Hírek


2022.07.03.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 14. vasárnap
„Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével” Gal 6,14

HETI MISEREND
Július 3. évközi 14. vasárnap
de. 10 óra: †Anna testvér halálának évfordulójára
a gyűjtés a Szentszék javára történik (Péterfillérek)
Július 8. Péntek
reggel 8 óra:
Július 10. évközi 15. vasárnap
de. 10 óra:

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Július 3-án vasárnap a perselygyűjtésünk a Szentszék karitatív kiadásait szolgálja. Isten fizesse meg nagylelkű adakozásukat!
Az úgynevezett péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált az európai országokban egyaránt. Noha a reformáció korában elmaradt a péterfillérek gyűjtése, a XIX. században újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált. Magyarországon 1993-ban indult újra a gyűjtés, több évtizedes kényszerű szünet után.
Augusztus 1-vel dr. Kulcsár Sándor atyát nevezi ki a Bíboros atya Plébániánk vezetésével. Gyula atyát felmenti a plébánia további vezetése alól, megköszönve neki eddigi szolgálatát.
Kérem, figyeljük a vasárnapi hirdetéseket, hogy a következő héten hétköznap mikor lesz szentmise –, ez július hónapra szól.


2022.06.27.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
évközi 13. vasárnap


HETI MISEREND
Június 26. évközi 13. vasárnap, templombúcsú
de. 10 óra: Élő és †családtagokért,
sikeres vizsgákért,
hálaadás Isten eddigi kegyelmeiért
Június 27. hétfő, Szent László király
este 6 óra: †Oláh Ákosné
Július 2. szombat, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony)
este 6 óra: †Borikáért és †szülőkért
Július 3. évközi 14. vasárnap
de. 10 óra: †Anna testvér halálának évfordulójára.
A gyűjtés a Szentszék javára történik (Péterfillérek)


2022.06.24.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései, ÚRNAPJA

HETI MISEREND
Június 19. vasárnap, Krisztus Szent Teste és Vére (ÚRNAPJA)

reggel 10 óra: †Sándor testvér halálának évfordulója
Június 24. péntek, Jézus Szent Szíve főünnep
reggel 8 óra:
Június 26. évközi 13. vasárnap, templombúcsú
de. 10 óra: Élő és †családtagokért, sikeres vizsgákért, hálaadás Isten eddigi kegyelmeiért.
A templombúcsús misén áldozásra a Jézus Szíve kórus énekel.

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Június 20-án,
hétfőn este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Június 24-én, pénteken egész napos szentségimádás lesz templomunkban a reggeli mise végétől 18 óráig. A részvételhez jelentkezni a könyves asztalon elhelyezett jelentkezési lapon lehet.
Június 26-án a vasárnapi misében kerül sor a felújított kőkereszt megáldására.
Gyula atya a megnövekedett feladatai miatt TOVÁBBRA is azt kéri, hogy akinek kérdése/kérése van, e-mailben keresse őt, ne telefonon.


2022.06.12.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Szentháromság vasárnapja

HETI MISEREND
Június 12. Szentháromság vasárnapja
de. 10 óra: †János halálának 10. évf, élő és †hozzátartozók
Június 15. Szerda, Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő
reggel 8 óra: A Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Június 18. szombat
16 óra: Ökumenikus Kórustalálkozó

Június 19. KRISZTUS SZENT TESTE  ÉS  VÉRE (ÚRNAPJA)
de. 10 óra: †Sándor testvér halálának évfordulója

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A megváltozott helyzet miatt a hétköznapi szentmisék nem minden esetben lesznek megtartva. Vasárnaponként hirdetjük, mikor lesz szentmise hétköznap. A vasárnapi miserend változatlan marad.
A plébániai hivatali rend is változik. Hétfőn a szokásos időpontban 16.00-18:30-ig, szerda 9.00-10:30-ig. Szerdai napon nincs délután hivatali szolgálat.
A következő időszakban plébániánkon az összes plébániai feladatot Gyula atya látja el. Így 2 plébániát kell ellátnia teljeskörűen, ezért a megnövekedett mennyiségű feladatok miatt azt kéri, akinek kérdése/kérése van az e-mailben keresse őt, ne telefonon.


2022. június 5.

Kedves Testvérek!

Hálát adok 22 év papi szolgálatért, amire az egyház közösségében lehetőséget kaptam. Különösképpen is szeretném megköszönni a Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia közösségének, hogy 6 éven át kerestük együtt Istent az életünkben. Mindig hálás leszek értetek az Úrnak.  Az elmúlt három évben szembesültem azzal, hogy a jelenlegi pasztorális rendszer keretei között személyes karizmáim nem tudnak kibontakozni. A minden papi és nem papi feladatot ellátó plébániai és fogyatékosügyi szolgálat nem tud a gyakorlatban együtt működni. Lelkiismereti okokból és a teljes kiégés elkerülése érdekében, úgy döntöttem, hogy gyógypedagógusként fogok tovább szolgálni. A bíboros úr a szent szolgálat gyakorlása alól felfüggeszt, de lélekben tovább viszem papi hivatásom belső erejét.

Nem szeretném azoknak, akik a mai misén nem tudtak részt venni külön elmondani, ami erre a lépésre sarkalt, ezért egy kisfilmet küldök néhány fontos gondolattal mindazoknak, akik ezt külön kérik a letter@karlneruda.eu e-mail címre küldött levélben. Ez csak a testvéri közösségnek szól és másnak tovább nem adható. A kisfilm június 10-től július 31-ig lesz elérhető.

A mai szentmisén Istennek ajánlottam mindenkit, akiket papként szolgálhattam!

Hiszek bennetek és felnőtt hitetekben!

Újmisés jelmondatom evangéliumi tanításával búcsúzom:

„Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” (Jn 21,17)

Budapest, 2022. június 5.

Testvéri szeretettel:

Karesz atya


Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Pünkösdvasárnap
„Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” (Jn 21,17)

HETI MISEREND
Június 5. Pünkösdvasárnap
de. 10 óra: Hálaadás 22 év papi szolgálatért és a MÁV-telepi plébániai közösségre Isten áldását kérve
Június 12. Szentháromság vasárnapja
de. 10 óra: †Jánosért halálának 10. évfordulóján, élő és elhunyt hozzátartozókért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Pünkösd utáni hétfőn
, a Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja ünnepén templomunkban nem lesz szentmise, hanem mindenkit szeretettel várunk a karizmák ünnepére a Máriaremetei Bazilikába, ahol du. 3 órakor dr. Erdő Péter bíboros úr mutat be szentmisét.
Hétfőn, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.
Június 18-án, szombaton 16-19 óráig Kerületi Ökumenikus Kórustalálkozó lesz templomunkban több mint 10 kórus részvételével. Szeretettel várjuk a kedves testvéreket!


2022.05.29.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Urunk mennybemenetele
„Talán ezt jelenti a felnőttség: megszűnünk szereplők lenni, akik arra mennek, amerre a cselekmény viszi őket. A felnőtt tudja, hogy szereplő helyett lehet alkotó.” (Ava Dellaira)

HETI MISEREND
Május 29. Urunk mennybementele
de. 10 óra: †Szécsényi Jánosért
Május 30. Hétfő
este 6 óra:
Június 1. Szerda, Szent Jusztinusz
reggel 8 óra: +Dezsőért
Június 3.  Elsőpéntek
reggel 8 óra: Elhunyt Honti szülőkért, élő és elhunyt rokonokért
Június 4. Elsőszombat (előesti szentmise)
este 6 óra:
Június 5. Pünkösdvasárnap
de. 10 óra: Hálaadás 22 év papi szolgálatért és a MÁV-telepi plébániai közösségre Isten áldást kérve

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Szerdán 19:30 órai kezdettel a Lumen Christi Gospel Kórus ad koncertet a Vigadóban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Csütörtökön, 19:15 órától felnőtt ifjúsági katekézis lesz a plébánián hibrid formában (személyes és online)
Kedves Testvérek! Szeretném bejelenteni, hogy az életemben idén nyáron változások történnek, ami érinti a plébániai közösség életét is. Hálát adva a közös időért, ami megadatott szeretettel hívlak bennetek a hálaadó szentmisémre – amikor elköszönök – jövő héten, pünkösdvasárnap 10 órára. A mai szép vasárnapon, gyermeknapon nem szeretném, ha erről szólna az ünnep, ezért kérlek titeket, hogy ne kérdezgessetek egyenként életem további alakulásáról. Ezt röviden jövő vasárnap fogom megosztani veletek. Köszönöm a megértéseteket! Karesz atya
Pünkösd utáni hétfőn, a Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja ünnepén templomunkban nem lesz szentmise, hanem mindenkit szeretettel várunk a karizmák ünnepére a Máriaremetei Bazilikába, ahol du. 3 órakor dr. Erdő Péter bíboros úr mutat be szentmisét.


