MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HIRDETÉSEK
- Nagyboldogasszony főünnepe: Augusztus 15-e minden katolikus hívő számára parancsolt ünnep (vagyis vasárnaphoz hasonlóan szentmise-látogatási kötelezettség van érvényben). Plébániánkon az alábbi időpontokban lesznek misék:
– 8:00 (csendes mise)
– 18:00 (orgonás mise)
Mindenkit szeretettel várunk, hogy közösen ünnepeljük Pátrónánkat, Magyarok Nagyasszonyát, a testben és lélekben megdicsőült Szent Szüzet! - Cserháti Ferenc segédpüspök atya temetése: Cserháti Ferenc nyugalmazott segédpüspökünk július 22-én az örökkévalóságba költözött. Elhunyt segédpüspökünk lelki üdvéért augusztus 18-án, pénteken 10:30-kor szentmisét mutatnak be az Esztergomi Bazilikában. Ezt követően helyezik földi maradványait örök nyugalomra a Bazilika altemplomában.
- Augusztus 20-a: Hazánk államalapításának ünnepén a Szent István Bazilika főterén megtartott szentmise 17:00-kor kezdődik, mely a Szent Jobb körmenettel folytatódik. Ezen a napon templomunkban a szokásos időben, 10:00-kor mutatunk be szentmisét.
- Veni Sancte, szeptember 3.: Plébániánk ünnepélyes tanévkezdő szentmiséje szeptember 3-án, 10:00-kor lesz. A plébániai csoportok, hittanok, szentségi felkészítők rendjét hamarosan kifüggesztjük a faliújságra.
- Bérmálás, szeptember 10.: Szeptember 10-én a 10:00-kor kezdődő szentmise keretében Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek atya megbérmálja plébániánk fiataljait, akiket szeptember 3-án, a Veni Sancte szentmisén mutatunk majd be. Kísérjük mindannyiukat imádságunkkal, hogy elkötelezett hívő életük révén a Szentlélek tovább építhesse Egyházunkat!
- Plébániai nap, szeptember 17.: A szokásostól eltérően szeptember 17-én ünnepeljük plébániai napunkat. A szeptemberi hónap az ünnepeket tekintve sűrű lesz. Kérlek titeket, hogy így tervezzétek majd a hétvégéiteket.
Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással.
Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia