatni a missziók ügyét. Az így befolyt összeggel a Pápai Missziós Műveken keresztül a katolikus egyház világszintű evangelizációját támogathatjuk. E gyűjtésre szánt adományt a bejáratnál fogjuk gyűjteni.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (13.) Köznap
7:00 Élő Imréért és családjáért
Szerda (15.) A Jézusról nevezett Avilai Szt. Teréz szűz és egyháztanító (E)
18:00
Csütörtök (16.) köznap
18:00 Elhunyt Katalinért
Péntek (17.) Antiochiai Szt Ignác pp. és vértanú (E)
8:00 Földi, Neményi, Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (18.) Évközi XXIX. vasárnap előesti szentmise
18:00 Fiatal házaspárért és gyermekeiért
Vasárnap (19.) Évközi XXIX. vasárnap
10:00 + Jánosokért
18:00 + Szülőkért, Ilonáért és Ferencért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Évközi 26. vasárnap
(2025. szeptember 28.)

1. Buszos zarándoklat: Az idei őszi zarándoklatunkat november 8-ra, Győrbe szervezzük. A részvételi díj 10.000 Ft/fő (18 év alatt 6000 Ft/fő). Jelentkezni 5000 Ft/fő (3000 Ft/fő) előleg befizetésével lehet a sekrestyében és az irodában. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

2. Október, a rózsafüzér hónapja: Azesti szentmisék előtt 17:30-tól rózsafüzért imádkozunk templomunkban különféle imaszándékokra. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk, hogy kéréseinket, felajánlásainkat együtt vigyük oda Szűz Máriával Jézus elé.

3. Első péntek: Ezen a héten lesz első péntek, ezért 3-án Jézus Szívéről fogjuk venni a szentmisét, ami 18:00-kor kezdődik.

4. Őszi kertrendezés: Október 11-én lesz templomunk őszi kertrendezése. Kérek mindenkit, aki tudja, tervezze be a naptárába ezt a közösségi szolgálatot. Reggel 10:00-tól kezdjük a munkát és 17:00-ig lesz lehetőségünk a kertben dolgozni. Természetesen bárki bármikor jöhet. Már 1 óra munka is nagy segítség egy ekkora kert esetében. Aki tud, hozzon saját névvel ellátott kerti szerszámokat.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (29.) Szt. Mihály, Gábor és Rafael Főangyalok (Ü)
7:00 Élő Éváért és családjáért
Szerda (1.) A Gyermek Jézusról nevezett (Lisieux-i) Szt. Teréz szűz és egyháztanító
18:00
Csütörtök (2.) Szt. Őrzőangyalok
18:00
Első péntek (3.) Votív mise Jézus Szívéről
18:00 + Terézért és Jánosért
Szombat (4.) Évközi XXVII. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (5.) Évközi XXVII. vasárnap
10:00 Plébániánkért
18:00 Élő Ritáért születésnapja alkalmából

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Évközi 25. vasárnap
(2025. szeptember 21.)

1. Bakonybéli lelkigyakorlat: Továbbra is várjuk azok jelentkezését a bakonybéli lelkigyakorlatra, akik szeretnének egy kicsit lélekben frissülni.
Időpont: október 16-19. A részvételi díj tartalmazza a szállás, az utazás, és a monostorban ebédelőknél az ebéd költségét. A 3 napos lelki gyakorlat költsége 32.000 Ft azoknak, akik a monostorban ebédelnek. Az étteremben étkezőknek 22.000 Ft, de ők az ebédet saját erőből oldják meg.
Jelentkezni 20.000 Ft előleg (szállás költsége) befizetésével lehet Nagy Péterné Marcsinál.
(Tőle lehet jelentkezési lapot is kérni).

2. Buszos zarándoklat: Az idei őszi zarándoklatunkat november 8-ra, Győrbe szervezzük. A részvételi díj 10.000 Ft/fő. Jelentkezni 5000 Ft/fő előleg befizetésével lehet a sekrestyében és az irodában. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

3. Országos Magyarok Nagyasszonya találkozó: Szabó Sándor atya szeretettel hív  mindenkit szeptember 27-ére kerületünk főplébániájára a XVI. Országos Magyarok Nagyasszonya Találkozójára. A program 10:00-kor kezdődik és nagyjából 15:30-ig tart. A részletes tájékoztató megtalálható a bejáratnál lévő faliújságon.

4. Felnőtt hittan és katekézis: Ezen a héten lesznek a Felnőtt hittan (hétfőn 19:00, közösségi ház) és a katekézis alkalmak (szerdán 19:00, plébánián). Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

5. Őszi kertrendezés: Előzetesen hirdetem, hogy október 11-én, szombaton lesz templomunk őszi kertrendezése. Kérek mindenkit, aki tudja, tervezze be a naptárába ezt a közösségi szolgálatot. Reggel 10:00-tól kezdjük a munkát és 17:00-ig lesz lehetőségünk a kertben dolgozni. Természetesen bárki bármikor jöhet. Már 1 óra munka is nagy segítség egy ekkora kert esetében. Aki tud, hozzon (névvel címkézve, hogy ne keveredjen el) kerti szerszámokat.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (22.) Köznap
7:00 Élő Gézáért és családjáért
Szerda (24.) Szt. Gellért pp. és vértanú (Ü)
18:00 Fiatal házaspárért és gyermekeikért
Csütörtök (25.) Köznap
18:00
Péntek (26.) Köznap 8:00 Élő Erikért és családjáért
Szombat (27.) Évközi XXVI. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (28.) Évközi XXVI. vasárnap
10:00 + szülőkért, Teréziáért és Jánosért
18:00 Élő Andrásért születésnapja alkalmából

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Évközi 24. vasárnap
(2025. szeptember 14.)

1. Hála a plébániai napért: Köszönöm szépen a képviselő-testületnek és minden segítőnek, akik megszervezték, segítették a múlt heti plébániai nap lebonyolítását.

2. Dicsőítő szentségimádás: Jövő hét szombaton dicsőítő szentségimádást tartunk az esti szentmisét követően, amit az új tanévért fogok felajánlani. A szentségimádás alatt szól majd gitárral kísért zene, elhangzik 1-1 szentírási idézet, és lesznek majd csendes percek is.
Mindenkit szeretettel hívok és várok!

3. Hittanok:

Várjuk az elsőáldozók jelentkezését. Szükséges adatok: gyermek neve, kora, szülő telefonszáma, és e-mail-e. Jelentkezni a sekrestyében, az irodában, Edit néninél és Imi atyánál lehet.

– MÓDOSÍTVA: Az ifi hittan péntekenként 17:30-tól lesz a közösségi házban.

– A kis ifi hittan pénteken folytatódik 17:00-tól lesz az irodában.

Elsőáldozóknak tartott hittan péntekenként lesz 17:00-tól a közösségi házban.

– Az ovis hittan csütörtökönként 16:30-tól lesz a közösségi házban.

– Az általam indított katekézis sorozatot a héten elindult. A következő alkalom 24-én lesz.

4. Bakonybéli lelkigyakorlat: Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a bakonybéli lelkigyakorlatunkra, melyet bencés atyák fognak vezetni. Időpont: október 16-19. A részvételi díj tartalmazza a szállás, az utazás, és a monostorban ebédelőknél az ebéd költségét. A 3 napos lelki gyakorlat költsége 32.000 Ft azoknak, akik a monostorban ebédelnek. Az étteremben étkezőknek 22.000 Ft, de ők az ebédet saját erőből oldják meg.
Jelentkezni 20.000 Ft előleg (szállás költsége) befizetésével lehet Nagy Péterné Marcsinál.
(Tőle lehet jelentkezési lapot is kérni).

5. Művészeti klub: Szeretettel várunk minden érdeklődőt a következő művészeti klubra, amelyet szeptember 28-án vasárnap 16.00-kor tartunk a közösségi házban. Pintér József István (Jojó) a Szilas Néptáncegyüttes tagja Kalotaszeg néprajzát, hagyományait mutatja be a hímzésmintáktól, viseletektől kezdve a népzenéig, néptáncig.

6. Buszos zarándoklat: Az idei őszi zarándoklatunk már szervezés alatt áll. A tervezett helyszín Győr lesz, az időpontja november 8-ára esik. Az előzetes kalkulációk alapján a részvételi díj várhatóan 10.000 Ft lesz. Még várjuk a részletes árajánlatokat. Jelentkezni 1-2 héten belül lehet majd. Addig is gondoljuk át a lehetőséget és írjuk be a naptárunkba e programot.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (15.) Fájdalmas Szűzanya (E)
7:00 Élő Lászlóért és családjáért
Kedd (16.) – –
Szerda (17.) Köznap
18:00
Csütörtök (18.) Köznap
18:00
Péntek (19.) Köznap
8:00
Szombat (20.) Évközi XXV. vasárnap előesti szentmise
18:00 + Annáért (édesanyáért és nagymamáért halálának 2. évf.)
Vasárnap (21.) Évközi XXV. vasárnap
10:00
18:00 + Vonyó Máriáért, + Vonyó Józsefnéért és + Vonyó Józsefért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi 23. vasárnap (2025. szeptember 7.)

1. Nyitott templomok éjszakája: Szeptember 13-án, szombaton az esti szentmise után a nyitott templomok éjszakája keretében kis koncertet ad klasszikus kórusunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

2. Dicsőítő szentségimádás: Az idei tanévben minden hónap második szombatján dicsőítő szentségimádást tartunk az esti szentmisét követően. A szentségimádás alatt szól majd gitárral kísért zene, elhangzik 1-1 szentírási idézet, és lesznek majd csendes percek is. Minden szentségimádásnak lesz egy fő felajánlása.
Kivételesen e hónapban a nyitott templomok éjszakai program miatt egy héttel később 20-án este lesz ez a szentségimádás, melyet az új tanévért fogok felajánlani. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

3. Hittanok: Szeptember 8-tól újra indulnak plébániánkon a hittanok. Előzetes tervek szerint a következő módon alakulnak ezek az alkalmak.
Várjuk az elsőáldozók jelentkezését. Szükséges adatok: gyermek neve, kora, szülő telefonszáma, és e-mail-e. Jelentkezni a sekrestyében, az irodában, Edit néninél és Imi atyánál lehet. Bérmálkozós hittant a fiataloknak jövőre indítok, ha az idei évben látok erre lélekben várakozókat.

– A Felnőtt hittan 2 hetente hétfőnként 19:00 lesz.
          Az első alkalom most hétfőn, 8-án lesz (Vezető: Gergó Lajos)
– A nyugdíjas hittan adott hónap 2. péntekjén 9:00 lesz.
          Az első alkalom ezen a héten, 12-én lesz (Vezető: Imi atya)
– Az ifi hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Nagy Péter)
          Az első alkalom ezen a héten, 12-én lesz a közösségi házban
– A kis ifi hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Imi atya)
          Az első alkalom ezen a héten lesz, 12-én az irodában (Rákos út 100.)
Elsőáldozóknak tartott hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Edit néni)
          Az első alkalom még nem lesz megtartva ezen a héten.
– Szeretnénk elindítani ovis hittant, ami csütörtökönként 16:30-tól lesz. (Vezető: Edit néni)
          Az első alkalom ezen a héten lesz, 11-én a közösségi házban.
– Szeretnék elindítani egy katekézis sorozatot, ami szerda esténként lenne a szentmise után.
          Az első alkalom ezen a héten lesz, 10-én az irodában lesz – létszámtól függően a helyszín változhat.
– Ezenkívül továbbra is készülnek zenészeink a szolgálatokra:
          Gitáros kórus: péntekenként 19:00-tól gyakorol
          Klasszikus kórus: csütörtökönként 19:00-tól gyakorol

4. Bakonybéli lelkigyakorlat: Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a bakonybéli lelkigyakorlatunkra, melyet bencés atyák fognak vezetni. Időpont: október 16-19. Részvételi díj: A részvételi díj tartalmazza a szállás, az utazás, és a monostorban ebédelőknél az ebéd költségét. A 3 napos lelki gyakorlat költsége, plébánia komoly anyagi támogatásának köszönhetően 32.000 Ft azoknak, akik a monostorban ebédelnek. Az étteremben étkezőknek 22.000 Ft, de ők az ebédet saját erőből oldják meg.
Jelentkezni 20.000 Ft előleg (szállás költsége) befizetésével lehet Nagy Péterné Marcsinál.
(Tőle lehet jelentkezési lapot is kérni).

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (8.) Szűz Mária születése –  Kisboldogasszony (Ü)
7:00 Élő Noémiért
Kedd (9.) – – –
Szerda (10.) Köznap
18:00 Péter gyógyulásáért
Csütörtök (11.) Köznap
18:00
Péntek (12.) Szűz Mária szent Neve (E)
8:00 Földi, Neményi, Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (13.) Évközi XXIV. vasárnap előesti szentmise
18:00 Jézus Szíve kórusért
19:00-20:00 – Nyitott templomok éjszakája
Vasárnap (14.) Évközi XXIV. vasárnap
10:00 + Farkas Gyula édesapáért
18:00 Hálából az elmúlt 30 tanévért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi 22. vasárnap
(2025. augusztus 31.)

1. Szentségimádási nap, szeptember 6.: Az egyházmegyei beosztás szerint plébániánk egyik szentségimádási napja szeptember 6-ára, szombatra esik. Ezen a napon 8:00-tól – 17:30-ig egész napos szentségimádást tartunk. Kérem a testvéreket, hogy vállaljanak félórás vagy hosszabb szentségimádást, és erre előzetesen iratkozzanak fel a hátul kihelyezett lapra.
A templom egész nap nyitva lesz. Fontos, hogy egy percre se maradjon egyedül az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézus. Ha nem is tudunk konkrét időpontot vállalni, akkor is térjünk be napközben legalább egy rövid imádságra.

2. Veni Sancte és plébániánk napja: Plébániánk tanévnyitó szentmiséje szeptember 7-én 10:00-kor lesz. A szentmise keretében megáldom majd a gyermekek táskáit és tanszereit, így azokat se felejtsük majd otthon. Ezen a napon tartjuk majd plébániai napunkat is, melynek keretén belül bemutatásra kerül az új szentélyünk terve. Ezeket követően sok remek program lesz. Mindenkit bátorítok, hogy vegyünk részt ezeken.
A nap menete megtalálható a kihelyezett plakátokon. Az első közös programokat követően mindenkit szeretettel hívunk és várunk a közösségi házba ebédre. Ezt szokás szerint 2 turnusban tudjuk megülni. Az ebédhez, délutáni programokhoz hozzunk süteményt, üdítőt, amit a szentmise előtt lehet majd leadni a közösségi házban.

3. Nyitott templomok éjszakája: Szeptember 13-án, szombaton az esti szentmise után a nyitott templomok éjszakája keretében kis koncertet ad klasszikus kórusunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

4. Dicsőítő szentségimádás: Az idei tanévben minden hónap második szombatján dicsőítő szentségimádást tartunk az esti szentmisét követően. A szentségimádás alatt szól majd gitárral kísért zene, elhangzik 1-1 szentírási idézet, és lesznek majd csendes percek is. Minden szentségimádásnak lesz egy fő felajánlása.
Kivételesen e hónapban a nyitott templomok éjszakai program miatt egy héttel később 20-án este lesz ez a szentségimádás, melyet az új tanévért fogok felajánlani. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

5. Hittanok: Szeptember 8-tól újra indulnak plébániánkon a hittanok.
Előzetes tervek szerint a következő módon alakulnak ezek az alkalmak:
– A Felnőtt hittan 2 hetente hétfőnként 19:00 lesz. (Vezető: Gergó Lajos)
– A nyugdíjas hittan adott hónap 2. péntekjén 9:00 lesz. (Vezető: Imi atya)
– Az ifi hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Nagy Péter)
– A kis ifi hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Imi atya)
Elsőáldozóknak tartott hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Edit néni)
– Szeretnénk elindítani ovis hittant, ami csütörtökönként 16:30-tól lesz. (Vezető: Edit néni)
– Szeretnék elindítani egy katekézis sorozatot, ami szerda esténként lenne a szentmise után.

Ezenkívül továbbra is készülnek zenészeink a szolgálatokra:
Gitáros kórus: pétekenként 19:00-tól gyakorol
Klasszikus kórus: csütörtökönként 19:00-tól gyakorol

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Nap Ünnep Időpont Miseszándék
Hétfő (1.) – – –
Kedd (2.) – – –
Szerda (3.) Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító (E)
18:00 Élő Leventéért és családjáért
Csütörtök (4.) Köznap
18:00 + Mikovics Józsefért és Józsefnéért
Péntek (5.) Első péntek:
Votív mise Jézus Szent Szívéről
18:00 Beteg Józsefért
Szombat (6.) Egész napos szentségimádás 8:00-17:30
Szombat (6.) Évközi XXIII. vasárnap előesti szentmise

18:00 + Sztroini Lajosért és + Maricáért
Vasárnap (7.) Évközi XXIII. vasárnap
Veni Sancte – Plébániai nap
10:00 Plébániánk közösségéért
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi 21. vasárnap (2025. augusztus 24.)

1. Szentségimádási nap, szeptember 6.: Az egyházmegyei beosztás szerint plébániánk egyik szentségimádási napja szeptember 6-ára, szombatra esik. Ezen a napon 8:00-tól – 17:30-ig egész napos szentségimádást tartunk. Kérem a testvéreket, hogy vállaljanak félórás vagy hosszabb szentségimádást, és erre előzetesen iratkozzanak fel a hátul kihelyezett lapra.
A templom egész nap nyitva lesz. Fontos, hogy egy percre se maradjon egyedül az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézus. Ha nem is tudunk konkrét időpontot vállalni, akkor is térjünk be napközben legalább egy rövid imádságra.