2022.05.22.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 6. vasárnapja
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27)

HETI MISEREND
Május 22. Húsvét 6. vasárnapja – Elsőáldozás
de. 10 óra: †Valériáért 2. évforduló alkalmából
Május 23. Hétfő, Boldog Apor Vilmos püspök
este 6 óra: Élő Károly gyógyulásáért
Május 25. Szerda
reggel 8 óra:
Május 27. Péntek
reggel 8 óra:
Május 29. Urunk mennybementele
de. 10 óra: †Szécsényi Jánosért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Ma 14:30-tól rózsafüzér, 15:30-tól szentségimádás lesz.
Hétfőn
, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.
Június 1-én, szerdán 19:30 órai kezdettel a Lumen Christi Gospel Kórus ad koncertet a Vigadóban. Mindkét program részletei a hirdetőtáblán olvashatók.


2022.05.15.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 5. vasárnapja
„Új parancsot adok nektek.” (Jn 13,34)

HETI MISEREND
Május 15. Húsvét 5. vasárnapja
de. 10 óra: †Jánosért születésnapja alkalmából, élő és elhunyt családtagokért
Május 16. Hétfő, Nepomuki Szent János
este 6 óra:
Május 18. Szerda
reggel 8 óra:
Május 20. Péntek
reggel 8 óra:
Május 22. Húsvét 6. vasárnapja – elsőáldozás
de. 10 óra:

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Szombaton
, 14:00-17:00 óra között „Az öröm útját” járjuk végig ökumenikus közösségben.  Talákozás a Fóti úti református templomnál.
Jövő vasárnap, 14:30-tól rózsafüzér, 15:30-tól szentségimádás lesz.
Június 1-én, szerdán 19:30 órai kezdettel a Lumen Christi Gospel Kórus ad koncertet a pesti Vigadóban. Mindkét program részletei a hirdetőtáblán olvashatók.


2022.05.08.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 4. vasárnapja
„A hivatás szabad és felelős választ kívánó megszólítás.” (XVI. Benedek pápa)

HETI MISEREND
Május 8. Húsvét 4. vasárnapja
de. 10 óra: Koza, Lendvai, Szűcs, Molnár és Zséli család élő és elhunyt tagjaiért
Május 9. Hétfő
reggel 8 óra: †Huszár Imre testérünkért, családjáért és hozzátartozóiért
Május 11. Szerda, Boldog Salkaházi Sára
reggel 8 óra: †Deme Józsefért
Május 13. Péntek, Fatimai Boldogságos Szűz Mária
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Május 15. Húsvét 5. vasárnapja
de. 10 óra: †Jánosért születésnapja alkalmából, élő és elhunyt családtagokért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Hétfőn
, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.


2022.05.02.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 3. vasárnapja
„A nemzedékek közötti szövetség, mely visszaadja az embereknek az élet minden korszakát, a mi elveszett ajándékunk, amelyet vissza kell szereznünk.” (Ferenc pápa)

HETI MISEREND
Május 1. Húsvét 3. vasárnapja
de. 10 óra: Kuba és Berthóthy család élő és elhunyt tagjaiért
Május 2. Hétfő, Szent Atanáz
reggel 8 óra:
Május 4. Szerda
reggel 8 óra:
Május 6. Elsőpéntek
reggel 8 óra: Az urnateremben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozóikért
Május 7. Elsőszombat (előesti szentmise)
este 6 óra:
Május 8. Húsvét 4. vasárnapja
de. 10 óra: Koza, Lendvai, Szűcs, Molnár és Zseli család élő és elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Ma délután, 14:30-tól rózsafüzér. 15:30-tól szentségimádás lesz templomunkban.
Hétfőn – zarándokút miatt – reggel 8 órakor lesz szentmise.
Szombaton, 19:15-től a jegyesek közös felkészítése lesz a közösségi házban. Addig még van lehetőség jelentkezni jegyes felkészítésre.


2022.04.28.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Isteni Irgalmasság vasárnapja
„A hit egyszerre bizonyosság és állandó keresés is.” (Suenens bíboros)

HETI MISEREND
Április 24. Isteni Irgalmasság vasárnapja
(Húsvét 2. vasárnap)
de. 10 óra: Hálából Ági és Lajos 65. születésnapja és 40. házassági évfordulója alkalmából. Hálaadás a családért, a minket körülvevő közösségekért és mindenkiért, akiken keresztül Isten megerősített minket

Április 25. Hétfő, Szent Márk evangélista
este 6 óra:
Április 27. Szerda
reggel 8 óra:
Április 29. Péntek, Sienai Szent Katalin
reggel 8 óra:
Május 1. Húsvét 3. vasárnapja
de. 10 óra: Hálaadásul Kati és Karcsi házasságáért 20. évforduló alkalmából

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Irgalmasság vasárnapján
14:30-tól rózsafűzér. 15 órától csendes ima.
A felnőtt hittan hétfőn, este 7-kor lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9-11 óra között a Karitász csoport tart fogadóórát.


2022.04.18.

Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvétvasárnap
„A feltámadás teszi jópéntekévé a nagypénteket.” (Ravi Zacharias)

HETI MISEREND
Április 17. Húsvétvasárnap

de. 10 óra: Őri család élő és elhunyt tagjaiért, és Gergő gyógyulásáért, valamint †Kurucz Zsigmondért, akit a múlt héten temettünk el
Április 18. Húsvéthétfő
de. 10 óra: Élő Éváért és Gyöngyiért
Április 20. Szerda húsvét nyolcadában
reggel 8 óra:
Április 22. Péntek húsvét nyolcadában
reggel 8 óra:
Április 24. Húsvét 2. vasárnapja – Isteni Irgalmasság vasárnapja
de. 10 óra: Hálából Ági és Lajos 65. születésnapja és 40. házassági évfordulója alkalmából. Hálaadás a családért, a minket körülvevő közösségekért és mindenkiért, akiken keresztül Isten megerősített minket.

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe plébániai újságunk nagyheti számát.
Köszönjük mindenki szolgálatát, akik bármilyen módon segítettek a húsvéti előkészületekben, így hozzájárultak Urunk feltámadásának méltó megünnepléséhez.
Nagy örömhír közösségünknek, hogy jövő héten, vasárnap a 10 órai szentmisén egy hálaadás lesz, aminek a szándéka önmagáért beszél: Hálaadás Ági és Lajos 65. születésnapja és 40. házassági évfordulója alkalmából. Hálaadás a családért, a minket körülvevő közösségekért és mindenkiért, akiken keresztül Isten megerősített minket.

* * * Áldott, a lélek mosolyával eltöltött húsvéti ünnepeket kívánunk! * * *


<<<Plébániai újság – Húsvét, 2022>>>


2022.04.10.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Virágvasárnap
„Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod!” (Karinthy Frigyes: Barabbás)

HETI MISEREND
Április 10. Urunk szenvedése vasárnapja – Virágvasárnap

de. 10 óra: Elhunyt szülőkért: Tibor és Ilona, elhunyt testvérért: Jenő
Április 11. Nagyhétfő
este 6 óra: Egy család megtéréséért
Április 13. Nagyszerda
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Április 14. Nagycsütörtök, Utolsó Vacsora emlékmiséje
este 6 óra:
Április 15. Nagypéntek
reggel 9 óra: keresztút
du. 3 óra: Az Úr szenvedésének ünneplése
Április 16. Nagyszombat

este fél 8 óra: Húsvéti vigíliájának ünnepe
Április 17. húsvétvasárnap
de. 10 óra: Őri család élő és elhunyt tagjaiért, valamint Gergő gyógyulásáért, valamint †Kurucz Zsigmondért, akit a múlt héten temettünk el
Április 18. húsvéthétfő
de. 10 óra:

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Megjelent plébániai újságunk nagyheti száma. Köszönet a cikkek íróinak és a szerkesztőknek. Fogadjátok szeretettel!
A felnőtt hittan hétfőn, este 7-kor lesz a közösségi házban.
Nagyszerdán, 9-11 óra között a Karitász csoport tart fogadóórát.
Virágvasárnappal elkezdődött a nagyhét, melynek szertartásrendje megtalálható a hirdetőtáblán.
Nagycsütörtökön az esti szertartás után egy óra virrasztást tartunk, alatta gyónási lehetőség lesz.
Köszönjük mindenki szolgálatát, akik húsvéti nagytakarításban részt vettek vagy más módon segítettek, így hozzájárultak Urunk feltámadásának méltó megünnepléséhez.
A ministránsok a kijáratnál gyűjtik a szentsír díszítésére szánt összegeket.

Gyónási alkalmak a héten
Nagycsütörtök: Utolsó Vacsora emlékmiséje után
Nagypéntek: 8:00-8:45 óra
Húsvétvasárnap: 9:30-9:55


2020.04.03.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Nagyböjt 5. vasárnapja
„Tudod, melyik a legkegyetlenebb tárgy, amit valaha feltaláltak? A tükör. Mert megtöri az illúziót.” (Tommy Wallach)

HETI MISEREND
Április 3. Nagyböjt 5. vasárnapja

de. 10 óra: †Józsefért és hazánkért
Április 4. Hétfő
este 6 óra: †Bock Máriáért
Április 6. Szerda
reggel 8 óra:
Április 8. Péntek
reggel 8 óra: †Alfrédért 60. évfordulón
Április 10. Urunk szenvedése – Virágvasárnap
de. 10 óra: Elhunyt szülőkért: Tibor és Ilona, és elhunyt testvérért: Jenő

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai perselyadományokat a Szentföld javára ajánljuk fel
Pénteken, 18 órától Sillye Jenő keresztúti imádságát énekli a Cor Jesu Gitáros Kórus, alatta gyónási lehetőséget biztosítunk.
A jövő vasárnap, 14:30-tól rózsafüzér, 15:30-tól szentségimádás lesz templomunkban.
A kialakult háborús helyzetre való tekintettel a Szent Erzsébet Karitászközpont – a Katolikus Karitásszal együttműködve – folyamatosan adományokat gyűjt a rászorulóknak.
A felajánlott adományok leadhatóak:
– vasárnaponként 9-10 óra között és 11-12 óra között a közösségi házban,
szentmisék után a sekrestyében,
– irodai időben a plébánián,
– kéthetente szerdán, 9-11 óra között a karitász fogadóóra idejében a közösségi házban,
– Szűzanya oltárnál a perselybe lehet tenni a pénzadományt.
Április 16-án, nagyszombaton 9-18 óra között szentsír látogatás lesz. A templom őrzésére jelentkezők feliratkozhatnak a kis asztalnál.
Április 30-án, szombaton Máriabesnyőre megyünk zarándoklatra. Jelentkezni szintén a kis asztalon lévő jelentkezési lapon lehet.
Imádkozzunk a békéért és a népek szabadságáért!


2022.03.29.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Nagyböjt 4. vasárnapja
„Az emberi család királynője, mutasd meg az embereknek a testvériség útját!”  (Ferenc pápa felajánló imája)

HETI MISEREND
Március 27. Nagyböjt 4. vasárnapja – Laetare-vasárnap

de. 10 óra: †Irén és †József, és élő Erzsébetért
Március 28. Hétfő
este 6 óra: Ima meghallgatásáért, élő és elhunyt rokonokkért
Március 30. Szerda
reggel 8 óra: †Erzsébetért és élő családtagokért
Április 1. Elsőpéntek
reggel 8 óra: Urnatemetőben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozókért
Április 2. Elsőszombat (előesti szentmise)
du. 5 óra: Taizéi imaóra és gyóntatás
este 6 óra – Taizéi mise: †Sződy Máriáért, élő és elhunyt rokonokért, hazánkért
Április 3. Nagyböjt 5. vasárnapja
de. 10 óra: †Józsefért és hazánkért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Hétfőn
, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.
Pénteken, este 6 órától a keresztút imádságát végezzük, alatta gyónási lehetőséget biztosítunk.
A jövő vasárnapi perselyadományokat a Szentföld javára ajánljuk fel.
A kialakult háborús helyzetre való tekintettel a Szent Erzsébet Karitászközpont – a Katolikus Karitásszal együttműködve – folyamatosan adományokat gyűjt a rászorulóknak.
Március 27-ig, a mai vasárnapig a felajánlott tartósélelmiszer adományokat a helyi családok megsegítésére és a menekültek javára ajánljuk fel.
A felajánlott adományok leadhatóak:
– vasárnaponként 9-10 óra között és 11-12 óra között a közösségi házban,
– szentmisék után a sekrestyében,
– irodai időben a plébánián,
– kéthetente szerdán, 9-11 óra között a karitász fogadóóra idejében a közösségi házban,
– Szűzanya oltárnál a perselybe lehet tenni a pénzadományt.
Április 2-án, szombaton 17 órától taizéi imaóra – miközben gyónási lehetőséget biztosítunk, valamint 18 órától taizéi mise.
Április 8-án, pénteken 18 órától Sillye Jenő keresztúti imádságát énekli a Cor Jesu Gitáros Kórus.


2021.03.21.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Nagyböjt 3. vasárnapja
„Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen.” (Müller Péter)

HETI MISEREND
Március 20. Nagyböjt 3. vasárnap

de. 10 óra: †Mária, †Anna, †Irén lelki üdvéért
Március 21. Hétfő
este 6 óra: †Vastag Gáborért halálának első évfordulóján, valamint élő családtagokért
Március 23. Szerda
reggel 8 óra: Szigeti család élő és elhunyt tagjaiért
Március 25. Péntek, Urunk születésének hírüladása, Gyümölcsoltó Boldogasszony
reggel 8 óra: †Máriáért
Március 27. Nagyböjt 4. vasárnap
de. 10 óra: †Irén és †József, és élő Erzsébetért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Az urnasírokkal kapcsolatos ügyintézés – betegség miatt – csak hétfői napokon van.
Csütörtökön, 19:30-kor békeima és jótékonysági koncert lesz a Szent István Bazilikában.
Pénteken, este 6 órától a keresztút imádságát végezzük, alatta gyónási lehetőséget biztosítunk.
A kialakult háborús helyzetre való tekintettel a Szent Erzsébet Karitászközpont – a Katolikus
Karitásszal együttműködve – folyamatosan adományokat gyűjt a rászorulóknak.
Amire szükség van:
– tartós élelmiszer, takaró, tiszta ágynemű, tiszta, jó állapotú matrac, bébiétel, pelenka, baba- és gyermekholmik, tisztálkodási szerek, szálláshelyek menekült családok részére, befogadó családok felajánlásai.
A felajánlott adományok leadhatóak:
– vasárnaponként 9-10 óra között és 11-12 óra között a közösségi házban,
– szentmisék után a sekrestyében,
– irodai időben a plébánián,
– kéthetente szerdán, 9-11 óra között a karitász fogadóóra idejében a közösségi házban,
– Szűzanya oltárnál a perselybe lehet tenni a pénzadományt.
Köszönjük a nagylelkű támogatást!
Április 2-án, szombaton 17 órától taizéi imaóra – miközben gyónási lehetőséget biztosítunk, valamint 18 órától taizéi mise.
Április 8-án, pénteken 18 órától Sillye Jenő keresztúti imádságát énekli a Cor Jesu Gitáros Kórus.


2022.03.14.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Nagyböjt 2. vasárnapja
„Mester, jó nekünk itt lennünk!” (Lk 9,5)

HETI MISEREND
Március 13. Nagyböjt 2. vasárnap

de. 10 óra: †Szomor Gáborért és élő fiaiért
Március 14. Hétfő
este 6 óra: Pikács Tímea Éváért
Március 16. Szerda
reggel 8 óra: A Földi, Neményi, Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Március 18. Péntek
reggel 8 óra: Schuster Béláné elhunytért
Március 20. Nagyböjt 3. vasárnap
de. 10 óra: †Mária, †Anna, †Irén lelki üdvéért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Hétfőn
, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Hétfőn a munkaszüneti nap miatt nem lesz iroda.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.
Pénteken, este 6 órától a keresztút imádságát végezzük, alatta gyónási lehetőséget biztosítunk.
A háborús helyzet elől menekülők megsegítése
A Szent Erzsébet Karitászközpont felhívása
A kialakult háborús helyzetre való tekintettel a Szent Erzsébet Karitászközpont – a Katolikus Karitásszal együttműködve – szervez gyűjtést és juttatja el az adományokat a rászorulóknak.
Amit gyűjtünk:
– tartós élelmiszer,
– takaró,
– tiszta ágynemű,
– tiszta, jó állapotú matrac,
– bébiétel, pelenka, baba- és gyermekholmik,
– tisztálkodási szerek,
– szálláshelyek menekült családok részére, befogadó családok felajánlásai.
NAGYON FONTOS, HOGY MINDEN TÁRGYI ADOMÁNY

JÓ MINŐSÉGŰ ÉS HASZNÁLHATÓ LEGYEN!