2. Veni Sancte és plébániánk napja: Plébániánk tanévnyitó szentmiséje szeptember 7-én 10:00-kor lesz. A szentmise keretében megáldom majd a gyermekek táskáit és tanszereit, így azokat se felejtsük majd otthon. Ezen a napon tartjuk majd plébániai napunkat is, melynek keretén belül bemutatásra kerül az új szentélyünk terve.

3. Nyitott templomok éjszakája: Szeptember 13-án, szombaton az esti szentmise után a nyitott templomok éjszakája keretében kis koncertet ad klasszikus kórusunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

4. Dicsőítő szentségimádás: Az idei tanévben minden hónap második szombatján dicsőítő szentségimádást tartunk az esti szentmisét követően. A szentségimádás alatt szól majd gitárral kísért zene, elhangzik 1-1 szentírási idézet, és lesznek majd csendes percek is. Minden szentségimádásnak lesz egy fő felajánlása.
Kivételesen e hónapban a nyitott templomok éjszakai program miatt egy héttel később 20-án este lesz ez a szentségimádás, melyet az új tanévért fogok felajánlani. Mindenkit szeretettel hívok és várok!

5. Hittanok: Szeptember 8-tól újra indulnak plébániánkon a hittanok.
Előzetes tervek szerint a következő módon alakulnak ezek az alkalmak:
– A Felnőtt hittan 2 hetente hétfőnként 19:00 lesz. (Vezető: Gergó Lajos)
– A nyugdíjas hittan adott hónap 2. péntekjén 9:00 lesz. (Vezető: Imi atya)
– Az ifi hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Nagy Péter)
– A kis ifi hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Imi atya)
Elsőáldozóknak tartott hittan péntekenként 17:00-tól lesz. (Vezető: Edit néni)
– Szeretnénk elindítani ovis hittant, ami csütörtökönként 16:30-tól lesz. (Vezető: Edit néni)
– Szeretnék elindítani egy katekézis sorozatot, ami szerda esténként lenne a szentmise után.

Ezenkívül továbbra is készülnek zenészeink a szolgálatokra:
Gitáros kórus: pétekenként 19:00-tól gyakorol
Klasszikus kórus: csütörtökönként 19:00-tól gyakorol

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Nap Ünnep Időpont Miseszándék
Hétfő (25.) – – –
Kedd (26.) – – –
Szerda (27.) Szt. Mónika (E)
18:00 Sára és Roland házaspárért
Csütörtök (28.) Szt. Ágoston pp. és egyháztanító (E)
18:00 Hálából egy házassági évfordulóért
Péntek (29.) Keresztelő Szt. János vértanúsága (E)
8:00 Fekete Lászlóért, feleségéért és lányukért, Rózsáért
Szombat (30.) Évközi XXII. vasárnap előesti szentmise
18:00 + Máder Károlynéért
Vasárnap (31.) Évközi XXII. vasárnap
10:00 Élő Szaniszló Balázsért
18:00 A Haffner családért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Évközi 20. vasárnap
(2025. augusztus 17.)

1. Tanszergyűjtés: Karitász közösségünk szeretne idén segítséget nyújtani rászoruló iskolás gyermekeinknek a tanévkezdéshez tanszergyűjtés formájában. Augusztus hónapban várjuk azon kedves Testvérek felajánlásait, akik szeretnének tanszeradománnyal vagy egyéb felajánlással hozzájárulni a gyermekek iskolakezdéséhez. Egyúttal várjuk azon családok jelentkezését is, akik szeretnének élni a támogatás lehetőségével. Az adományokat a sekrestyében, valamint Bakk Gyöngyi, Csernyi László vagy Király Péter karitásztagnál lehet leadni.

2. Veni Sancte: Plébániánk tanévnyitó szentmiséje szeptember 7-én10:00-kor lesz. A szentmise keretében megáldom majd a gyermekek táskáit és tanszereit, így azokat se felejtsük majd otthon. Ezen a napon tartjuk majd plébániai napunkat is, melynek keretében bemutatásra kerül az új szentélyünk terve.

3. Augusztus 20.: Szent István király és államalapításunk ünnepén, szerdán 10:00-kor tartunk szentmisét templomunkban. A Szt. István Bazilika előtti téren 17:00-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet a szokásos Szent Jobb-körmenet követ. A szentbeszédet Marton Zsolt váci megyéspüspök mondja.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (18.) – – –
Kedd (19.) – – –
Szerda (20.) Szt. István király, egyházmegyénk fővédőszentje (Fü)
10:00 Élő Gellértért 20. születésnapja alkalmából és családjáért
Csütörtök (21.) Szt. X. Pius (E)
18:00
Péntek (22.) Boldogságos Szűz Mária Királynő (E)
8:00 Élő Katiért és családjáért
Szombat (23.) Évközi XXI. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (24.) Évközi XXI. vasárnap
10:00 Élő Péterért zarándoklata sikeréért
18:00 Kitti gyógyulásáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Évközi 19. vasárnap
(2025. augusztus 10.)

1. Augusztus 15.: Ezen a héten, pénteken ünnepeljük Nagyboldogasszony, vagyis Szűz Mária mennybevételélének ünnepét, mely parancsolt ünnep. Ezen a napon templomunkban reggel 8:00-kor és este 18:00-kor is lesz majd szentmise.
Ne felejtsük el részt venni ezen az ünnepi szentmisén.

2. Tanszergyűjtés: Karitász közösségünk szeretne idén segítséget nyújtani rászoruló iskolás gyermekeinknek a tanévkezdéshez tanszergyűjtés formájában. Augusztus hónapban várjuk azon kedves Testvérek felajánlásait, akik szeretnének tanszeradománnyal vagy egyéb felajánlással hozzájárulni a gyermekek iskolakezdéséhez. Egyúttal várjuk azon családok jelentkezését is, akik szeretnének élni a támogatás lehetőségével. Az adományokat a sekrestyében, valamint Bakk Gyöngyi, Csernyi László vagy Király Péter karitásztagnál lehet leadni.

3. Veni Sancte: Plébániánk tanévnyitó szentmiséje szeptember 7-én 10:00-kor lesz. A szentmise keretében megáldom majd a gyermekek táskáit és tanszereit, így azokat se felejtsük majd otthon. Ezen a napon tartjuk majd plébániai napunkat is, melynek keretében belül bemutatásra kerülnek az új szentélyünk terve.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (11.) – – –
Kedd (12.) – – –
Szerda (13.) Boldog XI. Ince pápa (E)
18:00 Élő Péterért zarándoklata sikeréért
Csütörtök (14.) Szűz Mária Mennybevételének ünnepe (Fü – parancsolt ünnep)
18:00
Péntek (15.) Szűz Mária Mennybevételének ünnepe (Fü – parancsolt ünnep)
8:00 Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
18:00
Szombat (16.) Évközi XX. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (17.) Évközi XX. vasárnap
10:00 Élő Szaniszló Balázsért
18:00 Élő Péterért zarándoklata sikeréért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Évközi 18. vasárnap
(2025. augusztus 3.)

1. Szentély gyűjtés: A következő évben egy szent projektbe kezdünk. A 2. Vatikáni Zsinaton döntöttek a szembemisézés liturgiájáról. Ez akkor olyan váratlanul meghozott döntés volt, amihez nehezen tudtak hirtelen alkalmazkodni. Mindenki igyekezett a tőle telhető legjobban és leggyorsabban megoldani ezt a kérdést. Sok helyen, ahogy nálunk is fából készült oltár és ambó került a szentélybe, mely egy fadobogón áll. Sajnos a mostani szentély nem tükrözi templomunk igazi szépségét, megtöri annak szimmetrikus elrendezését, emellett nagyon fontos hitbéli tanítást is háttérbe szorít.
Ezért szeretnénk rendezni a szentély állapotát is. Ennek több fázisa van. Az első fázis a szentély belsőépítészeti megtervezése, kőoltárral, ambóval, ministránsszékekkel, mely az előzetes tervek szerint szeptember 7-re, templomunk plébániai napjára fog elkészülni. Ennek költsége 3.1 millió forint. A szentély kiépítése nagyjából 20-25 millió forintba kerül.
A szentély átalakítását részben a Márti nénitől kapott örökségből, másrészt a hívek hozzájárulásából tudnánk kigazdálkodni. Ezért a mai naptól kezdve a bejáratnál található kőperselyt ennek gyűjtésére jelölöm ki. Ezen kívül lehet utalni plébániánk számlájára is („a szentély rendezésére” megjegyzéssel), illetve irodaidőben is be lehet fizetni az erre szánt adományokat.
Nagy öröm, hogy már is érkezett erre a tervre 820.000 Ft adomány.
Előre is köszönöm a kedves Testvéreknek, hogy támogatják ennek a tervnek a megvalósítását is.

2. Augusztus 15.: Nagyboldogasszony, vagyis Szűz Mária mennybevételének ünnepe parancsolt ünnep. Ne felejtsünk el részt venni ezen a napon szentmisén. Templomunkban reggel 8:00-kor és este 18:00-kor lesz szentmise.

3. Tanszergyűjtés: Karitász közösségünk szeretne idén segítséget nyújtani rászoruló iskolás gyermekeinknek a tanévkezdéshez tanszergyűjtés formájában. Augusztus hónapban várjuk azon kedves Testvérek felajánlásait, akik szeretnének tanszeradománnyal vagy egyéb felajánlással hozzájárulni a gyermekek iskolakezdéséhez. Egyúttal várjuk azon családok jelentkezését is, akik szeretnének élni a támogatás lehetőségével. Az adományokat a sekrestyében, valamint Bakk Gyöngyi, Csernyi László vagy Király Péter karitásztagnál lehet leadni. 

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (4.) – – –
Kedd (5.) – – –
Szerda (6.) Urunk Színeváltozása (Ü)
18:00 + Szülőkért, Varga Józsefért és Karazsi Irénért
Csütörtök (7.) Köznap
18:00
Péntek (8.) Szt. Domonkos áldozópap (E)
8:00 Élő Domonkosért névnapja alkalmából
Szombat (9.) Évközi XIX. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (10.) Évközi XIX. vasárnap
10:00 Élő Éváért és Gyöngyiért
18:00 + Merkovics Éváért
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Hirdetések

Hirdetések – Évközi 14. vasárnap (2025. július 6.)

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Szentháromság vasárnapja
Te Deum
(2025. június 15.)

1. Táborok: Plébániánk napközis tábora Június 30 – július 4-e között, az ifjúság ottalvós tábora július 14 – 20-a között lesz. Jelentkezni Kuba Katinál, Nagy Péternél és a sekrestyében lehet.

2. Úrnapi körmenet: Június 22-én ünnepeljük Úrnapját.
A templom körüli négy oltárt a klasszikus kórus, a felnőtt hittan, a fiatalok és a karitász fogja feldíszíteni.
Az oltárok díszítését 9:00-kor kezdjük meg. Bátorítok mindenkit, hogy aki szívesen csatlakozna a díszítőkhöz, jöjjön, hozzon virágot, segítse a díszítést. Minél többen veszünk részt ebben a szolgálatban, annál szebbé tudjuk tenni az ünnepet. Ezek az alkalmak nagyon alkalmasak a beszélgetésekre, ismerkedésre, kapcsolatok építésére. Ezen a napon nem használható a templom parkolója az oltárok miatt.
Emellett kiemelten fontos szerepe van a virágszirmoknak, amiket a gyermekek fognak majd az Oltáriszentség elé szórni. Kérem a testvéreket, hogy gyűjtsünk sok-sok virágszirmot erre az ünnepre, amit a mise előtt lehet leadni a sekrestyében.

3. Lomtalanítás: Az idei évben is lesz lomtalanítás. Az előző évben nagyon sok lomtól sikerült megszabadulnunk, de azért maradt belőle az ide évre is. A számunkra érintett lomtalanítási napok június 23-a (templom és közösségi ház) és 24-e (Márti néni háza).
Emiatt sajnos mi vasárnap és hétfőn tudjuk kitenni a hulladékot.
1. lomtalanítási nap: 22-én, vasárnap du. 14:30-tól 17:00-ig a templomot és közösségi házat szeretném lomtalanítani. (Ez az Úrnapi körmenet miatt talán szerencsésebb időpont, mert nem lesz tele szeméttel a templom előtere.)
2. lomtalanítási nap: 23-án 16:00-tól Márti néni házából (Bethlen Gábor utca 117.) szeretném kitenni a maradék hulladékot.
Kérem a testvéreket, hogy aki teheti, jöjjön segíteni ebben a munkában.

4. Nyári miserend: Az előző évhez hasonlóan, a nyári időszakban hétfőn és kedden nincs szentmise templomunkban. (Korábban már jeleztem, gondolkozom, hogy a vasárnap délelőtti mise időpontján változtassunk. Lehetségesnek tartom, hogy jövő ősztől a vasárnap 10:00-ai szentmise 9:00-ra kerül.)

5. Szentély gyűjtés: A következő évben egy szent projektbe kezdünk. A 2. Vatikáni Zsinaton döntöttek a szembemisézés liturgiájáról. Ez akkor olyan váratlanul meghozott döntés volt, amihez nehezen tudtak hirtelen alkalmazkodni. Mindenki igyekezett a tőle telhető legjobban és leggyorsabban megoldani ezt a kérdést. Sok helyen, ahogy nálunk is fából készült oltár és ambó került a szentélybe, mely egy fadobogón áll. Sajnos a mostani szentély nem tükrözi templomunk igazi szépségét, megtöri annak szimmetrikus elrendezését, emellett nagyon fontos hitbéli tanítást is háttérbe szorít.
Ezért szeretnénk rendezni a szentély állapotát is. Ennek több fázisa van. Az első fázis a szentély belsőépítészeti megtervezése, kőoltárral, ambóval, ministránsszékekkel, mely az előzetes tervek szerint szeptember 7-re, templomunk plébániai napjára fog elkészülni. Ennek költsége 3.1 millió forint. A szentély kiépítése nagyjából 20-25 millió forintba kerül.
A szentély átalakítását részben a Márti nénitől kapott örökségből, másrészt a hívek hozzájárulásából tudnánk kigazdálkodni. Ezért a mai naptól kezdve a bejáratnál található kőperselyt ennek gyűjtésére jelölöm ki. Ezen kívül lehet utalni plébániánk számlájára is („a szentély rendezésére” megjegyzéssel), illetve irodaidőben is be lehet fizetni az erre szánt adományokat. Nagy öröm, hogy már is érkezett erre a tervre 350.000 Ft adomány.
Előre is köszönöm a kedves Testvéreknek, hogy támogatják ennek a tervnek a megvalósítását is.

Szentmisék rendje:
Hétfő
(16.) – – –
Kedd (17.) – – –
Szerda (18.) Köznap
18:00
Csütörtök (19.) Köznap
18:00
Péntek (20.) Köznap
8:00 Élő Editért és Éváért születésnapjuk alkalmából
Szombat (21.) Úrnapja – előesti szentmise
18:00 Szikora Róbertért és Zsuzsannáért 50. házassági évfordulójuk alkalmából
Vasárnap (22.) Úrnapja – körmenettel
10:00 A világ békéért
18:00

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Pünkösd
(2025. június 8.)

1. Jézus szíve hónapja: Júniust a hagyomány szerint Jézus Szívének szenteli az egyház. Mivel templomunk titulusa Jézus Szíve, ezért nekünk különösképpen is figyelnünk kell erre a gyakorlatra. Ahogy májusban a lorettoi litániát imádkoztuk, júniusban a Jézus Szíve litániát imádkozzuk majd, mégpedig a nyitott tabernákulum előtt.
A Jézus szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, ezért ezt az imádságot az „imádó kultusz” körébe soroljuk. (A lorettoi litánia Mária tiszteletét fejezi ki, Mária közbenjárását kérjük. A Jézus szíve litániában Jézus szívét imádjuk, engeszteljük, kérleljük bűneink bocsánatáért.)

2. Táborok: Plébániánk napközis tábora: Június 30 – július 4-e között, az ifjúság ottalvós tábora július 14 – 20 között lesz. Jelentkezni Kuba Katinál, Nagy Péternél és a sekrestyében lehet.

3. Trianoni megemlékezés: Most vasárnap (8-án) a 10:00-kor kezdődő szentmisét követően megemlékezünk nemzetünk összetartozásáról, trianoni békeszerződés fájdalmas emlékéről.

4. Te Deum: Plébániánk évzáró szentmiséje június 15-én 10:00-kor lesz. A Szentmisét követően megtartjuk a már szép hagyománnyá vált palacsintázást a templom kertben. Kérek mindenkit, hogy aki teheti süssön majd palacsintát, sütit, hogy minél tovább együtt ünnepelhessünk a templom kertben.

5. Úrnapi körmenet: Június 22-én ünnepeljük Úrnapját. Ha az időjárás is engedi, körmenetet tartunk az Oltáriszentséggel a templom körül.
A négy oltárt a klasszikus kórus, a felnőtt hittan, a fiatalok és a karitász fogja feldíszíteni.
Az oltárok díszítését 9:00-kor kezdjük meg. Bátorítok mindenkit, hogy aki szívesen csatlakozna a díszítőkhöz, jöjjön, hozzon virágot, segítse a díszítést. Minél többen veszünk részt ebben a szolgálatban, annál szebbé tudjuk tenni az ünnepet. Ezek az alkalmak nagyon alkalmasak a beszélgetésekre, ismerkedésre, kapcsolatok építésére.
Emellett kiemelten fontos szerepe van a virágszirmoknak, amiket a gyermekek fognak majd az Oltáriszentség elé szórni. Kérem a testvéreket, hogy gyűjtsünk sok-sok virágszirmot erre az ünnepre, amit a mise előtt lehet leadni a sekrestyében.

6. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Már vannak megkeresések, továbbra is köszönöm a segítséget!

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (9.) Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja (E)
7:00
Szerda (11.) Szt. Barnabás apostol (E)
18:00 + Borbáláért
Csütörtök (12.) A mi Urunk Jézus Krisztus, az Örök Főpap (Ü)
18:00 + Borbáláért és szülőkért
Péntek (13.) Páduai Szt. Antal áldozópap és egyháztanító (E)
8:00 Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (14.) Szentháromság vasárnapja – előesti szentmise
18:00 + Eteléért és rokonságáért
Vasárnap (15.) Szentháromság vasárnapja, Te Deum
10:00 Hálából Jolánok és Barnák név és születésük napjuk alkalmából
18:00
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Urunk Mennybemenetele
(2025. június 1.)

1. Jézus szíve hónapja: Júniust a hagyomány szerint Jézus Szívének szenteli az egyház. Mivel templomunk titulusa Jézus Szíve, ezért nekünk különösképpen is figyelnünk kell erre a gyakorlatra. Ahogy májusban a lorettoi litániát imádkoztuk, júniusban a Jézus Szíve litániát imádkozzuk majd, mégpedig a nyitott tabernákulum előtt.
A Jézus szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, ezért ezt az imádságot az „imádó kultusz” körébe soroljuk. (A lorettoi litánia Mária tiszteletét fejezi ki, Mária közbenjárását kérjük. A Jézus szíve litániában Jézus szívét imádjuk, engeszteljük, kérleljük bűneink bocsánatáért.)

2. Táborok: Plébániánk napközis tábora: június 30 – július 4-e között, az ifjúság ottalvós tábora július 14 – 20 között lesz. Jelentkezni Kuba Katinál, Nagy Péternél és a sekrestyében lehet.

3. Elsőáldozás: Köszönöm szépen mindenkinek, aki sütikkel, díszítésekkel, előkészületekkel segítette a mai ünnepünk (06.01.) szebbé tételét.

4. Trianoni megemlékezés: Jövő hét vasárnap (8-án) a 10:00-kor kezdődő szentmisét követően megemlékezünk nemzetünk összetartozásáról, trianoni békeszerződés fájdalmas emlékéről.

5. Te Deum: Plébániánk évzáró szentmiséje június 15-én a 10:00-kor lesz. A Szentmisét követően megtartjuk a már szép hagyománnyá vált palacsintázást a templomkertben. Kérek mindenkit, hogy aki teheti süssön majd palacsintát, sütit, hogy minél tovább együtt ünnepelhessünk a templom kertben.

6. Úrnapi körmenet: Június 22-én ünnepeljük Úrnapját. Ha az időjárás is engedi, körmenetet tartunk az Oltáriszentséggel a templom körül.
A négy oltárt a klasszikus kórus, a felnőtt hittan, a fiatalok és a karitász fogja feldíszíteni.
Az oltárok díszítését 9:00-kor kezdjük meg. Bátorítok mindenkit, hogy aki szívesen csatlakozna a díszítőkhöz, jöjjön, hozzon virágot, segítse a díszítést. Minél többen veszünk részt ebben a szolgálatban, annál szebbé tudjuk tenni az ünnepet. Ezek az alkalmak nagyon alkalmasak a beszélgetésekre, ismerkedésre, kapcsolatok építésére.
Emellett kiemelten fontos szerepe van a virágszirmoknak, amiket a gyermekek fognak majd az Oltáriszentség elé szórni. Kérem a testvéreket, hogy gyűjtsünk sok-sok virágszirmot erre az ünnepre, amit a mise előtt lehet leadni a sekrestyében.

4. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Már vannak megkeresések, továbbra is köszönöm a segítséget!

5. 1% + 1% felajánlás: Köszönöm szépen mindenkinek, aki adója 1+1%-val egyházunkat és alapítványunkat támogatta. A beérkező összeget továbbra is közösségünk fejlesztésére, építésére fogjuk majd fordítani.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (2.) Köznap
7:00 Élő Imréért
Szerda (4.) Köznap
18:00 Egy fiatal házaspárért
Csütörtök (5.) Szt. Bonifác pp. és vértanú
18:00 Élő Eteléért és rokonságáért
Péntek (6.) Köznap
18:00 Sikeres vizsgákért
Szombat (7.) Pünkösd
18:00
Vasárnap (8.) Pünkösd
10:00 A plébániánkért
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Húsvét 6. vasárnap
(2025. május 25.)

1. Jézus szíve hónapja: Júniust a hagyomány szerint Jézus Szívének szenteli az egyház. Mivel templomunk titulusa Jézus Szíve, ezért nekünk különösképpen is figyelnünk kell erre a gyakorlatra. Ahogy májusban imádkozzuk a lorettoi litániát, júniusban a Jézus Szíve litániát imádkozzuk majd, mégpedig a nyitott tabernákulum előtt.
A Jézus szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, ezért ezt az imádságot az „imádó kultusz” körébe soroljuk. (A lorettoi litánia Mária tiszteletét fejezi ki, Mária közbenjárását kérjük. A Jézus szíve litániában Jézus szívét imádjuk, engeszteljük, kérleljük bűneink bocsánatáért.)

2. Táborok: Plébániánk napközis tábora: Június 30 – július 4-e között, az ifjúság ottalvós tábora július 14 – 20 között lesz. Jelentkezni Kuba Katinál, Nagy Péternél és a sekrestyében lehet.

3. Elsőáldozás: Az idei tanévben június 1-jén, Urunk Mennybe menetelének ünnepén lesz templomunkban a gyermekek elsőáldozása. Az elsőáldozók előző nap szombaton reggel 9:00-kor fognak gyónni. Kérlek Titeket, hogy imádkozzatok értük és családjaikért.
A szentmisét követően agapét szervezünk a templomkertbe, hogy közösen megünnepeljük az elsőáldozókat. Aki teheti, hozzon ehhez egy tálca sütit, üdítőt.

4. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Már vannak megkeresések, továbbra is köszönöm a segítséget!

5. 1% + 1% felajánlás: Köszönöm szépen mindenkinek, aki adója 1+1%-val egyházunkat és alapítványunkat támogatta. A beérkező összeget továbbra is közösségünk fejlesztésére, építésére fogjuk majd fordítani.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (26.) Néri Szt. Fülöp áldozópap (E)
7:00 Klára és András gyógyulásáért
Szerda (28.) Köznap
18:00 Élő Csanádért és rokonságáért
Csütörtök (29.) Köznap
18:00 + Zoltánért
Péntek (30.) Szent Jobb emléknapja
8:00 Élő Béláért
Szombat (31.) Húsvét VII. vasárnap előesti szentmise
Urunk Mennybemenetele
18:00 imameghallgatásokért
Vasárnap (1.) Húsvét VII. vasárnapi szentmise
Urunk Mennybemenetele
, Elsőáldozás
10:00 Elsőáldozókért és szüleikért
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Húsvét 5. vasárnap (2025. május 18.)

1. Kirándulás: Május 24-ére kirándulást szervezek a ministránsoknak, plébániai és iskolai hittanosoknak. Reggel 8:00-kor találkozunk a templom előtt és 16:00 körül érünk haza. Tömegközlekedéssel megyünk, a cél az Erzsébet-kilátó. Útközben, ha lesz lehetőségünk, megállunk fagyizni. Készüljünk elegendő elemózsiával és innivalóval! Lehet hozni játékokat, pl.: labdát, tollást, mert útközben megállunk majd játszani. Szeretettel hívom a fiatalokat és szüleiket!

2. Táborok: Plébániánk napközis tábora: Június 30 – július 4-e között, az ifjúság ott alvós tábora július 14 – 20 között lesz. Jelentkezni Kuba Katinál, Nagy Péternél és a sekrestyében lehet.

3. Elsőáldozás: Az idei tanévben június 1-jén, Urunk Mennybe menetelelének ünnepén lesz templomunkban a gyermekek elsőáldozása. Kérlek Titeket, hogy imádkozzatok értük és családjaikért.

4. Felnőtt hittan: A felnőtt hittant ezen a héten hétfőn (19-én) 19:00-tól a felújítási munkálatok miatt kivételesen nem a közösségi házban, hanem a plébánia irodájában tartjuk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. 

5. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Már vannak megkeresések, továbbra is köszönöm a segítséget!

6. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig, e hét keddjéig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (19.) Köznap
7:00 Edit – Lelki békéért
Szerda (21.) Köznap
18:00 Élő Mártáért és Zsoltért
Csütörtök (22.) Köznap
18:00 Élő Ritáért
Péntek (23.) Boldog Apor Vilmos pp. és vértanú
8:00 Edit – Lelki békéért
Szombat (24.) Húsvét VI. vasárnap előesti szentmise
18:00 + Balogh Mátyásnéért és férjéért
Vasárnap (25.) Húsvét VI. vasárnapi szentmise
Gyermekek világnapja
A társadalmi kommunikáció világnapja
10:00 + Honti Máriáért
18:00 + Váradi Farkas Valériáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA

Húsvét 4. vasárnap
(2025. május 11.)

1. XIV. Leo: 05.08-án az esti órákban megválasztották Ferenc pápa utódját, Krisztus Urunk földi helytartóját, XIV. Leot. Imádkozzunk érte rendszeresen, hogy e kor nehézségei közepette is kitartóan és méltó módon tudja képviselni Jézust, valamint Isten szeretetében vezesse egyházunkat.

2. Májusi litánia: Májusban az egyház egy szívvel-lélekkel imádkozza a lorettoi litániát, mely a Szűz Anya tiszteletére tartott imádság. E hónapban a szentmisék végén közösen fogjuk majd imádkozni ezt a pár perces rövid imádságot.
Napjainkban különösen fontos, hogy kérjük hazánk első védőszentjének, Szűz Máriának közbenjárását hazánkra és az egész világra. Kérlek titeket, hogy imádkozzunk együtt a békéért és a kiengesztelődésért.

3. Köznapi szentmise: Mindenkit bátorítok, hogy a hétvégi misén kívül vegyünk rész a hétköznapi szentmiséken is. Fontos, hogy eljusson szívünkhöz a gondolat: az Eucharisztiában lévő Jézussal találkozni minden más földi tevékenységünknél fontosabb, és mindennél jobban szükségünk van Jézusra, az élő kenyérre.

4. Kirándulás: Május 24-ére kirándulást szervezek a ministránsoknak, plébániai és iskolai hittanosoknak. Reggel 8:00-kor találkozunk a templom előtt és 16:00 körül érünk haza. A cél az Erzsébet-kilátó. Útközben, ha lesz lehetőségünk, megállunk fagyizni. Készüljünk elegendő elemózsiával és innivalóval! Lehet hozni játékokat, pl.: labdát, tollást, mert útközben megállunk majd játszani. Szeretettel hívom a fiatalokat és szüleiket!

5. Táborok: Plébániánk napközis tábora: Június 30 – július 4-e között, az ifjúság ott alvós tábora július 14 – 19 között lesz. Részletek hamarosan.

6. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Már vannak megkeresések, továbbra is köszönöm a segítséget!

7. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (12.) Köznap
7:00
Szerda (14.) Köznap
18:00 Klára Gyógyulásáért
Csütörtök (15.) Köznap
18:00 Élő Eszterért és családjáért
Péntek (16.) Köznap
8:00 Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (17.) Húsvét V. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (18.) Húsvét V. vasárnapi szentmise
10:00
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Húsvét 3. vasárnap

(2025. május 4.)

1. Felnőtt hittan és nyugdíjas klub: Május 5-én, hétfőn este 19:00-kor felnőtt hittan, 9-én, pénteken 9:00-kor nyugdíjas klubot tartunk. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

2. Ima Ferenc pápáért: Erdő Péter bíboros úr rendelkezése szerint a konklávé kezdetéig minden mise végén imádkozunk Ferenc pápáért egy rövid imát.

3. Májusi litánia: Májusban az egyház egy szívvel-lélekkel imádkozza a lorettoi litániát, mely a Szűz Anya tiszteletére tartott imádság. E hónapban a szentmisék végén közösen fogjuk majd imádkozni ezt a pár perces rövid imádságot.

Napjainkban különösen fontos, hogy kérjük hazánk első védőszentjének, Szűz Máriának közbenjárását hazánkra és az egész világra. Kérlek titeket, hogy imádkozzunk együtt a békéért és a kiengesztelődésért.

4. Köznapi szentmise: Mindenkit bátorítok, hogy a hétvégi misén kívül vegyünk rész a hétköznapi szentmiséken is. Fontos, hogy eljusson szívünkhöz a gondolat: az Eucharisztiában lévő Jézussal találkozni minden más földi tevékenységünknél fontosabb, és mindennél jobban szükségünk van Jézusra, az élő kenyérre.

5. Táborok: Plébániánk napközis tábora: Június 31 – július 4-e között, az ifjúság ott alvós tábora július 14 – 19 között lesz. Részletek hamarosan.

4. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Már vannak megkeresések, továbbra is köszönöm a segítséget!

5. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (5.) Köznap
7:00
Szerda (7.) Boldog Gizella királyné(e)
18:00 Fiatal házaspárért
Csütörtök (8.) Köznap
18:00
Péntek (9.) Köznap
8:00
Szombat (10.) Húsvét IV. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (11.) Húsvét IV. vasárnapi szentmise
10:00
18:00 Élő Andrásért születésnapja alkalmából

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Húsvét 2. vasárnap
(2025. április 27.)

1. Miserend: Május 4-én, vasárnap 10:00-kor szentmisét mondunk Ferenc pápáért. Buzdítok mindenkit, hogy aki teheti, jöjjön és imádkozzon érte.

2. Ima Ferenc pápáért: Erdő Péter bíboros úr rendelkezése szerint a konklávé kezdetéig minden mise végén imádkozunk Ferenc pápáért egy rövid imát.

3. Májusi litánia: Májusban az egyház egy szívvel-lélekkel imádkozza a lorettoi litániát, mely a Szűz Anya tiszteletére tartott imádság. E hónapban a szentmisék végén közösen fogjuk majd imádkozni ezt a pár perces rövid imádságot.

Napjainkban különösen fontos, hogy kérjük hazánk első védőszentjének, Szűz Máriának közbenjárását hazánkra és az egész világra. Kérlek titeket, hogy imádkozzunk együtt a békéért és a kiengesztelődésért.

4. Iroda szünet: Május elsején az ünnepre való tekintettel az irodai félfogadás szünetel.

5. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Már vannak megkeresések, továbbra is köszönöm a segítséget!

6. Művészeti klub: A művészeti klub következő alkalmán április 27-én,  most vasárnap 16:00-kor László Tamás mutatja be a Rákospalotai Panteon című könyvét a Rákospalotai Emlékfasorról, kerületünk történetéről és meghatározó szereplőiről.

7. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (28.) Szt. Adalbert pp. a Főegyházmegye védőszentje (FÜ)
7:00
Kedd (29.) Sienai Szt. Katalin, szűz és egyháztanító (Ü) – –
Szerda (30.) Köznap
18:00
Csütörtök (1.) Szent József (e)
18:00
Péntek (2.) Szent Atanáz pp. és egyháztanító
18:00
Szombat (3.) Húsvét III. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (4.) Húsvét III. vasárnapi szentmise
10:00 Ferenc pápáért
18:00

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Húsvét 1. vasárnap Húsvét nyolcada
(2025. április 20.)

1. Miserend: A nagyböjt végéhez értünk, ezért visszaáll a már korábban megszokott miserend. Első péntekenként: 18:00-kor, a többi pénteki napon 8:00-kor vannak a szentmisék.

2. Köszönet: Köszönöm szépen mindenkinek, aki az elmúlt hetekben segített a kertben, a templom takarításában, a szent 3 nap előkészítésében és mindenkinek, akik részt vettek a keresztutakon, valamint a szent 3 nap szertartásain.

3. Gyűjtés a szentsír díszítésére: Köszönöm szépen a hívek lelkes adakozását a szentsír díszítésére. Összesen 48.750 Ft gyűlt össze erre a célra.

4. Iroda szünet: Az ünnepre való tekintettel az iroda szünetelni fog húsvét hétfőn (21-én).

5. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is. Talán van olyan köztünk, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Előre is köszönöm a segítséget!

6. Művészeti klub: A művészeti klub következő alkalmán április 27-én, vasárnap 16:00-kor László Tamás mutatja be Rákospalotai Panteon című könyvét a Rákospalotai Emlékfasorról, kerületünk történetéről és meghatározó szereplőiről.

7. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42

Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (21.) Húsvét nyolcadában
10:00
Szerda (23.) Húsvét nyolcadában
18:00 Élő és elhunyt Bélákért
Csütörtök (24.) Húsvét nyolcadában
18:00
Péntek (25.) Húsvét nyolcadában
8:00
Szombat (26.) Húsvét II. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (27.) Húsvét II. vasárnapi szentmise
10:00 Cselő Istvánnéért, akit március 13-án temettünk el
18:00 Hálából

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Virágvasárnap

(2025. április 12.)