A felajánlott adományok leadhatóak:
– vasárnaponként 9-10 óra között és 11-12 óra között a közösségi házban,
– szentmisék után a sekrestyében,
– irodai időben a plébánián,
– kéthetente szerdán, 9-11 óra között a karitász fogadóóra idejében a közösségi házban,
Szűzanya oltárnál a perselybe lehet tenni a pénzadományt.
Köszönjük a szenvedők és menekültek nevében is a az eddigi nagylelkű támogatást!


2022.03.06.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Nagyböjt 1. vasárnapja
„Urunk Jézus Krisztus, az Örök Atya Fia, küldd el most Lelkedet az egész földre. A Szentlélek éljen minden nép szívében, hogy megmeneküljenek a romlástól, a pusztulástól és a háborútól. Minden nemzet Édesanyja, a boldogságos Szűz Mária, legyen a mi közbenjárónk. Ámen.”         (Erdő Péter bíboros imafelhívása)

HETI MISEREND
Március 6. Nagyböjt 1. vasárnap

de. 10 óra: †Jolán nagymamáért és †András édesapáért haláluk 17. évfordulóján
Március 7. Hétfő
este 6 óra: †József
Március 9. Szerda
reggel 8 óra: NINCS MISE
Március 11. Péntek
reggel 8 óra: Élő Péterért
Március 13. Nagyböjt 2. vasárnap
de. 10 óra: †Szomor Gáborért és élő fiaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A befejező áldás után hamvazkodhatnak mindazok, akiknek nem volt rá lehetőségük hamvazószerdán.
Ma 14:30-tól rózsafüzér imádság, 15:30-tól szentségimádás lesz templomunkban.
Pénteken, este 6 órától a keresztút imádságát végezzük.
Előre hirdetjük, hogy a káplán atya lelkigyakorlaton vesz részt, ezért szerdán, a reggel 8 órai mise elmarad, valamint a keresztút alatt – ezen a héten – nem lesz gyóntatás.

A kialakult háborús helyzetre való tekintettel a Szent Erzsébet Karitászközpont – a Katolikus Karitásszal együttműködve – szervez gyűjtést és juttatja el az adományokat a rászorulóknak.
Amit gyűjtünk:
– tartós élelmiszer,
– takaró,
– tiszta ágynemű,
– tiszta, jó állapotú matrac,
– bébiétel, pelenka, baba- és gyermekholmik,
– tisztálkodási szerek,
– szálláshelyek menekült családok részére, befogadó családok felajánlásai.
NAGYON FONTOS, HOGY MINDEN TÁRGYI ADOMÁNY
JÓ MINŐSÉGŰ ÉS HASZNÁLHATÓ LEGYEN!

A felajánlott adományok leadhatóak:
– vasárnaponként 9-10 óra között és 11-12 óra között a közösségi házban,
– szentmisék után a sekrestyében,
– irodai időben a plébánián,
– kéthetente szerdán, 9-11 óra között a karitász fogadóóra idejében a közösségi házban,
– Szűzanya oltárnál a perselybe lehet tenni a pénzadományt.
Köszönjük a szenvedők és menekültek nevében is a támogatást!


2022.02.27.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 8. vasárnap
„A lélek csak akkor élhet, ha valamit kockáztat. Kockáztatni azt jelenti, olyan valamibe kezdeni, amelynek kimenetele ismeretlen.” (Anselm Grün)

HETI MISEREND
Február 27. Évközi 8. vasárnap – könyörgőnap a világ éhezőiért

de. 10 óra: A Vadon család élő és elhunyt tagjaiért
Február 28. Hétfő
este 6 óra: †István és élő családtagok
Március 2. Hamvazószerda
reggel 8 óra: †Berhidainé Rényei Márta
Március 4. Elsőpéntek
reggel 8 óra: Imameghallgatásért
Március 5. Elsőszombat (előesti szentmise)
este 6 óra: †Meixner Ildikóért hálából
Nagyböjt 1. vasárnap
de. 10 óra: †Jolán nagymamáért és †András édesapáért haláluk 17. évfordulóján

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai perselyadományokat a katolikus iskolák javára ajánljuk fel.
Hétfőn, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.
A Szentatya, Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért. Az idei hamvazószerdai szigorú böjtölésünket, imáinkat és jócselekedeteinket a Szentatya szándéka szerint a béke megőrzéséért ajánljuk fel!
Pénteken, este 6 órától a keresztút imádságát végezzük, alatta gyónási lehetőséget biztosítunk. Ezen a napon lesz a szentégimádási napunk is, amit a nővérek szerveznek.
Jövő vasárnap hamvazkodhatnak mindazok, akiknek nem volt rá lehetőségük a hamvazószerdai misén.
Előre hirdetjük, hogy lelkigyakorlat miatt március 9-én, szerdán a reggel 8 órai mise elmarad.
* * * * * * * *
A háborús helyzet elől menekülők megsegítése
A Szent Erzsébet Karitászközpont felhívása
A kialakult háborús helyzetre való tekintettel a Szent Erzsébet Karitászközpont a – Katolikus Karitásszal együttműködve – szervez gyűjtést és juttatja el az adományokat a rászorulóknak. Kérik a plébániák híveit, hogy mielőbbi szervezzék meg a gyűjtést. Amit gyűjtünk:
tartós élelmiszer,
– takaró,
– tiszta ágynemű,
– tiszta, jó állapotú matrac,
– bébiétel, pelenka, baba- és gyermekholmik,
– tisztálkodási szerek,
– szálláshelyek menekült családok részére, befogadó családok felajánlásai.
NAGYON FONTOS, HOGY MINDEN TÁRGYI ADOMÁNY JÓ MINŐSÉGŰ ÉS HASZNÁLHATÓ LEGYEN! A felajánlott adományokat a szentmisék után a sekrestyében, irodai időben a plébánián vagy szerdán, a karitász fogadóóra idejében a közösségi házban lehet leadni. Imádsággal és a szeretet egységében együtt vagyunk, együtt érzünk mindazokkal, akiket ez a háborús helyzet veszélyeztet.

Áldott szolgálatot kívánva, üdvözlettel:
Csorba Gábor
állandó diakónus, igazgató
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye – Szent Erzsébet Karitász Központ


2022.02.20.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 7. vasárnap
„Az igazság útjait egy életen át végigjárni anélkül, hogy az embereket meg ne bántanánk – aligha lehetséges.” (Perlaky Lajos)

HETI MISEREND
Február 20. Évközi 7. vasárnap

de. 10 óra: Ilonáért és Lászlóért 40. házassági évforduló alkalmából
Február 21. Hétfő
este 6 óra: Élő Domonkosért és Edithért születésnapjuk alkalmából, †Erzsébet édesanyáért, elhunyt leányáért Erzsébetért és unokájáért †Katalinért
Február 23. Szerda, Szent Polikárp
reggel 8 óra: Hálaadásul a csodálatos gyógyulásért, élő és elhunyt hozzátartozókért, a gyógyulás további ajándékát kérve Márta
Február 25. Péntek
reggel 8 óra: †Szakonyi Juditért
Február 27. Évközi 8. vasárnap – könyörgőnap a világ éhezőiért
de. 10 óra: A Vadon család élő és elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Jövő vasárnap a katolikus iskolák javára gyűjtünk.
Szerdán, 18:30-tól a Magyar Passió című film vetítése lesz az Újpalotai Salkaházi Sára templom közösségi termében. Utána Eperjes Károly rendező-főszereplővel lesz beszélgetési lehetőség.


2022.02.13.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 6. vasárnap
„Az Egyház közel van a legszegényebb betegekhez és azokhoz az élethelyzetekhez, amelyeket mások figyelmen kívül hagynak.” (Ferenc pápa)

HETI MISEREND
Február 13. Évközi 6. vasárnap

de. 10 óra: †Károlyért halálának 6. évfordulóján, élő és elhunyt hozzátartozóiért, valamint hálaadásul az élő családtagokért, különösen 11 éves Vince és 50 éves Kristóf életéért, és a sikeres vizsgákért
Február 14. Hétfő, Szent Cirill és Metód
este 6 óra: †József
Február 16. Szerda
reggel 8 óra: †Vereczkey Aladár lelki üdvéért
Február 18. Péntek
reggel 8 óra: Mátrahegyi, Péterfalvi és Simon család élő és elhunyt tagjaiért
Február 20. Évközi 7. vasárnap
de. 10 óra: Ilonáért és Lászlóért 40. házassági évforduló alkalmából

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai napon, vasárnap a 10 órai szentmisén van a betegek kenetének közös kiszolgáltatása. Imádkozzunk közösségünk betegeiért!
Hétfőn, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.


2022.02.07.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 5. vasárnap
„A tisztánlátás azt jelenti, hogy nem vagy belekeveredve a világba.” (Müller Péter)

HETI MISEREND
Február 6. Évközi 5. vasárnap

de. 10 óra: Elhunyt szülőkért: Katalin és Vendel, elhunyt testvérért: Lászlóért, és elhunyt unokaöccsért Lászlóért
Február 7. Hétfő
este 6 óra: †Farkas Józsefné Julianna és leánya Valéria halálévfordulójukon, és élő Lórándért
Február 9. Szerda
reggel 8 óra:
Február 11. Péntek, Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Február 13. Évközi 6. vasárnap
de. 10 óra: †Károlyért halálának 6. évfordulóján, élő és elhunyt hozzátartozóiért, valamint hálaadásul az élő családtagokért, különösen 11 éves Vince és 50 éves Kristóf életéért, és a sikeres vizsgákért.

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai szentmise után Balázs-áldás lesz templomunkban.
Február 13-án, vasárnap a 10 órai szentmisén lesz a betegek kenetének közös kiszolgáltatása. Akik fel szeretnék venni ezt a szentségét, iratkozzanak fel a sekrestyében vagy Zsuzsa néninél, illetve végezzék el szentgyónásukat. Ezt más templomban is megtehetik. Azon a napon 9 órától lesz lehetőség a szentgyónásra. Imádkozzunk közösségünk betegeiért!


20221.01.30.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 4. vasárnap
„Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek.”
(Lk 4,28)

HETI MISEREND
Január 30. Évközi 4. vasárnap

de. 10 óra: Erdei, Lakatos és Senger család élő és elhunyt tagjaiért
Január 31. Hétfő, Bosco Szent János
este 6 óra: Hálaadás elhunyt családtagokért és az együtt töltött évekért, valamint egy hete meghalt Lórántért
Február 2. Szerda, Urunk bemutatása – Gyertyaszentelő Boldogasszony
reggel 8 óra: †Istvánért
Február 4. Elsőpéntek
reggel 8 óra: Az urnatemetőben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozóikért
Február 5. Elsőszombat
este 6 óra: Székely és Máder család élő és elhunyt tagjaiért
Február 6. Évközi 5. vasárnap
de. 10 óra: Elhunyt szülőkért: Katalin és Vendel, elhunyt testvérért: Lászlóért, és elhunyt unokaöccsért Lászlóért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai napon, 14:30-tól lesz a rózsafüzér imádság, 15:30-16:30-ig pedig szentségimádási lehetőség.
Hétfőn, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
Szerdán, 9 és 11 óra között Karitász szolgálat lesz a közösségi házban.
Csütörtökön, 18:30-tól lesz a karácsonyfák lebontása.
Jövő szombaton, az esti 6 órai és vasárnap, a 10 órai szentmise után Balázs-áldás lesz templomunkban.
Szintén jövő vasárnap, a 10 órai szentmisén lesz a gyertyák megáldása. Kérjük a testvéreket, hogy hozzanak magukkal gyertyát!
Február 5-6-a között lesz az ifjúság lelkigyakorlata Bakonybélen.
Február 13-án, vasárnap a 10 órai szentmisén – a betegek világnapjához kötődően lesz a betegek kenetének kiszolgáltatása. Akik fel szeretnék venni az élni-akarás szentségét, iratkozzanak fel a sekrestyében vagy Zsuzsa néninél, illetve végezzék el szentgyónásukat. Ezt más templomban is megtehetik, de azon a napon már 9 órától lehetőség lesz a szentgyónásra. Kérjük a testvéreket, hogy ne az utolsó néhány percben jöjjenek! Imádkozzunk közösségünk betegeiért és mindazokért, akik a járvány miatt az életükért küzdenek!


2022.01.23.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 3. vasárnap

„Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2)

HETI MISEREND

Január 23. Évközi 3. vasárnap – Isten Igéjének vasárnapja
de. 10 óra: †Ida édesanyáért
Január 24. Hétfő, Szalézi Szent Ferenc
este 6 óra: Békési család élő és elhunyt tagjaiért
Január 26. Szerda, Szent Timóteus és Szent Titusz
reggel 8 óra:
Január 28. Péntek, Aquinói Szent Tamás
reggel 8 óra:
Január 30. Évközi 4. vasárnap
de. 10 óra: Erdei, Lakatos és Senger család élő és elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai napon ér véget az ökumenikus imahét. Hála Istennek és a testvéregyházaknak, hogy megélhettük a lelki összetartozás örömét.
Jövő vasárnap a délelőtti kóruspróba miatt délután 14:30-tól lesz a rózsafüzér imádság, 15:30-16:30-ig pedig szentségimádási lehetőség.
Sajnálattal jelezzük, hogy Fejesné Zsuzsa már nem szed egyházi hozzájárulást. Kérjük, hogy az adományokat a plébánia irodájában, a sekrestyében vagy a plébánia számlaszámán juttassák el a közösség céljaira. Köszönjük!


2022.01.16.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 2. vasárnap
A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében..” (Iz 62,3)

HETI MISEREND
Január 16. Évközi 2. vasárnap

de. 10 óra: Tóth család élő és elhunyt tagjaiért
Január 17. Hétfő, Szent Antal
reggel 8 óra: Elhunyt szülőkért és elhunyt testvérért
Január 19. Szerda
reggel 8 óra: †Irén és Mária, és élő családtagok
Január 21. Péntek, Szent Ágnes
reggel 8 óra: Élő és elhunyt családtagokért, hozzátartozókért hálaadásul
Január 23. Évközi 3. vasárnap – Isten Igéjének vasárnapja

de. 10 óra: †Ida édesanyáért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Hétfőn, reggel 8 órakor lesz szentmise.
Este 7 órától pedig felnőtt hittan a közösségi házban.
kerületi ökumenikus imatalálkozók január 16-23-a között, a Rákospalota-Újvárosi Református Egyházközség templomában (1152 Budapest, Arany János u. 49.) lesznek megtartva. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók.
Szerdán, 9-11 óra között Karitász adományátvétel a közösségi házban.
Sajnálattal jelezzük, hogy Fejesné Zsuzsa már nem szed egyházi hozzájárulást. Kérjük, hogy az adományokat a plébánia irodájában, a sekrestyében vagy a plébánia számlaszámán juttassák el a közösség céljaira. Köszönjük!


2022.01.12.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Urunk megkeresztelkedése vasárnapja
„A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.” (Pablo Picasso)

HETI MISEREND
Január 9. Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja

de. 10 óra: Sztrojiny Lajosnéért, aki fél éve hunyt el, Sztrojiny Lajos és Oláh Ákosné lelkiüdvéért
Január 10. Hétfő
este 6 óra: Beteg Ákosért
Január 12. Szerda
reggel 8 óra: †Szülők és †Imre
Január 14. Péntek
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Január 16. Évközi 2. vasárnap

de. 10 óra: Tóth család élő és elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
kerületi ökumenikus imatalálkozók január 16-23-a között, a Rákospalota-Újvárosi Református Egyházközség templomában (1152 Budapest, Arany János u. 49.) lesznek megtartva.


2022.01.01.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Karácsony utáni 2. vasárnap
„A valóság a lélek, az illúzió a világ.” (Pilinszky)

HETI MISEREND
Január 1. Szombat, Szűz Mária, Isten Anyja, Újév

de. 10 óra: †Király János és Éva
Január 2. Karácsony utáni 2. vasárnap
de. 10 óra: Szalay család élő és elhunyt tagjaiért
Január 3. Hétfő, Jézus Szent neve
este 6 óra: Hálából házassági évforduló alkalmából, és élő Ritáért
Január 5. Szerda
reggel 8 óra: †Bihary Lászlóért
Január 6. Csütörtök, Urunk megjelenése, Vízkereszt
este 6 óra: †Bárányos Gyuláért, aki 5 éve halt meg, és élő családtagjaiért
Január 7. Péntek
reggel 8 óra: Szente, Kleska, Kovács család élő és elhunyt tagjaiért
Január 9. Urunk megkeresztelkedésének vasárnapja

de. 10 óra: Sztrojiny Lajosnéért, aki fél éve hunyt el, Sztrojiny Lajos és Oláh Ákosné lelkiüdvéért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Január 1-én, Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén,
újév napján délelőtt 10 órakor van szentmise.
Csütörtökön, Vízkereszt ünnepén, este 6 órakor lesz szentmise, amin a Jézus Szíve Kórus fog szolgálni.