1. Nagypénteken szigorú böjt van: A szigorú böjt szabálya: Tilos húst enni. A nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett 2 másik, csökkentett mértékű étkezés. Az ital, hacsak nem étel jellegű (pl. tej, leves) nem szegi meg a böjtöt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, a terhes és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket a böjt akadályozna kötelességük teljesítésében. Szigorú böjtöt két napon tartunk: hamvazószerdán és nagypénteken. A többi nagyböjti péntekre hústilalom és a háromszori étkezés vonatkozik. Ez a szabály az egészséges 14-60 év közöttiekre vonatkozik.

2. Keresztút: Az idei nagyböjtben az utolsó keresztút nagypénteken 9:00-kor lesz, melynek nem lesz része most a szentáldozás. Mindenkit szeretettel hívok és várok.

3. Gyűjtés a Szentföld javára: A Szentföld javára 91.500 Ft gyűlt össze. Köszönöm minden adakozó nagylelkűségét!

4. Gyűjtés a szentsír díszítésére: Szép szokás, hogy a Szent Sír díszítésére külön célgyűjtés volt az elmúlt években. Az erre szánt adományt a ministránsok gyűjtik a bejáratoknál, illetve ha valaki utalni szeretné, a közleményben „A Szent Sír díszítésére” szöveget tüntesse fel.

5. Szent Sír Őrzése: Nagyszombaton Jézus teste a Szent Sír mélyén pihent. Ilyenkor a testvérek jönnek imádkozni és őrizni a sírt. Ahhoz, hogy egész nap biztosítva legyen a templom és a sír, kérem a testvéreket, hogy iratkozzanak fel fél-fél órára a templom bejáratánál kihelyezett papírra.

6. Iroda szünet:
Az ünnepre való tekintettel az iroda szünetelni fog nagycsütörtökön (17-én) és húsvéthétfőn (21-én).

7. Ünnepi miserend: A nagyhét szertartás rendje megtalálható plébániánk újságjában, online felületeinken és kifüggesztettem a faliújságra is.

8. Eladó ház: Engedélyt kaptam a Bíboros Úrtól Márti néni házának értékesítésére. Szeretném meghirdetni a közösség tagjainak is, talán van olyan, akinek családtagja, rokona, ismerőse ház vásárláson gondolkodik. Kérek mindenkit, adja tovább ezt a lehetőséget. A ház irányára: 95 millió forint, mely az érsekség jóváhagyásával teljes egészében plébániánk fejlesztésére fordítható. Előre is köszönöm a segítséget!

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

NAGYHETI SZERTARTÁSREND: (Április 14. – Április 21.)
Nagyhétfő (14.):
7:00
Nagykedd (15.): –

Nagyszerda (16.):
18:00
Nagycsütörtök (17.):
10:00-kor krizma mise a Szt. István Bazilikában
18:00-kor utolsó vacsora mise, oltár fosztás
A szertartás után virrasztás, kb. 1,5 óra.
Nagypéntek (18.):
9:00-kor keresztút (Imi atya vezeti)
15:00-kor Urunk szenvedésének szertartás, passió, keresztleleplezés, Szent Sír megnyitása
Nagyszombat (19.):

9:00 -19:00-ig Szent Sír őrzése, látogatása
20:00-kor Húsvéti Vigília szertartása
Húsvétvasárnap (20.):

10:00 Ünnepi mise és körmenet,
18:00
Húsvéthétfő (21.):

10:00

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Nagyböjt 5. hete
(2025. április 6.)

1. A szigorú böjt szabálya: Tilos húst enni. A nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett 2 másik, csökkentett mértékű étkezés. Az ital, hacsak nem étel jellegű (pl. tej, leves) nem szegi meg a böjtöt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, a terhes és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket a böjt akadályozna kötelességük teljesítésében. Szigorú böjtöt két napon tartunk: hamvazószerdán és nagypénteken. A többi nagyböjti péntekre hústilalom és a háromszori étkezés vonatkozik. Ez a szabály az egészséges 14-60 év közöttiekre vonatkozik.

2. Keresztút: Nagyböjtben minden pénteken 18:00-kor keresztutat járunk templomunkban, melynek végén szentáldozásra van lehetőség. A keresztút előtt és alatt gyóntatok. A most következő alkalommal (11-én) a gitáros kórus fog szolgálni. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

3. Gyűjtés a Szentföld javára: A Szentföld javára 91.500 Ft gyűlt össze. Köszönöm minden adakozó nagylelkűségét!

4. Templomtakarítás: Templomunk nagytakarítása április 12-én, szombaton lesz 14:00-17:30 között. Kérek mindenkit, aki teheti, ideje és energiája engedi, vegyen részt ebben a szolgálatban.

4. Gyűjtés a szentsír díszítésére: Szép szokás, hogy a Szent Sír díszítésére külön célgyűjtés volt az elmúlt években. Kérem a testvéreket, hogy aki a Szent Sír díszítését szeretné támogatni, a nagy kőperselybe dobja majd be az erre szánt adományát, illetve ha utalni szeretne, a közleményben „A Szent Sír díszítésére” szöveget tüntesse fel.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (7.) Köznap
7:00 Élő Bíborkáért, Zsoltért és Máriáért
Szerda (9.) Köznap
18:00 Klára gyógyulásáért
Csütörtök (10.) Köznap
18:00
Péntek (11.) Keresztút
18:00
Szombat (12.) Nagyböjt 6. vasárnap előesti szentmise  Virágvasárnap
18:00 + Petró Alajosnéért
Vasárnap (13.) Nagyböjt 6. vasárnap – Virágvasárnap
10:00 Élő Gyöngyiért, továbbá élő és elhunyt családtagokért
18:00

NAGYHETI SZERTARTÁSREND: (Április 14. – Április 21.)
Nagyhétfő (14.):
7:00
Nagykedd (15.): –

Nagyszerda (16.):
18:00
Nagycsütörtök (17.):
10:00-kor krizma mise a Szt. István Bazilikában
18:00-kor utolsó vacsora mise, oltár fosztás
A szertartás után virrasztás, kb 1,5 óra.
Nagypéntek (18.):
9:00-kor keresztút (Imi atya vezeti)
15:00-kor Urunk szenvedésének szertartás, passió, keresztleleplezés, Szent Sír megnyitása
Nagyszombat (19.):

9:00 -19:00-ig Szent Sír őrzése, látogatása
20:00-kor Húsvéti Vigília szertartása
Húsvétvasárnap (20.):

10:00 Ünnepi mise és körmenet,
18:00
Húsvéthétfő (21.):

10:00

Mindig nagy szeretettel hívom és várom a testvéreket, de most ez különösen is igaz ezekben a napokban. Életünk legfontosabb ünnepe előtt állunk. Szükségünk van arra, hogy elmélyítsük szívünkben és elménkben Isten megváltó tettét. Igyekezzünk a tőlünk telhető legteljesebb módon megünnepelni ezeket a napokat!

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések
(Nagyböjt 4. vasárnap)
(2025. március 29.)

1. Nagyböjt: Nagyböjtben minden pénteken este 18:00-tól keresztutat járunk, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhítat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk. Ezen a héten, 4-én a házaspárok fognak szolgálni.
Böjtre vonatkozó szabály: Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, az állapotos és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket az étkezésre vonatkozó böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

2. Kertrendezés és templomtakarítás: Szép hagyomány, hogy a templomunkban a nagyobb ünnepek előtt nagytakarítást tartunk. Kérem a testvéreket, hogy igyekezzünk szabaddá tenni a következő 2 napot, és aki teheti, egészsége, ideje engedi, vegyen részt ezekben a munkákban. Akár 1-1 óra szolgálat is nagy segítséget jelent.
Április 5-én lesz a kertrendezés
A kertrendezést idén tavasszal is két turnusban tartjuk. 10:00-14:00, illetve 14:00-17:00
– Április 12-én lesz a templom takarítása (14:00-17:30)

3. Gyűjtés a Szentföld javára: Jövő hétvégén (5-6-án), gyűjtést tartunk Szentföld javára. Az e célra szánt adományaikat a már szokott módon, a szentmisék után a bejáratnál tudják bedobni a ministránsok által tartott perselybe. Előre is köszönöm minden adakozó nagylelkűségét!

4. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert, ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (31.) Köznap
7:00
Szerda (2.) Köznap
18:00
Csütörtök (3.) Köznap
18:00 Élő Krisztiánért és családjáért
Péntek (4.) 18:00 Keresztút + szentáldozás
Keresztút alatt gyónási lehetőség
Szombat (5.) Nagyböjt 5. vasárnap előesti szentmise
Gyűjtés Szentföld javára
18:00 + Erzsébetért
Vasárnap (6.) Nagyböjt 5. vasárnap
Gyűjtés Szentföld javára
10:00 Élő Éváért születésnapja alkalmából
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések
(Nagyböjt 3. vasárnap)
(2025. március 23.)

1. Nagyböjt: Nagyböjtben minden pénteken este 18:00-tól keresztutat járunk, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhítat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk. Ezen a héten, 28-án a képviselő testület fog szolgálni.
Böjtre vonatkozó szabály: Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, az állapotos és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket az étkezésre vonatkozó böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

2. Zarándoklat: Jövő hét szombaton (29-én) lesz az esztergomi zarándoklatunk. Reggel 7:45-től gyülekezünk, 8:00-kor indulunk, és 18-19:00 körül érünk haza. Ezért ezen a napon az esti mise elmarad. Kérem az itthon maradó testvéreket, hogy imádkozzanak értünk és a zarándoklat sikerességéért.
A zarándoklaton résztvevőknek felhívom a figyelmét, hogy a teljes búcsú elnyerés feltételei a következők:
– szentgyónás,
– szentáldozás,
– a teljes búcsú elnyerésének általános szándéka
– imádság a Szentatya szándékára

A szentévhez kapcsolódóan itthon:
» szentségimádáson részt venni és elimádkozni valamilyen Mária imádságot
Gyónási lehetőség:
csütörtökönként: 17:30-tól,
pénteken a 17:30-tól és a keresztút alatt.

3. Kertrendezés és templom takarítás: Szép hagyomány, hogy a templomunkban a nagyobb ünnepek előtt nagytakarítást tartunk. Kérem a testvéreket, hogy igyekezzünk szabaddá tenni a következő 2 napot, és aki teheti, egészsége, ideje engedi, vegyen részt ezekben a munkákban. Akár 1-1 óra szolgálat is nagy segítséget jelent.
Április 5-én lesz a kertrendezés
A kertrendezést idén tavasszal is két turnusban tartjuk. 10:00-14:00, illetve 14:00-17:00

Április 12-én lesz a templom takarítása (14:00-17:30)
4. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (24.) Köznap
7:00
Szerda (26.) Köznap
18:00 + Horváth Jánosért
Csütörtök (27.) Köznap
18:00
Péntek (28.) Keresztút + szentáldozás
Keresztút alatt gyónási lehetőség
18:00
Szombat (29.) A szentmise elmarad – –
Vasárnap (30.) Nagyböjt 4. vasárnap, Laetare-vasárnap
10:00 +  Erzsébet édesanyáért
18:00 Kitti gyógyulásáért és családtagjaiért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések (Nagyböjt 2. vasárnap)
(2025. március 16.)

1. Nagyböjt: Nagyböjtben minden pénteken este 18:00-tól keresztutat járunk, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhítat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk. Ezen a héten, 21-én Orbán Edit vezetésével a legfiatalabb hittanosok fognak szolgálni.
Böjtre vonatkozó szabály: Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, az állapotos és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket az étkezésre vonatkozó böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

2. Kertrendezés és templom takarítás: Szép hagyomány, hogy a templomunkban a nagyobb ünnepek előtt nagytakarítást tartunk. Kérem a testvéreket, hogy igyekezzünk szabaddá tenni a következő 2 napot, és aki teheti, egészsége, ideje engedi, vegyen részt ezekben a munkákban. Akár 1-1 óra szolgálat is nagy segítséget jelent.
Április 6-án lesz a kertrendezés
A kertrendezést idén tavasszal is két turnusban tartjuk. 10:00-14:00, illetve 14:00-17:00
Április 12-én lesz a templom takarítása (14:00-17:30)

3. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz: 18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (17.) Köznap
7:00
Szerda (19.) Szt. József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese
18:00
Csütörtök (20.) köznap
18:00
Péntek (21.) Keresztút + szentáldozás
Keresztút alatt gyónási lehetőség
18:00
Szombat (22.) Nagyböjt 3. vasárnap előesti szentmise
18:00 + Bárányos Gyuláért (8. évf.)
Vasárnap (23.) Nagyböjt 3. vasárnap
10:00 Domnanovics és Szigeti család élő és elhunyt tagjaiért
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések
(Nagyböjt 1. vasárnap)
(2025. március 9.)

1. Nagyböjt: Nagyböjtben minden pénteken este 18:00-tól keresztutat fogunk járni, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhítat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk. Ezen a héten, 14-én a Felnőtt hittan fog szolgálni.

Böjtre vonatkozó szabály: Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, az állapotos és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket az étkezésre vonatkozó böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (10.) Köznap
7:00 Földi, Neményi, Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szerda (12.) köznap
18:00 Egy szakiskola osztályárért és tanáraiért
Csütörtök (13.) köznap
18:00 Egy szakiskola osztályárért és tanáraiért
Péntek (14.)  
18:00 Keresztút + szentáldozás
Keresztút alatt gyónási lehetőség
Szombat (15.) Nagyböjt 2. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (16.) Nagyböjt 2. vasárnap
10:00 + László édesapáért
18:00 + Éváért és gyermekeiért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz:
18015786-1-42

MÁV-TELEPI – JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések(Évközi 8. vasárnap)
(2025. március 2.)

1. Zarándoklat: Az esztergomi zarándoklatunkra megrendelt busz megtelt. További jelentkezéseket csak várólistára tudunk fogadni. Egy jelentkezés esetleges visszamondása esetén a várólistáról töltjük majd fel a megürült helyeket. Kérem a testvéreket, hogy imádkozzunk a zarándoklatunkért.
Ezen a napon (márc. 29-én, szombaton) el fog maradni az esti szentmise!

2. Nagyböjt: Az idei nagyböjt március 5-én, hamvazószerdán kezdődik el. Minden pénteken este 18:00-tól keresztutat fogunk járni, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhítat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk.

Keresztút időpontok és vezetőik:
Márc. 7. – Klasszikus kórus (Hegedüs Roland)
Márc. 14. – Felnőtt és – nyugdíjas hittan (Gergó Lajos-Nagy Péter)
Márc. 21. – Elsőáldozók csoportja (Orbán Edit)
Márc. 28. – Képvisel-testület (Gergó Lajos)
Ápr. 4. – Házasok (Hódos László és Imi atya)
Ápr. 11. – Gitáros keresztút (Végh Karcsi – Nagy Péter)
Ápr. 18. – Nagypéntek (Imi a.)

Kérek mindenkit, ne feledkezzünk meg arról, hogy a nagyböjt szent 40 napja hamvazószerdával kezdődik, nem nagyböjt első vasárnapjával. Ugyan nem parancsolt ünnep, azonban szigorú böjt van ezen a napon. Kérem a testvéreket, hogy igyekezzünk részt venni e napon szentmisén akár itt, akár munkahelyünkhöz, iskolánkhoz közeli templomban.

Szigorú böjt szabálya: Tilos húst enni. A nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett 2 másik, csökkentett mértékű étkezés. Az ital, hacsak nem étel jellegű nem szegi meg a böjtöt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, az állapotos és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket az étkezésre vonatkozó böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

3. Közösségi ház megáldása: Most vasárnap (03.02.) a 10 órai szentmisét követően átmegyünk a közösségi házba megáldani azt. Az áldás után közösen megünnepelhetjük közösségünk tagjának keresztségét, Hannaht, a ház megáldását, és örülhetünk, ahogy a gyermekek, fiatalok közösen játszanak. Mindenkit hívok, ez egy remek lehetőség, hogy kicsit jobban megismerhessük egymást.

4. Katolikus iskoláknak tartott gyűjtés eredménye 109.500 Ft lett. Köszönöm minden adakozónak a nagylelkűségét! Az összegyűlt összeget ezen a héten fogom átutalni az érsekségnek.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:

Hétfő (3.)       Köznap          
7:00
Szerda (5.)      Hamvazószerda – szigorú böjt       
18:00   Plébániánk, közösségünk lelki fejlődéséért
Csütörtök (6.) köznap
18:00   + Orcsik. Drenkovics, Palásti családok élő és elhunyt tagjaiért
Péntek (7.)      köznap
18:00 Keresztút + szentáldozás
Keresztút alatt gyónási lehetőség   
Szombat (8.)   Nagyböjt 1. vasárnap előesti szentmise       
18:00   + Márti Néniért
Vasárnap (9.)  Nagyböjt 1. vasárnap
10:00   Gergó család élő és elhunyt tagjaiért
18:00
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések (Évközi 7. vasárnap)
(2025. február 23.)

1. Zarándoklat: Ferenc Pápa 2024 december 24-én megnyitotta a szentévet a „Remény zarándokai” mottóval. Ennek jegyében mi is elzarándoklunk majd az esztergomi bazilikába, hogy teljes búcsút nyerhessünk. A zarándoklat március 29-én lesz. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 6.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 8.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 3.000 illetve 4.000 Ft előleg befizetésével.
Még nyolc hely van. Emellett fogadunk még pótjelentkezéseket is, ha esetleg valaki később lemondja.

A program röviden: Gyülekezés 7:45-tól. Indulás 8:00-kor, a visszaérkezés 19:00-ra várható. Az esztergomi bazilikában ünnepeljük meg az eucharisztiát, ahol búcsú nyerhető, majd idegenvezetéssel felmegyünk a kincstárba és a kupolába. Az ebédet a Szt. Adalbert központban töltjük és a lelki programunkat is itt tartjuk meg. Ezt követően du. lesz egy kis szabadidő.
Ezen a napon (szombaton) el fog maradni az esti szentmise!

2. Nagyböjt: Az idei nagyböjt március 5-én, hamvazószerdán kezdődik el. Minden pénteken este 18:00-tól keresztutat fogunk járni, amit mindig más közösség fog vezetni. Az áhitat alatt gyóntatni fogok. A közös imádságunkat szentáldozással zárjuk.

Keresztút időpontok és vezetőik:
Márc. 7. – Klasszikus kórus (Hegedüs Roland)
Márc. 14. – Felnőtt és – nyugdíjas hittan (Gergó Lajos-Nagy Péter)
Márc. 21. – Elsőáldozók csoportja (Orbán Edit)
Márc. 28. – Képviselőtestület (Gergó Lajos)
Ápr. 4. – Házasok (Hódos László és Imi atya)
Ápr. 11. – Gitáros keresztút (Végh Karcsi – Nagy Péter)
Ápr. 18. – Nagypéntek (Imi a.)

Kérek mindenkit, ne feledkezzünk meg arról, hogy a nagyböjt szent 40 napja hamvazószerdával kezdődik, nem nagyböjt első vasárnapjával. Ugyan nem parancsolt ünnep, azonban szigorú böjt van ezen a napon. Kérem a  testvéreket, hogy igyekezzünk részt venni e napon szentmisén akár itt, akár munkahelyünkhöz, iskolánkhoz közeli templomban.

Szigorú böjt szabálya: Tilos húst enni. A nap folyamán egyszer szabad jóllakni, de megengedett 2 másik, csökkentett mértékű étkezés. Az ital, hacsak nem étel jellegű nem szegi meg a böjtöt. Megtartása a betöltött 18. évtől a megkezdett 60. évig kötelező. Fel vannak mentve a betegek, a állapotos és szoptató anyák, a megerőltető munkát végzők, az utazók, s azok a szellemi dolgozók, akiket a böjt akadályozna kötelességük teljesítésében.

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

3. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42

Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz:
18015786-1-42

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések(Évközi 5. vasárnap)
(2025. február 9.)

1. Farsang: Jövőhéten szombaton, február 15-én lesz plébániánk farsangi mulatsága, melynek helyszíne a közösségi házunk. 16:00-tól tartjuk a gyermekek farsangját, melyet a fiatalok, felnőttek farsangja követ 19:00-tól. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

2. Zarándoklat: Ferenc Pápa 2024. december 24-én megnyitotta a szentévet a „Remény zarándokai” mottóval. Ennek jegyében mi is elzarándoklunk majd az esztergomi bazilikába, hogy teljes búcsút nyerhessünk. A zarándoklat március 29-én lesz. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 6.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 8.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 3.000 illetve 4.000 Ft előleg befizetésével.
A program röviden: Gyülekezés 7:45-tól. Indulás 8:00-kor, a visszaérkezés 19:00-ra várható. Az esztergomi bazilikában ünnepeljük meg az eucharisztiát, ahol búcsú nyerhető, majd idegenvezetéssel felmegyünk a kincstárba és a kupolába. Az ebédet a Szt. Adalbert központban töltjük és a lelki programunkat is itt tartjuk meg. Ezt követően du lesz egy kis szabadidő.
Ezen a napon (szombaton) el fog maradni az esti szentmise!

3. Felnőtt hittan: Február 10-én 19:00-kor ismét összejön a felnőtt hittan. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk a közösségi házba.

4. Második péntek: Február 14-én, a hónap második péntekjén 9:00 nyugdíjas klubot tartunk. Mindenkit szeretettel hívok és várok a plébánia irodájába.

5. Házasság hete: Február 16-án, a vasárnapi szentmisék után külön áldásban részesítem a jubiláns házaspárokat. Kérem, hogy akik idén ünneplik valamely kerek évfordulójukat, jelezzék ezt a sekrestyében nevük és évfordulójuk megadásával (1, 5, 10, 15, stb…).

6. Gyűjtés a katolikus iskolák javára: Február 15-16-án hétvégén megtartjuk az első nagy célgyűjtésünket, amit a katolikus iskolák javára fogunk továbbítani. A gyűjtést a szokásos módon a bejáratnál fogjuk tartani.

7. Online lelkigyakorlat: A Manréza idén is meghirdeti nagyböjtben az online lelkigyakorlatát „perspektívaváltás” mottóval. Jelentkezni ingyenesen lehet a honlapjukon. Mindenkinek bátran ajánlom, aki szeretne a nagyböjtben napról napra elmélkedni, lélekben növekedni.

8. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz:
18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (10.) Szt. Skolasztika szűz (E)
7:00 Élő Éva
Szerda (12.) köznap
18:00 Élő Ágnes, Gyula, István és Judit
Csütörtök (13.) köznap
18:00 + Bernd és felesége Mariann
Péntek (14.) Szt. Ciril szerzetes és Metód püspök, Európa társvédőszentjei (Ü)
8:00 Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (15.) Évközi 6. vasárnap előesti szentmise
18:00
Vasárnap (16.) Évközi 6. vasárnap
10:00 + Julianna keresztanyáért
18:00 Domonkosért születésnapja alkalmából

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések(Évközi 4. vasárnap)
Gyertyaszentelő Boldogasszony (2025. február 2.)

1. Farsang: A nagyböjt kezdete előtt megtartjuk plébániánk farsangi mulatságát, melynek helyszíne a közösségi házunk. Február 15-én 16:00-tól tartjuk a gyermekek farsangját, melyet a fiatalok, felnőttek farsangja követ 19:00-tól. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

2. Zarándoklat: Ferenc Pápa 2024. december 24-én megnyitotta a szentévet a „Remény zarándokai” mottóval. Ennek jegyében mi is elzarándoklunk majd az esztergomi bazilikába, hogy teljes búcsút nyerhessünk. A zarándoklat március 29-én lesz. A részvétel díja gyermekeknek (18 év alatt) 6.000 Ft, felnőtteknek (18 év felett) 8.000. Jelentkezni a sekrestyében, illetve az irodában lehet 3.000 illetve 4.000 Ft előleg befizetésével.

3. Első péntek: Február 7-én, elsőpénteken temetés miatt 1 órával később kezdem meg az idős betegek látogatását. Kérem adják tovább azoknak, akikről tudják, hogy el szoktam menni hozzájuk.

4. Betegek kenete: Február 11-én van a betegek világnapja. Ehhez kapcsolódóan február 8-án és 9-én kiszolgáltatom a szentmisét követően a betegek kenetét. Kérem, hogy aki szeretné felvenni e szentséget, gondoljon arra, hogy az ezt megelőző napokban végezze el a szentgyónását.

Templomunkban a gyónás rendje:
Csütörtöki szentmisét követően a szentségimádás alatt.
Péntek szentmise előtt fél 6-tól.
Vasárnap szentmise előtt fél 10-től és 17:30-tól.
– Ezen kívül személyes időpont egyeztetés is lehetséges.

5. Házasság hete: Február 16-án, a vasárnapi szentmisék után külön áldásban részesítem a jubiláns házaspárokat. Kérem, hogy akik idén ünneplik valamely kerek évfordulójukat, jelezzék ezt a sekrestyében nevük és évfordulójuk megadásával (1, 5, 10, 15, stb…).

6. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról vezérelhető fűtésrendszert ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezünk új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011
A Katolikus Központi Alapítvány adószáma: 18064632-1-42
Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz:
18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (3.) Szent Balázs pp. és vértanú (e)
7:00  
Szerda (5.) Szt. Ágota szűz és vértanú (E)
18:00  
Csütörtök (6.) Miki Szt. Pál és társai vértanúk (E)
18:00 + Mariannáért halálának 9. évf.
Péntek (7.) Votiv mise Jézus Szent Szívéről
18:00 Hálából
Szombat (8.) Évközi 5. vasárnap előesti szentmise
betegek szentségének kiszolgáltatása
18:00 Élő Rózáért és családjáért
Vasárnap (9.) Évközi 5. vasárnap
betegek szentségének kiszolgáltatása
10:00 + Ernőért (napokban hunyt el)
betegek szentségének kiszolgáltatása
18:00  

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI  JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 3. vasárnap Isten Igéjének vasárnapja (2025. január 26.)

1. Gyertyaszentelő Boldogasszony: Jövő hét vasárnap, február 2-án ünnepeljük Urunk bemutatását a templomban. Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Szeretettel hívok mindenkit, hogy közösen imádkozzunk e nap a megszentelt életet élőkért. A mise elején megáldom majd a hozott gyertyákat, majd a szentmisét követően Balázs áldásban is részesítem a testvéreket.

2. Karácsonyfák bontása: A karácsonyfákat ezen a héten, csütörtök este (30-án) 19:00-tól fogjuk leszedni. Kérem a kedves testvéreket, hogy akinek ereje és ideje engedi jöjjön segíteni ebben. Mindig jól jön 1-2 plusz munkás kéz. Előre is köszönöm a segítséget!

3. Farsang: A nagyböjt kezdete előtt megtartjuk plébániánk farsangi mulatságát, melynek helyszíne a közösségi házunk. Február 15-én 16:00-tól tartjuk a gyermekek farsangját, melyet a fiatalok, felnőttek farsangja követ 19:00-tól. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

4. Zarándoklat: Ferenc Pápa 2024. december 24-én meghirdette a szentévet a „Remény zarándokai” mottóval. Ennek jegyében mi is elzarándoklunk majd egy Magyarországon kijelölt szentkapuhoz, hogy teljes búcsút nyerhessünk. Március 29-re buszos zarándoklatot tervezünk Esztergomba. Előre kérlek titeket, hogy aki szeretne jönni erre, már most írja be naptárjába ezt a programot. A részleteket hamarosan hirdetjük.

5. Házszentelés: A házszenteléseket megkezdtem. Ezen a hétvégén még fel lehet iratkozni a sekrestyében, ha valaki szeretne házszentelést kérni. Hívjon bátran az is, akinél tavaly esetleg már jártam, hiszen ezt minden évben megszokták ünnepelni.

6. 1% + 1% felajánlás: Minden év elején rendelkezhetünk adónk 1% + 1%-ról, melyet május 20-ig tehetünk meg. Ez a felajánlás önkéntes alapon megy, de mindenképp célszerű megtennünk, hogy saját céljainkat támogassuk ezzel az összeggel. Ezért kérem a testvéreket, hogy adójuk első 1%-t a katolikus egyház, második 1%-t a Jézus Szíve Alapítvány javára ajánljuk fel. Az előző évnek beérkezett összegéből a közösségi házba vettünk távolról irányítható fűtésvezérlőt, ami hamarosan beszerelésre kerül, illetve a konyhába tervezzük új eszközök vásárlását (hűtő, mikrohullámú sütő).

A Magyar Katolikus Egyház
technikai száma: 0011

Jézus Szíve Rákospalotai MÁV-telepi Katolikus Egyházközség Alapítvány
Alapítványunk adószáma az adó 1%-ról való nyilatkozathoz:
18015786-1-42

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (27.) Köznap
7:00
Szerda (29.) Köznap
18:00
Csütörtök (30.) Köznap
18:00
Péntek (31.) Bosco Szent János áldozópap (E)
8:00
Szombat (1.) Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő boldogasszony Ü
előesti szentmise – Mise végén: Balázs áldás
18:00
Vasárnap (2.) Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő boldogasszony Ü
Mise végén: Balázs áldás
10:00 + Jolán nagymamáért és + András édesapáért (19. évf.)
Mise végén: Balázs áldás
18:00

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 2. vasárnap
(2025. január 19.)

1. Ökumenikus imahét: A keresztények egységéért ajánlott imahetünk alkalmai január 19-től 26-ig lesznek 18:00-kor a Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet Kistemplomában (Juhos u. 28.). A záró alkalom 26-án, vasárnap az Evangélikus Nagytemplomban (Régi Fóti út 73.) lesz megtartva.

Hétfőn Igét hirdet: Ponicsán Erzsébet, evangélikus lelkész
Kedden Igét hirdet: Tóth Imre atya, római katolikus plébániai kormányzó
Szerdán Igét hirdet: Hekli Katalin, református lelkész
Csütörtökön Igét hirdet: Nagy Sándor baptista lelkipásztor
Pénteken Igét hirdet: Szabó Sándor Péter református lelkész
Szombaton Igét hirdet: Czirják János görögkatolikus plébános
Vasárnap: Igét hirdet: Erdélyi Csaba evangélikus lelkész

2. Farsang: A nagyböjt kezdete előtt megtartjuk plébániánk farsangi mulatságát, melynek helyszíne a közösségi házunk. Február 15-én 16:00-tól tartjuk a gyermek farsangját, melyet a nagyok, felnőttek farsangja követ 19:00-tól. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk

3. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra. A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

4. Művészeti klub: Január 19-én, vasárnap 16:00-kor lesz a következő művészeti klubunk. Ez alkalommal Tamáska Jánosné irodalom tanár tart előadást az erdélyi költőkről. A délután során közreműködik Hutter Franciska.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:

Hétfő (20.) Boldog Özséb áldozópap (e)
7 óra: + Antal nagypapáért
Szerda (22.) Boldog Battyhány-Strattmann László hitvalló (e)
18 óra
Csütörtök (23.) Köznap
18 óra
Péntek (24.) Szalézi Szt. Ferenc pp. és egyháztanító (E)
8 óra
Szombat (25.) Évközi 3. vasárnap előesti szentmise
Isten igéjének vasárnapja
18 óra: + Pintér szülőkért és + fiukért, Lászlóért
Vasárnap (26.) Évközi 3. vasárnap
Isten igéjének vasárnapja
10 óra: + Ida édesanyáért
18 óra

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Urunk megkeresztelkedése

(2025. január 12.)

1. Miserend változás: Január 12-én, vasárnap este és 13-18. között a szentmisék elmaradnak. 18-án, szombaton este már lesz szentmise. Köszönöm szépen a megértést.

2. Ökumenikus imahét: A keresztények egységéért ajánlott imahetünk alkalmai január 19-től 26-ig lesznek 18:00-kor a Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet Kistemplomában (Juhos u. 28.). A záró alkalom 26-án, vasárnap az Evangélikus Nagytemplomban (Régi Fóti út 73.) lesz megtartva.

3. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra. A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

4. Felnőtt hittan: 13-án, hétfőn 19:00-kor megtartjuk ez év első felnőtt hittanját. A hittant továbbra is Gergó Lajos és Nagy Péter vezeti. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

5. Művészeti klub: Január 19-én, vasárnap 16:00-kor lesz a következő művészeti klubunk. Ez alkalommal Tamáska Jánosné irodalom tanár tart előadást az erdélyi költőkről. A délután során közreműködik Hutter Franciska.

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések
Karácsony 2. vasárnapja
(2025. január 5.)

1. Vízkereszt: Január 6-a, vízkereszt napja parancsolt ünnep. Ehhez kapcsolódóan részt vehetünk szentmisén 5-én, vasárnap 18:00-kor (ez nem számít vasárnapi szentmisének), illetve 6-án, hétfőn 7:00 és 18:00-kor.
Ünnepeljük meg közösen Jézus keresztségét, melyben az Emberfia e cselekedetében teljes közösséget vállalt velünk.

2. Miserend változás: Január 12-én, vasárnap este és 13-18. között a szentmisék elmaradnak. 18-án, szombaton este már lesz szentmise. Köszönöm szépen a megértést.

3. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra. A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

4. Nyugdíjas klub: 10-én, pénteken 9:00-kor megtartjuk ez év első nyugdíjas klubját. Mindenkit szeretettel hívok és várok.

5. Művészeti klub: Január 19-én, vasárnap 16:00-kor lesz a következő művészeti klubunk. Ez alkalommal Tamáska Jánosné irodalom tanár tart előadást az erdélyi költőkről. A délután során közreműködik Hutter Franciska.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:

Hétfő (6.) Urunk megjelenése – VízkeresztFőünnep – parancsolt ünnep
7:00 + Kláráért
18:00
Szerda (8.) Köznap
18:00
Csütörtök (9.) Köznap
18:00
Péntek (10.) Köznap
8:00 Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (11.) Urunk megkeresztelkedésének ünnepe – előesti szentmise (Ü)
18:00 Edith testvérünkért születésnapja alkalmából
Vasárnap (12.) Urunk megkeresztelkedésének ünnepe (Ü)
10:00 Kőrösi Józsefnéért születésének 94. halálának 7. évf., illetve Vereczkei Aladárért születésének 70. halálának 3. évf. alkalmából
Este: Nincs mise

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések
Karácsony 1. vasárnapja – Szent család vasárnapja
(2024. december 29.)

1. Ünnepi miserend: 30-án, hétfőn nincs reggel szentmise, illetve ne felejtsük el, hogy január 1-je és 6-a parancsolt ünnep!

2. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra (hétköznap a sekrestyében). A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

3. Félfogadási szünet: A plébánia irodája a 30-ai héten szünetelni fog. Kérdéssel, kéréssel, bármilyen hivatalos ügyben e-mailen, telefonon, illetve személyesen itt a templomban miséhez kapcsolódóan tudnak majd elérni.

4. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:

– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank). Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: “Egyházi hozzájárulás”, vagy

– az irodában, illetve a szentmisék után

Köszönöm szépen az eddig beérkező egyházi hozzájárulásokat!

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (30.)  Nincs mise – –
Kedd (31.) Te Deum – Év végi hálaadó szentmise
Szűz Mária Isten Anyja Fü
– előesti szentmise
18:00 Hálából a  2024-es évért
Szerda (1.) Szűz Mária Isten Anyja (Fü – parancsolt ünnep)
10:00 A békéért
18:00  
Csütörtök (2.)  Nincs mise – –
Péntek (3.) Karácsonyi idő – Köznap
18:00  
Szombat (4.) Karácsonyt követő 2. vasárnap előesti szentmise
18:00  
Vasárnap (5.) Karácsonyt követő 2. vasárnap
10:00 + Csigó Lászlóért (2. évf.)
Urunk megjelenése – Vízkereszt előesti szentmise – Főünnep – parancsolt ünnep
18:00  
Hétfő (6.) Urunk megjelenéseVízkereszt – Főünnep – parancsolt ünnep
7:00  
18:00
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekAdvent 3. vasárnapja
(2024. december 22.)

Adventi Plébániai újságunk

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIAHirdetések – Advent 4. vasárnapja
(2024. december 22.)

1. Adventi miserend: Utolsó adventi hajnali misénk 23-án, hétfőn reggel lesz. Készülök egy kis meglepetéssel, ezért bátorítok mindenkit, hogy jöjjenek.

2. Ünnepi miserend: Az ünnepek alatt különleges miserend van érvényben. Ez megtalálható a karácsonyi újságunkban, a faliújságon, a honlapunkon, és a Facebookon. Kérem a testvéreket, hogy tájékozódjanak erről. 29-én, Szent család vasárnap a szent misék után megáldom majd a családokat. Ne felejtsük el, hogy december 25-e, illetve január 1-je és 6-a parancsolt ünnep! Fontos, hogy 25-t nem váltja ki az éjféli szentmise, mivel teljesen más olvasmányok, imádságok vannak azon a misén.

3. Karácsonyfa állítás és nagytakarítás: Köszönöm szépen mindenkinek, aki segítette berendezni és kitakarítani a templomunkat. Nagyon fontosnak tartom közösségünk életében, hogy meg tudjuk szervezni és vállaljuk ezeket a szolgálatokat minden fáradságunk ellenére is.

4. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra (hétköznap a sekrestyében). A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

5. Félfogadási szünet: A plébánia irodája a 23-ai és a 30-ai héten szünetelni fog. Kérdéssel, kéréssel, bármilyen hivatalos ügyben e-mailen, telefonon, illetve személyesen itt a templomban miséhez kapcsolódóan tudnak majd elérni.

6. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:

– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank).
Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: “Egyházi hozzájárulás”, vagy

– az irodában, illetve a szentmisék után

Köszönöm szépen az eddig beérkező egyházi hozzájárulásokat!

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (23.) Köznap
6 óra: Hálából Lászlóért 60. születésnapja alkalmából
Kedd (24.)
16 óra: Pásztorjáték
23:30
Jézus Szíve Kórus műsora
24 óra: Éjféli szentmise
Szerda (25.) Urunk születése
(Fü – Parancsolt ünnep)
10 óra: Élő Gyöngyiért, továbbá élő és elhunyt családtagjaiért
18 óra
Csütörtök (26.) Szt. István, első vértanú (Ü)
18 óra
Péntek (27.)  Nincs mise
Szombat (28.) Szent család vasárnapja előesti szentmise – családok megáldásával
18 óra
Vasárnap (29.) Szent család vasárnapja – családok megáldásával
10 óra: Mária édesanyáért halálának 20. évf. továbbá élő és elhunyt hozzátartozóiért
18 óra: Tóth család élő és elhunyt tagjaiért

Hétfő (30.)  Nincs mise
Kedd (31.) Te Deum
18 óra: Hálából a 2024-es évért
Szerda (1.) Szűz Mária, Isten anyja (Fü – parancsolt ünnep)
10 óra: A békéért
18 óra
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekAdvent 3. vasárnapja
(2024. december 15.)

1. Adventi miserend:
Hétfő, szerda, péntek: 6:00
csütörtök: 18:00
szombat: 18:00
vasárnap: 10:00 és 18:00

2. Adventi misszió: Köszönöm szépen mindenkinek, aki részt vett az adventi missziós alkalmunkon. Sok kedves találkozásra, beszélgetésre került sor, sokakat meg tudtunk hívni közösségünkbe. Imádkozzunk továbbra is, hogy akikkel beszélgettünk, hallottak, láttak minket, szívesen jöjjenek majd hozzánk ünnepelni, és később be is tudjanak kapcsolódni a közösségünkbe.

3. Gyónási lehetőség: Karácsonyra készülve minden héten többször is lehetőséget szeretnék adni gyónásra. Ezen a héten
Pénteken: 13:30-16:00-ig a plébánián
Szombaton: 17:00-tól a templomban tehetjük tisztává lelkünket Isten kegyelméből és megbocsátó szeretetéből.

4. Taize-i imaeste: 15-én, vasárnap este, az előző évekhez hasonlóan taizé-i misét, imaestet szervezünk 17:00-tól. Mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk.

5. Karácsonyfa állítás és nagytakarítás: Ezen a héten pénteken, 20-án, 17:30-tól állítjuk fel a karácsonyfákat, majd szombaton, 21-én, 14:00-tól tartjuk templomunk nagytakarítását. Szükségünk van minél több dolgos kézre. Szeretettel hívunk és várunk minden kedves Testvért a közös munkára.

6. Házszentelés: Január 6-hoz kapcsolódó szép hagyomány a házszentelés. Aki szeretné, hogy elmenjek otthonába és megszenteljem azt, közösen imádkozzunk, iratkozzon fel a hátul kihelyezett jelentkezési lapra (hétköznap a sekrestyében). A házszentelés időpontjáról minden jelentkezőt egyénileg fogok majd megkeresni. Ez a jelentkezés január végéig tart.

7. Félfogadási szünet: A plébánia irodája a 23-ai és a 30-ai héten szünetelni fog. Kérdéssel, kéréssel, bármilyen hivatalos ügyben e-mailen, telefonon, illetve személyesen itt a templomban miséhez kapcsolódóan tudnak majd elérni.

8. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:

– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank).
Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: “Egyházi hozzájárulás”, vagy

személyesen:
az irodában, illetve a szentmisék után.

Köszönöm szépen az eddig beérkező egyházi hozzájárulásokat!
A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (16.) Köznap
6:00
Kedd (17.) – – –
Szerda (18.) Köznap
6:00
Csütörtök (19.) Köznap
18:00
Péntek (20.) Köznap
6:00

Szombat (21.) Advent 4. vasárnapja előesti szentmise
18:00
Vasárnap (22.) Advent 4. vasárnapja
10:00
18:00 Szalay István családjának élő és elhunyt hozzátartozóiért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart. Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Advent 1. vasárnapja
(2024. december 1.)

1. Szent Erzsébet-gyűjtés. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan múlt vasárnap, 239.000 Ft gyűlt össze. Köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az összeghez.

2. Adventi misszió: December 14-e délelőttjére 9:00-tól 12:00-ig missziót tervezek a Piacz térre. Aki szívesen részt vesz ennek a megszervezésében, levezetésében jelezze nekem és iratkozzon fel a sekrestyében névvel és telefonszámmal. Köszönöm az eddigi jelzéseket, már vagyunk páran, de továbbra is várom a lelkes jelentkezőket!
Mire lenne szükség: sok-sok süteményre, pogácsára, tanúságtételre, vers/mese mondásra, olyan hívőkre, akik készek arra, hogy beszélgessenek kicsit az arra járókkal és meghívják őket templomunkba.

3. Méz vásár: Jövőhét vasárnap,December 8-án a délelőtti misén mézvásárt tartunk templomunkban. A mézet és egyéb méhészeti kiegészítőket e-mailen és telefonon keresztül is meg lehet rendelni: maria@mohosconsult.hu Telefon: 06-30-242-54-20. Ha valakinek a rendelés leadása nehézséget okoz, jöjjön be a sekrestyébe és felírjuk a rendelését.

4. Adventi miserend:
Hétfő, szerda, péntek: 6:00,
csütörtök: 18:00
szombat: 18:00
vasárnap: 10:00 és 18:00
+ első péntek: 18:00

5. December első hete: Ezen a héten pénteken reggel 6:00-kor és este 18:00-kor is van szentmise.

6. Gyónási lehetőség: Karácsonyra készülve minden héten többször is lehetőséget szeretnék adni gyónásra. Ezen a héten
– Pénteken: 17:00-tól a templomban
– Szombaton: 15:30-tól 17:00-ig a plébánián, 17:00-tól a templomban
tehetjük tisztává lelkünket Isten kegyelméből és megbocsátó szeretetéből.

7. Mikulás: December 8-án látogatást tesz nálunk Szent Miklós püspök. Szeretettel hívja és várja a gyermekeket. Senki se felejtse otthon őket. 🙂

8. Taize-i imaeste: 15-én, vasárnap este, az előző évekhez hasonlóan taizé-i misét, imaestet szervezünk. Mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk.

9. Egyházi hozzájárulás: A hívek állandó befizetései teszik lehetővé a templom és a plébániaépület fenntartását, a szükséges karbantartásokat és felújításokat, a hitoktatás és a közösségek működésének fenntartását, a plébániai munkatársak fizetését, a közösségi programok megszervezését, a plébánia kulturális, egyházzenei programjait. Ennek befizetése minden jövedelemmel rendelkező felnőtt lelkiismereti kötelessége. Összegére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia iránymutatása az éves nettó jövedelem 1%-át javasolja kereső személyenként. Az egyénileg kiszámított összeg az év során bármikor befizethető:

– átutalással:
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia  – 10700024-73799713-51100005  (CIB Bank). Kérem a befizető nevét és címét megadni, ill. a megjegyzésként beírni: “Egyházi hozzájárulás”, vagy

– az irodában illetve a szentmisék után

HETI MISEREND:
Hétfő (2.) Köznap (rorate)
reggel 6 óra
Szerda (4.) Köznap (rorate)
reggel 6 óra
Csütörtök (5.) Köznap
18 óra: + Mártáért (5. évf) és szüleiért
Péntek (6.) Szent Miklós pp. (e)
reggel 6 óra
18 óra: Élő Alizért
Szombat (7.) Advent 2. vasárnapja
18 óra: + Tuser Máriáért, 
+ Erzsébetért,
+ Jolánért és
+ Margitért
Vasárnap (8.) Advent 2. vasárnapja
Szent Miklós pp. érkezése a mise után
10 óra: + Csongor Rezsőért
Vasárnap (8.) Advent 2. vasárnapja
18 óra: Sikeres vizsgákért

Hirdetések – Évközi 34. vasárnap Krisztus Király vasárnapja
(2024. november 24.)

1. Buszos zarándoklat: Hála Istennek és minden szervezőnek, résztvevőnek a Péliföld-szentkereszti zarándoklatért. Sok élménnyel, gondolattal gazdagodtunk és lélekben megerősödve jöttünk haza.2. Adventi koszorúkötés: Az adventi koszorúkötést jövő hét szombaton, november 30-án,  15:00-tól tartjuk a közösségi házban. A koszorú mellett lesz még lehetőség sok kis apró dísz elkészítésére is. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

3. Karitász: Király Péter: „Hirdetem a kedves testvéreknek, hogy az újonnan megalakult karitász karácsonyi gyűjtést szervez rászoruló gyermekes családoknak, idős, beteg, fogyatékkal élő testvéreinknek és mindazoknak, akiknek az ünnepek idején akadályba ütközik, hogy bármilyen formában megajándékozzák szeretteiket. Emiatt először szeretnénk felmérni, hogy kik azok a rászoruló családok akiken segíteni tudnánk. A neveket és elérhetőségeket Ádvent első vasárnapjáig gyűjtjük. Jelentkezni lehet a sekrestyében a szentmise után. Lehetőség van a karitász elérhetőségeit tartalmazó névjegykártyát elvinni és a rászoruló családok részére odaadni. Jelentkezni a névjegykártyán feltüntetett e-mail címen és telefonszámon is lehetséges.”

4. Szent Erzsébet-gyűjtés. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan most vasárnap, november 24-én kerül sor az országos karitász-gyűjtésre. Az erre adott adományokat a bejáratnál fogjuk gyűjteni, melyet továbbítani fogunk a főegyházmegye számára.

5. Adventi misszió: December 14-e délelőttjére 9:00-tól 12:00-ig missziót tervezek a Piacz térre. Aki szívesen részt vesz ennek a megszervezésében, jelezze nekem és iratkozzon fel a sekrestyében névvel és telefonszámmal. Várom a lelkes jelentkezőket!
Mire lenne szükség: sok-sok süteményre, pogácsára, tanúságtételre, vers/mese mondásra, olyan hívőkre, akik készek arra, hogy beszélgessenek kicsit az arra járókkal és meghívják őket templomunkba.

6. Méz vásár: December 8-án a délelőtti misén mézvásárt tartunk templomunkban. A mézet és egyéb méhészeti kiegészítőket e-mailen és telefonon keresztül is meg lehet rendelni: maria@mohosconsult.hu Telefon: 06-30-242-54-20. Ha valakinek a rendelés leadása nehézséget okoz, jöjjön be a sekrestyébe és felírjuk a rendelését.

6. Adventi miserend:
Hétfő, szerda, péntek: 6:00,
csütörtök: 18:00,
szombat: 18:00,
vasárnap: 10:00 és 18:00,
+ első péntek: 18:00

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (25.) Köznap
7:00 Beteg Boglárkáért
Szerda (27.) Köznap
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (28.) Köznap
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Péntek (29.) Köznap
8:00 Beteg Boglárkáért
Szombat (30.) Advent 1. vasárnapja
18:00 Elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (1.) Advent 1. vasárnapja
10:00 + Szabó Kálmán édesapáért és a Raus családért

18:00 Élő Annáért és családjáért
Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

+1. Missziós meghívás: A következő időszakban hívj meg egy barátodat, szomszédodat a vasárnapi szentmisére. Ha a meghívásodra esetleg nemet mondanak, ne lankadjon lelkesedésed, tarts ki, hívj meg másvalakit. Hirdessük közösen az evangéliumot!

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 33. vasárnap

(2024. november 17.)

1. Buszos zarándoklat (nov. 23. szombat):
Találkozó 7:30-tól a templom parkolójában, indulás 8:00-kor. Visszaérkezés 18:00-19:00 körül.
A program röviden:
Péliföld-szentkereszt templomának ismertetése
Ezt követően egy rövid tanítás, elmélkedés, majd csoportos beszélgetés lesz.
12:00 körül szentmise, utána ebéd lesz a zarándokházban.
Ebéd után, 14:00 körül elindulunk Zsámbékra, ahol megtekintjük a romtemplomot.
Itt fakultatív programra is lesz lehetőség.
FONTOS: A zarándoklat napján, 23-án, szombaton elmarad az esti szentmise!!!

2. Pásztorjáték: A múlt héten megkezdtük a pásztorjátékra való előkészületeket. Kérem a szülőket, gyermekeket, fiatalokat, hogy aki teheti, vegyen részt ebben a felkészülésben. A testvéreket pedig arra kérem, hogy foglaljuk bele az imáinkba a szervezőket, szereplőket, énekeseket. A pásztorjáték nagy energiákat igényel, de nagyon szép gyümölcsei vannak.

3. Adventi koszorúkötés: Az adventi koszorúkötést november 30-án, szombaton 15:00-tól tartjuk a közösségi házban. A koszorú mellett lesz még lehetőség sok kis apró dísz elkészítésére is. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

4. Karitász: Király Péter: „Hirdetem a kedves testvéreknek, hogy az újonnan megalakult karitászunk karácsonyi gyűjtést szervez rászoruló gyermekes családoknak, idős, beteg, fogyatékkal élő testvéreinknek és mindazoknak, akiknek az ünnepek idején akadályba ütközik hogy bármilyen formában megajándékozzák szeretteiket. Emiatt először szeretnénk felmérni, hogy kik azok a rászoruló családok akiken segíteni tudnánk. A neveket és elérhetőségeket Ádvent első vasárnapjáig gyűjtjük. Jelentkezni lehet a sekrestyében a szentmise után. Lehetőség van a karitász elérhetőségeit tartalmazó névjegykártyát elvinni és a rászoruló családok részére odaadni. Jelentkezni a névjegykártyán feltüntetett e-mail címen és telefonszámon is lehetséges.”

5. Szent Erzsébet-gyűjtés. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan jövő hét vasárnap, november 24-én kerül sor az országos karitász-gyűjtésre. Az erre adott adományokat a bejáratnál fogjuk gyűjteni, melyet továbbítani fogunk a főegyházmegye számára.

6. Székely műhely lemezbemutató: November 17-én a Székely műhely lemezbemutatót tart 16:00-tól 18:00-ig a közösségi házunkban. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

7. Adventi misszió: December 14-e délelőttjére missziót tervezek a Piac térre. Aki szívesen részt vesz ennek a megszervezésében, ötletelésében, jelezze nekem és iratkozzon fel a sekrestyében névvel és telefonszámmal. Várom a lelkes jelentkezőket!