2021.12.19.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Advent 4. vasárnap
„Nem hiszek a legendákban, de hiszek mások hitében.” (Terry Pratchett)

HETI MISEREND
December 19. Advent 4. vasárnapja

de. 10 óra: †Máder Károlyért halálának 25. évfordulóján, valamint a Máder és Székely család halottaiért
December 20. Hétfő
reggel 6:30 óra: †Angéla édesanyáért
December 22. Szerda
reggel 6:30 óra: Élő Biling Lászlóné Katalin hálaadás 100. születésnap
December 25. Szombat
éjféli mise: Plébániai közösség élő és elhunyt tagjaiért
de. 10 óra: Székely és Máder család élő tagjaiért
December 26. Szent család vasárnapja
de. 10 óra: Plébánia családjaiért
December 27. Hétfő
reggel 8 óra: Élő Károly gyógyulásáért
December 31. Péntek
este 6 óra: Hálából

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai vasárnapon áldást kérünk a Szállást keres a Szent Család imacsoport tagjaira.
Az utolsó adventi roráte szentmisék hétfőn és szerdán, reggel 6:30-kor lesznek. Utána gyónási lehetőséget biztosítunk.
Hétfőn, este 7 órától a Lumen Christi Gospel Kórus karácsonyi koncertet ad a MOM Kulturális Központban. Ezen a napon, támogatva a koncerten való részvételt, nem este 6 órakor, hanem reggel 6:30-kor lesz rorate szentmise. Vegyünk részt minél többen ezen a koncerten!
Kedden 18-21 óra között az Isteni Irgalmasság Estéje lesz az Újpesti Egek Királynéja Nagytemplomban. Ezen az alkalmon több pap fog gyóntatni.
December 24-én, 16:00 órától betlehemes játék lesz. Az éjféli szentmise előtt 20 perccel a Jézus Szíve Kórus tart karácsonyi koncertet. A december 25-i, 10 órai karácsonyi ünnepi szentmise utána Székely Műhely Zenekar és a Cor Jesu Gitáros Kórus szolgálatát hallhatjuk.
December 26-án, Szent Család vasárnapján
a 10 órai szentmisén megáldjuk a családokat.
December 29-én
, szerdán nem lesz szentmise.
December 31-én, pénteken este 6 órakor lesz plébániai közösségünk hálaadása.


2021.12.12.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Advent 3. vasárnap
„Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki.” (Fil 4,5)

HETI MISEREND
December 12. Advent 3. vasárnapja

de. 10 óra: Ohr és Toplak család élő és elhunyt tagjaiért
este 6 óra – Taizéi mise: †István édesapáért,†Irén édesanyáért, valamint élő családtagokért
December 13. Hétfő, Szent Lúcia
este 6 óra: †Béla és Miklós, és a család élő és elhunyt tagjaiért
December 15. Szerda, Boldog Brenner János
reggel 6:30 óra: Horváth család élő és elhunyt tagjaiért
December 17. Péntek
reggel 6:30 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
December 19. Advent 4. vasárnapja
de. 10 óra: †Máder Károlyért halálának 25. évfordulóján, valamint a Máder és Székely család halottaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai vasárnap, 17:00 órától a kórus vezetésével taizéi imaórát tartunk, alatta lehetőség van a szentgyónás elvégzésére. Kérjük, hogy ne mindenki a mise előtt néhány perccel érkezzen!
18:00 órától “taizéi misére” hívjuk a testvéreket, ahol a Cor Jesu gitáros kórus fog szolgálni.
Az adventi roráte szentmisék szerdán és pénteken, reggel 6:30-kor vannak. Utána gyónási lehetőséget biztosítunk.
Jövő vasárnap 9:45-től, az idei utolsó adventi gyertyagyújtás lesz.
Előre hirdetjük, hogy december 20-án, hétfőn este 7 órától a Lumen Christi Gospel Kórus karácsonyi koncertet ad a MOM Kulturális Központban. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatóak.
Ezen a napon – december 20-án, hétfőn – támogatva a koncerten való részvételt, nem este 6 órakor, hanem reggel 6:30-kor lesz rorate szentmise. Vegyünk részt minél többen ezen a koncerten!
December 21-én, kedden 18-21 óra között az Isteni Irgalmasság Estéje lesz az Újpesti Egek Királynéja Nagytemplomban. Ezen az alkalmon több pap fog gyóntatni. Részleteket a kihelyezett plakáton olvahatunk.


2021.12.05.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Advent 2. vasárnap
„Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” (Fil 1,6)

HETI MISEREND
December 5. Advent 2. vasárnapja

de. 10 óra: Szabó Kálmán édesapáért és a Rausz család élő és elhunyt tagjaiért
December 6. Hétfő, Szent Miklós
este 6 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
December 8. Szerda, Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása
reggel 6:30 óra: †Horváth Andorra emlékezve halálának 6. évfordulóján
December 10. Péntek
reggel 6:30 óra: †Erzsébet édesanyáért, nagymamáért
December 12. Advent 3. vasárnapja
de. 10 óra: Ohr és Toplak elhunyt és élő tagjaiért
este 6 óra: Taizéi mise

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Az adventi roráte szentmisék szerdán és pénteken, reggel 6:30-kor vannak. Utána gyónási lehetőséget biztosítunk.
Kérjük, hogy vigyék el az urnateremben elhelyezett személyes tárgyakat, amiket meg szeretnének tartani, mert kiürítjük a helyiséget. 
Hétfőn este 7-kor felnőtt hittan lesz a Közösségi Házban.
Jövő vasárnap 9:45-től adventi gyertyagyújtás lesz.
A pandémia előtti időkben egy-egy adventi, vasárnap esti szentmisén a Cor Jesu gitáros kórus közreműködésével taizei dalok kísérték a szertartást. Idén szeretnénk ezt a hagyományt folytatni, ezért jövő vasárnap, 18:00 órától “taizéi misére” hívjuk a testvéreket. A mise előtt, 17:00 órától a kórus vezetésével taizéi imaórát tartunk, alatta lehetőség van a szentgyónás elvégzésére.


2021.11.28.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Advent 1. vasárnap
„Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket.” (1Tessz 3,12)

HETI MISEREND
November 28. Advent 1 vasárnapja

de. 10 óra: Elhunyt barátokért: Kovács Jenő (Csupi) és Dercsényi Pál (Paja)
November 29. Hétfő
este 6 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
December 1. Szerda
reggel 6:30 óra: †Rozi mamáért a Lázár családból, †Mária lelkiüdvéért
December 3. Elsőpéntek, Xavéri Szent Ferenc
reggel 6:30 óra: Az urnatemetőben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozóikért
December 4. Elsőszombat (előesti szentmise)
este 6 óra: Hálaadás Nóra 50. születésnapja alkalmából, élő és elhunyt hozzátartozókért
December 5. Advent 2. vasárnapja
de. 10 óra: Szabó Kálmán édesapáért és a Rausz család élő és elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Megjelent plébániai újságunk adventi száma.
Az adventi roráte szentmisék szerdán és pénteken, reggel 6:30-kor vannak. Utána gyónási lehetőséget biztosítunk.
Szerdán, 9 és 11 óra között a Karitász csoport fogadja a ruhákat a közösségi házban.
Kérjük, hogy a mai napon vigyék el az urnateremben elhelyezett személyes tárgyakat, amiket meg szeretnének tartani, mert utána kiürítjük a helyiséget. 
Jövő vasárnap 9:45-től adventi gyertyagyújtás lesz. 14:30-15:30-ig között rózsafüzér, 15:30-tól 16:30-ig pedig csendes szentségimádás.
A pandémia előtti időkben egy-egy adventi, vasárnap esti szentmisén a Cor Jesu gitáros kórus közreműködésével taizei dalok kísérték a szertartást. Idén szeretnénk ezt a hagyományt folytatni, ezért december 12-én, vasárnap 18:00 órától “taizéi misére” hívjuk a testvéreket, amelynek ebben az évben az a különlegessége, hogy az Újpalotai Salkaházi Sára templom gitáros kórusával együtt énekel a Cor Jesu kórus. A mise előtt a kórusok vezetésével taizéi imaórát tartunk.