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (18.) Köznap
7 óra: + Botondért és családjáért
Kedd (19.) Árpád-házi Szt. Erzsébet (Ü) – –
Szerda (20.) Köznap
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (21.) A Boldogságos Szűz Mária Bemutatása a templomban (E)
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Péntek (22.) Szt. Cecília szűz és vértanú (E)
8 óra: Beteg Boglárkáért

Szombat (23.) – – –
Vasárnap (24.) 34. vasárnap – Országos Karitász gyűjtés
10 óra: + Kőrösi Józsefért (Kőrösi József 98. születésnapjára és halálának 1 éves évfordulójára)
18 óra: Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

+1. Missziós meghívás: A következő időszakban hívj meg egy barátodat, szomszédodat a vasárnapi szentmisére. Ha a meghívásodra esetleg nemet mondanak, ne lankadjon lelkesedésed, tarts ki, hívj meg másvalakit. Hirdessük közösen az evangéliumot!

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 32. vasárnap
(2024. november 10.)

1. Buszos zarándoklat: November 23-ára szervezett buszos zarándoklatra már csak 1 férőhely van. 6 éves kor alatt ingyenes, 18 év alatt 6000 Ft/fő, felnőtteknek 8000 Ft/fő. Jelentkezni a sekrestyében és az irodában lehet 3000 ill. 4000 Ft/fő előleg befizetésével. Az árban benne van az utazás és az ebéd is.
Találkozó 7:30-tól, indulás 8:00-kor. Visszaérkezés 18:00-19:00 körül.
A program röviden:
Péliföld-szentkereszt templomának ismertetése
Ezt követően egy rövid tanítás, elmélkedés, majd csoportos beszélgetés lesz.
12:00 körül szentmise, utána ebéd lesz a zarándokházban.
Ebéd után, 14:00 körül elindulunk Zsámbékra, ahol megtekintjük a romtemplomot.
Itt fakultatív programra is lesz lehetőség.

2. Pásztorjáték: A héten megkezdjük a pásztorjátékra való előkészületeket. Kérem a szülőket, gyermekeket, fiatalokat, hogy kezdjünk el hangolódni erre a szolgálatra. Kérem a testvéreket, hogy imáinkba foglaljuk bele a szervezőket, szereplőket, énekeseket. A pásztorjáték nagy energiákat igényel, de nagyon szép gyümölcsei vannak.

3. Karitász: Úgy tűnik, hogy meg tudjuk indítani plébániánkon a karitász egy alternatív működési módját. Erről ezen a héten szerdán, 13-án az esti szentmisét követően lesz egy megbeszélés. Aki szeretne még jelentkezni karitász munkatársnak, az jelezze most a mise végén a sekrestyében. A karitász első nagy akciója egy felmérés lesz, hogy plébániánkon kinek van szüksége valamilyen segítségre (látogatás/beszélgetés, vásárlás, kertrendezés, gyógyszer beszerzés, egyéb).

4. Felnőtt hittan: Ezen a héten, 11-én ismét találkozik a felnőtt hittan. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

5. Lámpacsere: Köszönöm szépen Pintér Józsefnek és Végh Karcsinak, hogy kicserélték az urnatemetőben az elromlott lámpát.

6. Madárfészek: Köszönöm szépen Haraszti Zsoltnak és feleségének, Eszternek, hogy a kertünket megajándékozták 2 madárfészekkel. E fészkek a parkolóban találhatóak az eper és diófán.

7. Székely műhely lemezbemutató: November 17-én a Székely műhely lemezbemutatót tart 16:00-tól 18:00-ig a közösségi házunkban. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

+1. Missziós meghívás: A következő időszakban hívj meg egy barátodat, szomszédodat a vasárnapi szentmisére. Ha a meghívásodra esetleg nemet mondanak, ne lankadjon lelkesedésed, tarts ki, hívj meg másvalakit. Hirdessük közösen az evangéliumot!

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (11.) Tours-i Szt. Márton pp. (E)
7 óra: Elhunyt Szilviáért
Szerda (13.) Magyar szentek és boldogok (e)
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (14.) Köznap
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Péntek (15.) Nagy Szt. Albert pp. és egyháztanító (e)
8 óra: Elhunyt Imréért, szüleiért és családtagjaiért
Szombat (16.) 33. vasárnap előesti szentmise
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (17.) 33. vasárnap
10 óra: Elhunyt Vitai Attila atyáért
18 óra: Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI – JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 31. vasárnap –
(2024. november 3.)

1. Képviselő-testület: A testület tagjai ezen a hétvégén, november 3-án a 10:00-kor kezdődő szentmise keretében teszik le az ígéretüket, hogy a tőlük telhető legjobb módon fogják szolgálni a közösséget. Imádkozzunk értük, hogy szolgálatukat Isten vezetésével tudják majd végezni.

2. November esti imaszándékok: Novemberben az esti szentmiséket elhunyt szeretteinkért ajánlom fel. A hátul kihelyezett borítékba írják fel elhunyt szeretteik nevét, akikért misét szeretnének mondatni, majd adják le lezárva a sekrestyében, az erre szánt adománnyal együtt. A lapokra felírt neveket ki fogom majd helyezni az oltárra az esti szentmiséken.

3. Buszos zarándoklat: November 23-ára szervezett buszos zarándoklatra még 3 férőhely van. 6 éves kor alatt ingyenes, 18 év alatt 6000 Ft/fő, felnőtteknek 8000 Ft/fő. Jelentkezni a sekrestyében és az irodában lehet 3000 ill. 4000 Ft/fő előleg befizetésével. Az árban benne van az utazás és az ebéd is.
Találkozó 7:30-tól, indulás 8:00-kor. Visszaérkezés 18:00-19:00 körül.
A program röviden:
Péliföld-szentkereszt templomának ismertetése
Ezt követően 1. verzió: Öröm útja a lurdi barlangig 2. verzió: rövid tanítás, elmélkedés, majd csoportos beszélgetés
12:00 körül szentmise, majd ezt követően ebéd lesz a zarándokházban. Ebéd után elindulunk Zsámbékra, ahol megtekintjük a romtemplomot. Itt fakultatív programra is lesz lehetőség.

4. Székely műhely lemezbemutató: November 17-én a Székely műhely lemezbemutatót tart 17:00-tól 19:00-ig a közösségi házunkba. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

5. Ministráns avatás: Jövő hét vasárnap, a 10:00-kor kezdődő szentmise keretében felavatjuk új ministránsainkat és kinevezzük az új ministráns vezetőket, Kemény Sándort és Hódos Andrist. Ő értük is imádkozzunk, hogy kellő szívvel és lelkesedéssel vezessék a ministráns közösséget, és egyre szebbé tegyék a liturgiákat.

6. Köszönet: Szeretném megköszönni mindenkinek, aki vállalta templomunk őrzését az ünnepek alatt.

7. Előzetes hirdetés – Pásztorjáték: Hamarosan elkezdünk készülődni a pásztorjátékra. Kérem a szülőket, gyermekeket, fiatalokat, hogy kezdjünk el hangolódni erre a szolgálatra. Év végén mindig nehéz ezt a programot leszervezni.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:

Hétfő (4.) Borromeo Szt. Károly pp. (E)
7 óra: Élő Béláért és Józsefért
Szerda (6.) Köznap
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Csütörtök (7.) Köznap
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Péntek (8.) Köznap
8 óra: Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (9.) 32. vasárnap előesti szentmise
18 óra: Elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (10.) 32. vasárnap
10 óra: Elhunyt családtagokért és barátokért
18 óra: Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI
JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések
Évközi 30. vasárnap
(2024. október 27.)

1. Képviselő-testület: A képviselő-testület választása sikeresen lezárult. Összesen 91 szavazólap lett leadva. A testület tagjai: Gergó Lajos, Hegedűs Roland, Hódos László, Király Péter, Kuba Kati, Nagy Péter, Novák Veronika, Orbán Edit,  Pintér József, Varga Dénes, Végh Károly, Tóth Imre atya.
Az új testület tagjai november 3-án fogják letenni az ígéretüket, hogy a tőlük telhető legjobb módon fogják szolgálni a közösséget.

2. November esti imaszándékok: Novemberben az esti szentmiséket elhunyt szeretteinkért ajánlom fel. A hátul kihelyezett borítékba írják fel elhunyt szeretteik nevét, akikért misét szeretnének mondatni, majd adják le lezárva a sekrestyében, az erre szánt adománnyal együtt. A lapokra felírt neveket ki fogjuk majd helyezni az oltárra az esti szentmiséken.

3. Mindenszentek főünnepe: November elsején (pénteken) és másodikán (szombaton) egész nap (8 órától a szentmise végéig) szeretnénk nyitva tartani a templomot az urnasírok látogatása és elhunyt szeretteinkért való imádság miatt. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha a templom Őrzéséről gondoskodik a közösség. Szeretném kiemelni, hogy a mécsesek gyújtása és a sok kihelyezett dísz miatt ez a két nap fokozottan tűzveszélyes időszak. Kérem a kedves Testvéreket, hogy a bejáratnál található lapra iratkozzanak fel aszerint, hogy mikor tudnának jönni őrizni a templomot, hogy megelőzzük ezzel a tűzesetet, esetleges rendbontás lehetőségét.

November 1-en (péntek), mindenszentek ünnepe parancsolt ünnep, minden katolikus számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Ünnephez kapcsolódó szentmisék:
Október 31. csütörtök
18:00
Előesti szentmise
November 1. péntek
8:00 és 18:00

Az ünnephez kapcsolódó templomi nyitva tartás:
November 1-jén 8:00-19:00
November 2-án: 8:00-19:00

4. Őszi szünet: A plébánián ezen a héten (28-án és 31-én) az iroda szünetelni fog.

6. Missziós gyűjtés: A missziók javára tartott gyűjtésünk eredménye 76.530 forint lett. Köszönöm minden adakozónak a nagylelkűségét! Az összegyűlt összeget ezen a héten fogom elutalni az érsekségnek.

5. Buszos zarándoklat: November 23-ára buszos zarándoklatot szervezünk Péliföld-szentkeresztre. 6 éves kor alatt ingyenes, 18 év alatt 6000 Ft/fő, felnőtteknek 8000 Ft/fő. Jelentkezni a sekrestyében és az irodában lehet 3000 ill. 4000 Ft/fő előleg befizetésével. Az árban benne van az utazás és az ebéd is.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:

Hétfő (28.) Szt. Simon és Szt. Júdás Tádé ap. (Ü)  
7 óra
Szerda (30.) Köznap
18 óra:  Elhunyt Zódori nagyszülőkért, Irénért és Józsefért, gyermekeikért Gabrielláért és Zoltánért, valamint Szőnyi Gyuláért
Csütörtök (31.) Mindenszentek előesti szentmise
18 óra
Péntek (1.) Mindenszentek szentmise
8 óra
18 óra:  Lakatos, Erdélyi, Senger családok élő és elhunyt tagjaiért,
elhunyt szeretteinkért
Szombat (2.) 31. vasárnap előesti szentmise
18 óra:  Elhunyt szeretteinkért
Vasárnap (3.) 31. vasárnap
10 óra:  Sztrojnyi és Magyar családok élő és elhunyt tagjaiért
18 óra:  Elhunyt szeretteinkért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI – JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekÉvközi 29. vasárnap
(2024. október 20.)

1. Képviselő-testület: A testület választása a múlt héten megkezdődött. Ezen a hétvégén még lehet szavazni (19-20.). A szavazólapokat nem lehet hazavinni, itt helyben kell kitölteni és leadni. Egy ember csak egyszer szavazhat! A választás eredményét 27-én fogom kihirdetni. Az új testület tagjai november 3-án fogják letenni az ígéretüket, hogy a tőlük telhető legjobb módon fogják szolgálni a közösséget. (Jelöltek: Gergó Lajos, Nagy Péter, Végh Károly, Hódos László, Pintér József, Kuba Kati, Novák Veronika, Király Péter, Molnár Csanád, Dalmi Péter, Varga Dénes, Orbán Edit, hivatalból tagok: Tóth Imre a. és Hegedűs Roland)

2. November esti imaszándékok: Novemberben az esti szentmiséket elhunyt szeretteinkért ajánljuk fel. A hátul kihelyezett borítékba írják fel elhunyt szeretteik nevét, akikért misét szeretnének mondatni, majd adják le lezárva a sekrestyében, az erre szánt adománnyal együtt. A lapokra felírt neveket ki fogjuk majd helyezni az oltárra az esti szentmiséken.

3. Mindenszentek főünnepe: November elsején és másodikán egész nap (8:00 – a szentmise végéig) szeretnénk nyitva tartani a templomot az urnasírok látogatása és elhunyt szeretteinkért való imádság miatt. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha a templom Őrzéséről gondoskodik a közösség. Szeretném kiemelni, hogy a mécsesek gyújtása és a sok kihelyezett dísz miatt ez a két nap fokozottan tűzveszélyes időszak. Kérem a kedves Testvéreket, hogy a bejáratnál található lapra iratkozzanak fel aszerint, hogy mikor tudnának jönni őrizni a templomot, hogy megelőzzük ezzel a tűzesetet, esetleges rendbontás lehetőségét.

November 1-e, mindenszentek ünnepe parancsolt ünnep, minden katolikus számára kötelező a szentmisén való részvétel.

Ünnephez kapcsolódó szentmisék:
Október 31. csütörtök 18:00 Előesti szentmise
November 1. péntek 8:00 és 18:00

Az ünnephez kapcsolódó templom nyitvatartása:
November 1-jén 8:00-19:00
November 2-án: 8:00-19:00

4. Buszos zarándoklat: November 23-ára buszos zarándoklatot szervezünk Péliföldszentkeresztre. 6 éves kor alatt ingyenes, 18 év alatt 6000 Ft/fő, felnőtteknek 8000 Ft/fő. Jelentkezni a sekrestyében és az irodában lehet 3000 ill. 4000 Ft/fő előleg befizetésével. Az árban benne van az utazás és az ebéd is.

5. Missziós gyűjtés: Most vasárnap, 20-án a világmissziókért imádkozunk. Ilyenkor alkalmunk nyílik anyagi hozzájárulásunkkal is támogatni a missziók ügyét. Az így befolyt összeggel a Pápai Missziós Műveken keresztül a katolikus egyház világszintű evangelizációját támogathatjuk. E gyűjtésre szánt adományt a bejáratnál található kőperselybe dobhatják be.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (21.) Köznap
7 óra: Élő Péterért
Kedd (22.) Szt. II. János Pál pp (e)
– –
Szerda (23.) Kapisztrán Szt. János áldozópap (E)
18 óra
Csütörtök (24.) Köznap
18 óra: Élő Péterért
Péntek (25.) Szent Mór Püspök
8 óra
Szombat (26.) 30. vasárnap előesti szentmise
18 óra
Vasárnap (27.) 30. vasárnap
10 óra: + Bársony Tiborért (25. évf.)
18 óra: + Irén édesanyáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 26. vasárnap

(2024. szeptember 29.)

1. Felnőtt katekumenátus: Októbertől szeretnék indítani egy új hittant olyan felnőtteknek, akik még nem részesültek az iniciációs szentségekben (keresztség, eucharisztia, bérmálás). Jelentkezni a sekrestyében lehet (név, telefonszám, e-mail). Az első alkalom október 9-én, 19:00-kor lesz a plébánia irodájában.

2. Képviselő-testület: A múlt héten megkezdődött a képviselő-testület jelöltjeinek állítása. A jelölt nevét és telefonszámát már csak ezen a hétvégén lehet leadni a sekrestyében.
A testület választása október 12-20-a között fog zajlani. A választás eredményét 27-én fogom kihirdetni. Az új testület tagjai november 3-án fogják letenni az ígéretüket, hogy a tőlük telhető legjobb módon fogják szolgálni a közösséget.
(Az aktuális testület tagjai: A mindenkori plébános, jelen estetben, Tóth Imre atya, Gergó Lajos, világi elnök, Nagy Péter, Hegedűs Roland, Végh Károly, Pintér József, Hódos László, Bartal András, Novák Veronika, Kuba Katalin)

3. Buszos zarándoklat: November 23-ára buszos zarándoklatot szervezünk Péliföldszentkeresztre. 6 éves kor alatt ingyenes, 18 év alatt 6000 Ft/fő, felnőtteknek 8000 Ft/fő. Jelentkezni a sekrestyében és az irodában lehet 3000 ill. 4000 Ft/fő előleg befizetésével. Az árban benne van az utazás és az ebéd is.

4. Kulturális nap: Szeretnénk egy plébániánkhoz kapcsolódó összművészeti klubot kéthavi rendszerességgel elindítani, amelynek témakörei a zene, az irodalom, a képzőművészet világát vagy akár tudományos területeket, mint pl. egyháztörténelem, történelem érintenek majd. Az első alkalom szeptember 29-én, vasárnap délután 4 órakor lesz a közösségi házban, amikor egy nyári erdélyi utazás kapcsán fényképes beszámolót hallhatunk egy kis történelemmel színesítve Berthóty Gellért tolmácsolásában. Elhangzik néhány vers és ének Székely-Nagy Gábor és Tábi Tamás előadásában, továbbá levetítjük a közösségünk egy korábbi utazásáról szóló rövid „Erdély” filmünket. Mindenkit szeretettel várunk.

5. Első péntek és első szombat: Ne felejtsük el, hogy október 4-én, első pénteken este lesz a szentmise. Első pénteken megyek a beteg és idős testvéreinkhez. Ha tudtok valakiről, rokon, barát, ismerős, aki várja az Eucharisztiában jelen lévő Jézust, kérem írjátok fel a nevét a bejáratnál található lapra.