2021.11.21.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 34. vasárnap
„Kelj fel, és légy tanúja annak, amit láttál!” (ApCsel 26,16)

HETI MISEREND
November 21. Évközi 34. vasárnap, Krisztus Király ünnepe

de. 10 óra: Magori Vera elhunytért
November 22. Hétfő, Szent Cecília
este 6 óra: Ritáért és Norbertért
November 24. Szerda, Dung-Lac Szt. András és társai
reggel 8 óra: Katalin édesanya lelkiállapotának megerősödéséért
November 26. Péntek
reggel 8 óra: Békési család élő és elhunyt tagjaiért
November 28. Advent 1. vasárnapja
de. 10 óra: Elhunyt barátokért: Kovács Jenő (Csupi) és Dercsényi Pál (Paja)


PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai perselyadományokat a Karitász javára ajánljuk fel.
Ma délután 14:30-15:30-ig rózsafüzért imádkozunk, 15:30-16:30-ig pedig csendes szentségimádásra lesz templomunkban. Jövő vasárnaptól újra 9 órától lesz csendes szentségimádásra lehetőség a szentmiséig.
Legkésőbb jövő vasárnapig vigyék el az urnateremben elhelyezett személyes tárgyakat, amiket meg szeretnének tartani, mert utána kiürítjük a helyiséget. 
A pandémia előtti időkben egy-egy adventi, vasárnap esti szentmisén a Cor Jesu gitáros kórus közreműködésével taizei dalok kísérték a szertartást. Idén szeretnénk ezt a hagyományt folytatni, ezért december 12-én, vasárnap 18:00 órától “taizéi misére” hívjuk a testvéreket, amelynek ebben az évben az a különlegessége, hogy az Újpalotai Salkaházi Sára templom gitáros kórusával együtt énekel a Cor Jesu kórus. A mise előtt a kórusok vezetésével taizéi imaórát tartunk.
Jövő vasárnap, a 10 órai szentmise előtt 9:45-től adventi gyertyagyújtás lesz.


2021.11.14.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 33. vasárnap
a megtérés elsősorban abban áll, hogy megnyitjuk szívünket a szegénység sokféle formájának felismerésére.” (Ferenc pápa)

HETI MISEREND
November 14. Évközi 33. vasárnap, Szegények világnapja

de. 10 óra: † Vitai Attila atyáért
November 15. Hétfő
este 6 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
November 17. Szerda
reggel 8 óra: Zsófia élete kialakulásáért
November 19. Péntek, Árpád-házi Szent Erzsébet
reggel 8 óra: Kerületünk élő és elhunyt tagjaiért
November 21. Évközi 34. vasárnap, Krisztus Király ünnepe
de. 10 óra: Magori Vera elhunytért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Szerdán, 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztást a közösségi házban. A jövő vasárnapi perselyadományokat a Karitász javára ajánljuk fel.
Szombaton, 17-18 óra között a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lelki gyümölcseként világméretű szentségimádás lesz, amibe közösségünk is bekapcsolódik.
Hálát adunk, hogy közösségünk tagja Vitai Ildikó gitáros, énekes, dalszerző, előadóművész életműdíjat kapott. Isten éltesse őt hitben, reményben, szeretetben!


2021.11.07.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 32. vasárnap
térjünk át a fogyasztásról az áldozathozatalra, a mohóságról a nagylelkűségre, a pazarlásról javaink másokkal való megosztására.” (Bartholomaiosz)

HETI MISEREND
November 7. Évközi 32. vasárnap

de. 10 óra: †Irénért halála első évfordulóján
November 8. Hétfő
este 6 óra: Magyar és Sztrojiny család elhunyt tagjaiért
November 10. Szerda, Nagy Szent Leó pápa
reggel 8 óra: †Zádori Józsefért és feleségéért †Irénért, gyermekekért: †Gabriella, †Zoltán és †Szőnyi Gyula
November 12. Péntek, Szent Jozafát
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
November 14. Évközi 33. vasárnap, Szegények világnapja
de. 10 óra: †Vitai Attila atyáért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Ma délután 14:30-tól lesz a rózsafüzér imádság, 15:30-tól 16:30-ig pedig szentségimádási lehetőség lesz.
Hétfőn, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.


2021.10.31.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 31. vasárnap
„Nem másik egyházat, másfajta egyházat kell csinálni.” (Yves Congar atya)

HETI MISEREND
Október 31. Évközi 31. vasárnap

de. 10 óra: †Katalin lelkiüdvéért halálának 3. évfordulója alkalmából és élő családtagjaiért, Germán Ferencért, aki egy éve halt meg
November 1. Hétfő, Mindenszentek ünnepe
de. 10 óra: Élő Molnár Csanádért születésnapja alkalmából
November 2. Kedd, Halottak napja
este 6 óra: Plébániai közösségünk halottaiért és †Leon Lerouge-ért
November 3. Szerda
reggel 8 óra: Élő Béláért és Józsefért
November 5. Elsőpéntek, Szent Imre
reggel 8 óra: Az urnateremben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozóikért
November 6. Elsőszombat (előesti szentmise)
este 6 óra: †Detáry György és †Detáry Györgyné
November 7. Évközi 32. vasárnap
de. 10 óra: †Irénért halála első évfordulóján

Hirdetjük, hogy templomi eseményeink alkalmával ismét erősen ajánlott a maszk viselése, valamint a szentáldozás csak kézbe lehetséges.
Köszönjük megértésüket, imádsággal vigyázzunk egymásra!

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Mindenszentek ünnepén délelőtt 10 órakor, Halottak napján este 6 órakor vannak szentmisék.
Az urnatemető október 30-án, 31-én és november 1-én 8 és 18 között; november 2-án, 15-19 óra között látogatható.
Ma délután rózsafüzért imádkozunk 14:30-15:30 között. 15:30-tól 16:30-ig pedig csendes szentségimádás lesz templomunkban. Jövő vasárnap a délelőtti kóruspróba miatt szintén délután 14:30-tól lesz a rózsafüzér imádság, 15:30-tól 16:30-ig pedig szentségimádási lehetőség.
Szerdán, 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztás a közösségi házban.


2021.10.24.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 30. vasárnap
Most, amikor megrendülten mondunk köszönetet a Kongresszus minden kegyelméért, kérjük, segíts, hogy ennek a lelki megújulásnak a munkatársai lehessünk Szentlelked vezetésével és erejével! Ámen” (Dr. Erdő Péter bíboros)

HETI MISEREND
Október 24. Évközi 30. vasárnap

de. 10:00 óra: †Kurucz Zsigmond édesapáért (szeptember 16-án temettük)
Október 25. Hétfő, Szent Mór püspök
este 6 óra:
Október 27. Szerda
reggel 8 óra: †Konorot Gábor és meghalt családtagokért
Október 29. Péntek
reggel 8 óra:
Október 31. Évközi 31. vasárnap
de. 10:00 óra: †Katalin lelkiüdvéért halálának 3. évfordulója alkalmából és élő családtagjaiért, Germán Ferencért, aki egy éve halt meg
November 1. Hétfő, Mindenszentek ünnepe
de. 10 óra:
November 2. Kedd, Halottak napja
este 6 óra: Plébániai közösségünk halottaiért és +Leon Lerouge-ért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mise végén megemlékezésül Bereményi Géza – Cseh Tamás: Corvin köziek című versét hallhatjuk.
Hétfőn, este 7 órától felnőtt hittan lesz a közösségi házban.
A hittanórák rendje a hirdetőtáblán és a honlapon található.
Október hónapban, hétfőtől vasárnapig a szentmisék előtt 3/4 órával rózsafüzért imádkozunk. Vasárnap délután is lesz lehetőség rózsafüzért imádkozni 14:30-15:30-ig. 15:30-16:30-ig pedig csendes szentségimádás lesz templomunkban.
A téli időszámítás Magyarországon minden év októberének utolsó vasárnapján, azaz 2021-ben október 31-én kezdődik. Ezen a napon hajnali 3 órakor 2 órára állítjuk át az órákat.
Előre hirdetjük, hogy Mindenszentek ünnepén délelőtt 10 órakor, Halottak napján este 6 órakor vannak szentmisék. Az urnatemető október 30-án, 31.-én és november 1-én 8 és 18 között; november 2-án, 15-19 óra között látogatható.


2021.10.19.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 29. vasárnap – A missziók vasárnapja
Szeretem a földemet, és nagyon szeretem a Vicenza-hegységet; olasznak érzem magam, és soha nem tagadtam meg velencei gyökereimet. De az Úr engem az erdő népe közé szánt, és az Ő segítségével elhatároztam, hogy életem utolsó pillanatáig velük maradok.(Luigi Bolla, szalézi missziónárius Ecuadorban és Peruban)

HETI MISEREND
Október 17. Évközi 29. vasárnap – A missziók vasárnapja

de. 10:00 óra: †Gáll János 12. évf.
Október 18. Hétfő, Szent Lukács evangélista
este 6 óra: †Blanár Jenőért, élő és elhunyt hozzátartozókért
Október 20. Szerda
reggel 8 óra: Koza, Lendvai, Zséli és Molnár család élő és elhunyt tagjaiért
Október 22. Péntek, Szent II. János Pál pápa
reggel 8 óra: †Lászlóért 11. évf.
Október 24. Évközi 30. vasárnap
de. 10:00 óra: †Kurucz Zsigmond édesapáért (szeptember 16-án temettük)

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A mai perselyadományokat a missziók javára ajánljuk fel.
Ma, este 6 órától a Lumen Christi Gospel Kórus koncertje lesz templomunkban. Mindenkit szeretettel várnak!
Szerdán, 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztás a közösségi házban.
A fogyatékosügyi kérdőív a mai vasárnapon még leadható. Köszönöm a támogatást!
A Duna Televízió Hajnali gondolatok című műsorát a mi templomunkban vették fel. A felvételeket október 21-e és november 5-e között tekinthetjük meg. Részletes műsorrend a hirdetőtáblán olvasható.
A hittanórák ideiglenes rendje a hirdetőtáblán és a honlapon található.
Október hónapban, hétfőtől vasárnapig a szentmisék előtt 3/4 órával rózsafüzért imádkozunk. A koncert előkészületei miatt a mai vasárnapi szentségimádás elmarad.