5. Kertrendezés: Előzetesen hirdetem, hogy október 12-én lesz templomunk őszi kertrendezése. Kérek mindenkit, aki tud és szeret kerti munkát végezni, tervezze be életébe ezt a közösségi szolgálatot. Az előző alkalomhoz hasonlóan most is két turnusra tervezem a munkát. Az első 10:00-13:00, a második 13:00-17:00. Természetesen bárki bármikor jöhet, már 1 óra munka is nagy segítség egy ekkora kert esetében. Aki tud, hozzon kerti szerszámokat, ásó, kapa, gereblye, balta, stb.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (30.) Szt. Jeromos áldozópap és egyháztanító (E)
7 óra
Szerda (2.) Szent Őrzőangyalok
18 óra: + szülőkért és családtagokért
Csütörtök (3.) Köznap
18 óra
Péntek (4.) Assisi Szt. Ferenc (E)
18 óra: Meg nem született gyermekekért
Szombat (5.) 27. vasárnap előesti szentmise
18 óra: Egy fiatal pár házasságáért és családjáért
Vasárnap (6.) 27. vasárnap – terménybetakarítási hálaadás
10 óra: + Éváért (8.évf.)
18 óra: Élő Ritáért és Andrásért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 25. vasárnap

(2024. szeptember 22.)

1. Felnőtt katekumenátus: Októbertől szeretnék indítani egy új hittant olyan felnőtteknek, akik még nem részesültek az iniciációs szentségekben (keresztség, eucharisztia, bérmálás). Jelentkezni a sekrestyében lehet (név, telefonszám, e-mail)

2. Képviselő-testület: Ezen a héten megkezdődik a képviselő-testület jelöltjeinek állítása. A jelöltek nevét és telefonszámát a bejáratnál kihelyezett lapokra lehet feljegyezni és a sekrestyében, illetve az irodában lehet leadni.
A testület választása október 12-20-a között fog zajlani. A választás eredményét 27-én fogom kihirdetni. Az új testület tagjai november 3-án fogják letenni az ígéretüket, hogy a tőlük telhető legjobb módon fogják szolgálni a közösséget.
(Az aktuális testület tagjai: A mindenkori plébános, jelen estetben, Tóth Imre atya, Gergó Lajos, világi elnők, Nagy Péter, Hegedűs Roland, Végh Károly, Pintér József, Hódos László, Bartal András, Novák Veronika, Kuba Katalin)

3. Buszos zarándoklat: November 23-ára buszos zarándoklatot szervezünk Péliföldszentkeresztre. 6 éves kor alatt ingyenes, 18 év alatt 6000 Ft/fő, felnőtteknek 8000 Ft/fő. Jelentkezni a sekrestyében és az irodában lehet 3000 ill. 4000 Ft/fő előleg befizetésével. Az árban benne van az utazás és az ebéd is.

4. Kulturális nap: Szeretnénk egy plébániánkhoz kapcsolódó összművészeti klubot kéthavi rendszerességgel elindítani, amelynek témakörei a zene, az irodalom, a képzőművészet világát vagy akár tudományos területeket, mint pl. egyháztörténelem, történelem érintenek majd. Az első alkalom szeptember 29-én, jövőhét vasárnap délután 4 órakor lesz a közösségi házban, amikor egy nyári erdélyi utazás kapcsán fényképes beszámolót hallhatunk egy kis történelemmel színesítve Berthóty Gellért tolmácsolásában. Elhangzik néhány vers és ének Székely-Nagy Gábor és Tábi Tamás előadásában, továbbá levetítjük a közösségünk egy korábbi utazásáról szóló rövid „Erdély” filmünket. Mindenkit szeretettel várunk.
https://xvjszp.hu/esemenyek/

5. Kertrendezés: Előzetesen hirdetem, hogy október 12-én lesz templomunk őszi kertrendezése. Kérek mindenkit, aki tud és szeret kerti munkát végezni, tervezze be életébe ezt a közösségi szolgálatot. Az előző alkalomhoz hasonlóan most is két turnusra tervezem a munkát. Az első 10:00-13:00, a második 13:00-17:00. Természetesen bárki bármikor jöhet, már 1 óra munka is nagy segítség egy ekkora kert esetében. Aki tud, hozzon kerti szerszámokat, ásó, kapa, gereblye, balta, stb.

5. Díszsípok helyzete: A díszsípok helyreállítására eddig 397.000 Ft adomány érkezett. Köszönöm szépen az eddigi hozzájárulásokat. E célra szánt adományokat még október elejéig külön gyűjtjük hátul a kőperselyben, vagy az irodában, illetve nekem lehet leadni zárt borítékban.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (23.) Pietrelcinai Szt. Pió áldozópap (E)
7 óra:  Hálából
Kedd (24.) Szt. Gellért pp. és vértanú
 – –
Szerda (25.) Köznap
18 óra:  
Csütörtök (26.) Szt. Kozma és Damján vértanúk(e) 1
8 óra:
Péntek (27.) Páli Szt. Vince áldozópap (e)
8 óra:  
Szombat (28.) 26. vasárnap előesti szentmise
18 óra:  + Dr. Török Zsuzsannáért
Vasárnap (29.) 26. vasárnap
Elvándorlók és menekültek világnapja
10 óra:  Klincsok család élő és elhunyt tagjaiért
18 óra: Erzsébet gyógyulásáért

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekÉvközi 24. vasárnap
(2024. szeptember 15.)

1. Hála a plébániai napért: Köszönöm szépen a képviselő-testületnek és minden segítőnek, akik megszervezték a múlt heti plébániai napot. A sok pozitív visszajelzés azt mutatja, hogy egy igazi közösségépítő napon vagyunk túl.

2. Felnőtt hittan: Ezen a héten, hétfőn, 16-án 19:00-kor Gergó Lajos vezetésével megtartjuk ez év első felnőtt hittanját a közösségi házban. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.

3. Felnőtt katekumenátus: Októbertől szeretnék indítani egy új hittant olyan felnőtteknek, akik még nem részesültek az iniciációs szentségekben (keresztség, eucharisztia, bérmálás). Jelentkezni a sekrestyében lehet (név, telefonszám, e-mail)

4. Képviselő-testület: Ezen a héten megkezdődik a képviselő-testület jelöltjeinek állítása. A jelöltek nevét és telefonszámát a bejáratnál kihelyezett lapokra lehet feljegyezni és a sekrestyében, illetve az irodában lehet leadni.
A testület választása október 12-20-a között fog zajlani. A választás eredményét 27-én fogom kihirdetni. Az új testület tagjai november 3-án fogják letenni az ígéretüket, hogy a tőlük telhető legjobb módon fogják szolgálni a közösséget.
(Az aktuális testület tagjai: A mindenkori plébános, jelen estetben, Tóth Imre atya, Gergó Lajos, világi elnők, Nagy Péter, Hegedűs Roland, Végh Károly, Pintér József, Hódos László, Bartal András, Novák Veronika, Kuba Katalin)

5. Buszos zarándoklat: November 23-ára buszos zarándoklatot szervezünk Péliföldszentkeresztre. 6 éves kor alatt ingyenes, 18 év alatt 6000 Ft/fő, felnőtteknek 8000 Ft/fő. Jelentkezni a sekrestyében és az irodában lehet 3000 ill. 4000 Ft/fő előleg befizetésével. Az árban benne van az utazás és az ebéd is.

6. Díszsípok helyzete:  A díszsípok elszállítása a héten megtörtént. Várhatóan szeptember végén fog a helyére kerülni. Az erre a célra szánt adományokat még október elejéig külön gyűjtjük hátul a kőperselyben, vagy az irodában, illetve nekem lehet leadni zárt borítékban.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Hétfő (16.) Szt. Kornél pápa és Szt. Ciprián pp. és vértanú (E)
7 óra:  Élő Editért
Szerda (18.) KöznapKöznap
18 óra:  Hálából születésnapért és Honti család élő és elhunyt tagjaiért
Csütörtök (19.) Köznap
18 óra:  + Imre nagypapáért
Péntek (20.) Kim Tae-gon Szt. András áldozópap, Csong Ha-szang Szt. Pál és társaik, koreai vértanúk
8 óra   
Szombat (21.) 25. vasárnap előesti szentmise
18 óra   
Vasárnap (22.) 25. vasárnap
10 óra:  Élő Irén és József szülőkért és élő gyermekükért, Erzsébetért
18 óra:  Élő Péterért és családjáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HirdetésekÉvközi 23. vasárnap
(2024. szeptember 8.)

1. Te Deum és plébániai nap: Az idei tanévet szeptember 8-án kezdjük meg. A hittanok időpontjait kifüggesztem a templom bejáratánál, illetve megtalálhatóak lesznek az online felületeinken is.

2. Nyugdíjas klub: Ezen a héten, pénteken, 13-án 9:00-kor megtartjuk ez év első nyugdíjas klubját a plébánia irodájában. Minden érdeklődőt szeretettel hívok és várok.

3. Felnőtt katekumenátus: Októbertől szeretnék indítani egy új hittant olyan felnőtteknek, akik még nem részesültek az iniciációs szentségekben (keresztség, eucharisztia, bérmálás). Jelentkezni a sekrestyében lehet (név, telefonszám, e-mail).

4. Tanévi kezdés: szeptember 9-től megkezdődnek a hittanok a plébánián, illetve hétfőnként visszatér a 7:00-kor kezdődő szentmise.

Szentmise rend:
Hétfő: 7:00
Kedd: –
Szerda: 18:00
Csütörtök: 18:00
Péntek: 8:00 (kivéve első péntek, mert akkor este 18:00)
Szombat: 18:00

Vasárnap: 10:00 és 18:00

5. Képviselő testület: Előzetesen szeretném hirdetni, hogy ősszel új képviselő-testületet szükséges választanunk, mivel a mostaninak már 2 éve lejárt a mandátuma. Kérem a kedves testvéreket, hogy gondolkozzunk el, kiket szeretnének megbízni plébániánk életének építésével, szervezésével a következő 5 évben. A jelöltek lehetnek az elmúlt időszak tagjai, illetve minden 18. életévét betöltött, de legfeljebb 70 éves, katolikus hitét gyakorló, plébániánkhoz szorosan kapcsolódó személy.
(Az aktuális testület tagjai: A mindenkori plébános, jelen estetben, Tóth Imre atya, Gergó Lajos, világi elnők, Nagy Péter, Hegedűs Roland, Végh Károly, Pintér József, Hódos László, Bartal András, Novák Veronika, Kuba Katalin)

6. Szentségimádási nap: Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a pénteki szentségimádási napunkon. Jó volt benézni néha, és látni, hogy mindig volt a templomban 2-3 hívő.

7. Díszsípok helyzete: Nagy örömmel hirdetem, hogy a díszsípokat tartó keret ezen a héten a helyére került. Köszönöm szépen Temesfalvi Józsefnek, plébániánk egyik tagjának, aki vállalta a keret újratervezését és építését. A sípokat a 9-ei héten fogják elszállítani, és szeptember végén fog a helyére kerülni. Az erre a célra szánt adományokat még október elejéig külön gyűjtjük hátul a kőperselyben, vagy az irodában, illetve nekem lehet leadni zárt borítékban.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai: 
Hétfő (9.) Köznap
7 óra
Szerda (11.) Köznap
18 óra
Csütörtök (12.) Szűz Mária szent Neve (E)
18 óra: Élő Szilárdért, Máriáért, Katalinért és Kornélért
Péntek (13.) Aranyszájú Szt. János pp. és egyháztanító
8 óra: Földi, Neményi és Bozsó családok élő és elhunyt tagjaiért
Szombat (14.) 24. vasárnap előesti szentmise
18 óra: + Nagy Györgyné Margitért
Vasárnap (15.) 24. vasárnap
10 óra: + Farkas Gyuláért, szüleiért, testvéréért
18 óra: Élő Csilláért születésnapja alkalmából

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.   Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma: 10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIAHirdetések
Évközi 22. vasárnap
(2024. szeptember 1.)

1. Te Deum és plébániai nap: Az idei tanévet szeptember 8-án kezdjük meg, egyben ekkor ünnepeljünk plébániánk felszentelésének ünnepét is. Kérem a testvéreket, aki csak tud, a 10:00-kor kezdődő szentmisén vegyen részt, illetve maradjon az ünneplésen, a közös ebéden.

2. Tanévi kezdés: szeptember 9-től megkezdődnek a hittanok a plébánián, illetve hétfőnként visszatér a 7:00-kor kezdődő szentmise.

Szentmise rend:
Hétfő: 7:00
Kedd: –
Szerda: 18:00
Csütörtök: 18:00
Péntek: 8:00 (kivéve első péntek, mert akkor este 18:00)
Szombat: 18:00
Vasárnap: 10:00 és 18:00

3. Képviselő testület: Előzetesen szeretném hirdetni, hogy ősszel új képviselő-testületet szükséges választanunk, mivel a mostaninak már 2 éve lejárt a mandátuma. Kérem a kedves testvéreket, hogy gondolkozzunk el, kiket szeretnének megbízni plébániánk életének építésével, szervezésével a következő 5 évben. A jelöltek lehetnek az elmúlt időszak tagjai, illetve minden 18. életévét betöltött, de legfeljebb 70 éves, katolikus hitét gyakorló, plébániánkhoz szorosan kapcsolódó személy.
(Az aktuális testület tagjai: A mindenkori plébános, jelen estetben, Tóth Imre atya, Gergó Lajos, világi elnők, Nagy Péter, Hegedűs Roland, Végh Károly, Pintér József, Hódos László, Bartal András, Novák Veronika, Kuba Katalin)

4. Szentségimádási nap, szeptember 6.: Az egyházmegyei beosztás szerint plébániánk egyik szentségimádási napja szeptember 6-ára, péntekre esik. Ezen a napon 8:00-tól – 17:30-ig egész napos szentségimádást tartunk. Kérjük a testvéreket, hogy vállaljanak félórás vagy hosszabb szentségimádást, és erre előzetesen iratkozzanak fel a sekrestyében található táblázatba.
A templom egész nap nyitva lesz. Fontos, hogy egy percre se maradjon egyedül az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézus. Ha nem is tudunk konkrét időpontot vállalni, akkor is térjünk be napközben legalább egy rövid imádságra.

5. Első péntek: Szívesen látogatnék első péntekenként olyan idős testvéreinket, akik már nem, vagy csak nagyon nehezen és ritkán tudnak eljutni templomunkba. Ha van ilyen ismerősünk, barátunk, akkor a sekrestyében felvennénk az adatait, hogy elmehessek hozzájuk. 

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai: 
Szerda
(4.) Köznap,
18 óra
Csütörtök (5.) Köznap,
18 óra
Péntek (6.) Köznap, Egész napos szentségimádás (8 óra – 18 óra)
18 óra
Szombat (7.) 23. vasárnap előesti szentmise,
18 óra
Vasárnap (8.) 23. vasárnap
Templomunk felszentelésének 86. évfordulója, Veni Sancte
10 óra:
+ Sztrojnyi Lajosért és lányáért, Maricáért
18 óra: Élő Barnabásért, Gabrielláért, Ijfú Baranabásért és Zsófikáért

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással. Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Hirdetések – Évközi 21. vasárnap

(2024. augusztus 25.)

1. Te Deum és plébániai nap: Az idei tanévet szeptember 8-án kezdjük meg, egyben ekkor ünnepeljünk plébániánk felszentelésének ünnepét is. Kérem a testvéreket, aki csak tud, a 10:00-kor kezdődő szentmisén vegyen részt, illetve maradjon az ünneplésen, a közös ebéden.

2. Képviselő testület: Előzetesen szeretném hirdetni, hogy ősszel új képviselő-testületet szükséges választanunk, mivel a mostaninak már 2 éve lejárt a mandátuma. Kérem a kedves testvéreket, hogy gondolkozzunk el, kiket szeretnének megbízni plébániánk életének építésével, szervezésével a következő 5 évben. A jelöltek lehetnek az elmúlt időszak tagjai, illetve minden 18. életévét betöltött, de legfeljebb 70 éves, katolikus hitét gyakorló, plébániánkhoz szorosan kapcsolódó személy.
(Az aktuális testület tagjai: A mindenkori plébános, jelen estetben, Tóth Imre atya, Gergó Lajos, világi elnök, Nagy Péter, Hegedűs Roland, Végh Károly, Pintér József, Hódos László, Bartal András, Novák Veronika, Kuba Katalin)

3. Esztergomi bazilika: Augusztus 31-én 10:30 Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak a jelenlétében mutat be szentmisét a bazilika felszentelésének évfordulóján, a szertartás keretében megáldja a felújítás alatt álló főszékesegyházat. Szeretettel bíztatok mindenkit, hogy aki teheti, látogasson el erre a szentmisére, mivel ez egy igen szép ünnepe lesz egyházmegyénknek. 

Miseszándékot a sekrestyében, illetve az irodában, irodaidőben lehet felvenni.

A következő hét ünnepelt szentjei és miseszándékai:
Szerda (28.) Szt. Ágoston pp. és egyháztanító (E)
18 óra
Csütörtök (29.) Keresztelő Szt. János (E)
18 óra: + Mária és Anna testvérekért
Péntek (30.) Köznap
8 óra
Szombat (31.) 22. vasárnap előesti szentmise
18 óra: + László és családjáért
Vasárnap (1.) 22. vasárnap
10 óra

Scroll to Top