2021.10.10.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 28. vasárnap
„Semmilyen teremtett dolog nem marad rejtve előtte.” (Zsid 4,13)

HETI MISEREND
Október 10. Évközi 28. vasárnap

de. 10:00 óra: †Csobánka Jolán, †Gasparovics Erzsébet, +Pulpánova Margit testvérekért
Október 11. Hétfő
este 6 óra: Békési család élő és elhunyt tagjaiért
Október 13. Szerda
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Október 15. Péntek, Avilai Szent Teréz
reggel 8 óra: †Magosi András
Október 17. Évközi 29. vasárnap
de. 10:00 óra: †Gáll János 12. évf.

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Október hónapban, hétfőtől vasárnapig a szentmisék előtt 3/4 órával rózsafüzért imádkozunk. Vasárnap délután is lesz lehetőség rózsafüzért imádkozni 14:30-15:30-ig. 15:30-16:30-ig pedig csendes szentségimádás lesz templomunkban.
A Jézus Szíve Kórus próbái csütörtökönként, este 6 és fél 8 óra között lesznek a közösségi házban.
Verszenei kalandozás lesz Pilinszky János költészetében a héten, szombaton este 6 órai kezdettel a Boldog Salkaházi Sári templomban. Szeretettel várnak mindannyiunkat!
A jövő heti perselyadományokat a missziók javára ajánljuk fel.
A Lumen Christi Gospel Kórus koncertje lesz vasárnap este 6 órakor templomunkban. Mindenkit szeretettel várnak!


2021.10.03.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 27. vasárnap
„Nem jó az embernek egyedül lennie.”(Ter 2,18)

HETI MISEREND
Október 3. Évközi 27. vasárnap

de. 10:00 óra: Élő Rita és élő András születésnapja alkalmából
Október 4. Hétfő, Assisi Szent Ferenc
este 6 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
Október 6. Szerda
reggel 8 óra: †Szülőért
Október 8. Péntek, Magyarok Nagyasszonya
reggel 8 óra: Teréz és Imre szülőkért és elhunyt hozzátartozóiért
Október 10. Évközi 28. vasárnap
de. 10:00 óra: †Csobánka Jolán, †Gasparovics Erzsébet, †Pulpánova Margit testvérekért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Szerdán, 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztást a közösségi házban.
Október hónapban, hétfőtől vasárnapig a szentmisék előtt 3/4 órával rózsafüzért imádkozunk. Vasárnap délután is lesz lehetőség rózsafüzért imádkozni 14:30-15:30-ig. 15:30-16:30-ig pedig csendes szentségimádás lesz templomunkban.


20120.09.26.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 26. vasárnap
„A szeretet, amely kibékít és üdvözít, a meghallgatással kezdődik.”
(Ferenc pápa)

HETI MISEREND
Szeptember 26. Évközi 26. vasárnap – Elvándorlók és menekültek világnapja

de. 10:00 óra: Deme és Magosi család elhunyt tagjaiért
Szeptember 27. Hétfő, Páli Szent Vince áldozópap
este 6 óra: †Éva testvérünkért
Szeptember 29. Szerda, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok
reggel 8 óra: †Erzsébet és Sándor szülőkért és elhunyt hozzátartozóiért
Október 1. Elsőpéntek, Lisieux-i Szent Teréz
reggel 8 óra: Az urnateremben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozóikért
Október 2. Elsőszombat
este 6 óra: Detáry Györgyért és Györgynéért
Október 3. Évközi 27. vasárnap

de. 10:00 óra: Élő Rita és élő András születésnapja alkalmából

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A MÉCS családcsoport szervezésében, a mai szentmise után kerékpáros kirándulás lesz Szentendrére. Mindenkit szeretettel várnak!
Hétfőn, szeptember 27-én este 7 órakor felnőtt hittan lesz a közösségi házban. Várjuk a régi hittanosokat és új érdeklődőket is.
Szeretném megköszönni plébániánk Karitász csoportjának a hősies helytállást a tegnapi lelkinapon. Isten áldja szolgálatukat!


20120.09.19.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 25. vasárnap
„A közösség fejlődése az egyéni fejlődéséből indul ki.”

HETI MISEREND
Szeptember 19. Évközi 25. vasárnap – Plébániai nap

de. 10:00 óra: Plébániai közösségünkért
Szeptember 20. Hétfő, Szent András és Pál koreai vértanúk
este 6 óra: †Aranyosi József és élő Magdolna
Szeptember 22. Szerda
reggel 8 óra: Dr. Kránitz Mihály atyáért
Szeptember 24. Péntek, Szent Gellért püspök
reggel 8 óra: †Poesz Jánosné Évi (emlékező mise)
Szeptember 25. szombat – Karitász-Reménykör lelkinap
9:30 óra: Karitász munkatársakért, támogatottjaikért, Reménykörért és az akadályozott emberekért
Szeptember 26. Évközi 26. vasárnap

de. 10:00 óra: Deme és Magosi család elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Szeptember 19-én, vasárnap újra lesz plébániai nap. Kérjük együtt Isten áldását közösségünkre.
Szerdán, 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztást a közösségi házban.

Szombaton, 9 és 15 óra között egyházmegyénk Karitász-csoportjainak lelkinapja lesz templomunkban és a közösségi házban. A Reménykör tagjai – Karesz atya vezetésével – szemléletformáló találkozót szerveznek ezen a napon. Programok: fél 10 órai kezdettel szentmise, versek orgonakísérettel, a Reménykör bemutatkozása, interaktív szemléletformáló programok az akadályozott emberek láthatóságáért és befogadásáért az egyházban. Részletes program a hirdetőtáblán olvasható. A közösségi házban lesz lehetőség hidegtálas ebéd elfogyasztására, ha előre bejelentkeztek a lelkinapra. Kérünk titeket, hogy a kis asztalra elhelyezett lapon jelentkezzetek erre az eseményre. Szeretettel várjuk a Karitász-csoport és a plébániai közösség tagjait!


2021.09.13.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 24. vasárnap
„Minden forrásunk belőled fakad.” (Zsolt 87,7)

HETI MISEREND
Szeptember 12. Évközi 24. vasárnap – NEK 8. nap

de. 11:30 óra: PÁPAI MISE A HŐSÖK TERÉN
este 7 óra: Herold család élő és elhunyt tagjaiért
Szeptember 13. Hétfő, Aranyszájú Szent János

este 6 óra: †Sztrojiny Lajos és Oláh Erzsébet
Szeptember 15. Szerda, Fájdalmas Szűzanya
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Szeptember 17. Péntek
reggel 8 óra:
Szeptember 19. Évközi 25. vasárnap – Plébániai nap
de. 10:00 óra: Plébániai közösségünkért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Szeptember 19-én, vasárnap újra lesz plébániai nap. Kérjük együtt Isten áldását közösségünkre.
Szeretettel várjuk a Testvéreket az egész nap zajló programokra.

Szeptember 25-én, szombaton 9 órai kezdettel egyházmegyénk Karitász-csoportjainak lelkinapja lesz templomunkban és a közösségi házban. A Reménykör tagjai – Karesz atya vezetésével – szemléletformáló találkozót szerveznek ezen a napon. Programok: szentmise, versek orgonakísérettel, a Reménykör bemutatkozása, interaktív szemléletformáló programok a fogyatékosággal élő emberek láthatóságáért és befogadásáért az egyházban. Részletes program a hirdetőtáblán olvasható. A közösségi házban lesz lehetőség hidegtálas ebéd elfogyasztására, ha előre bejelentkeztek a lelkinapra.
Kérünk titeket, hogy a kis asztalra elhelyezett lapon jelentkezzetek erre az eseményre. Szeretettel várjuk a Karitász-csoport és a plébániai közösség tagjait!


2021.09.06.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 23. vasárnap
„Minden forrásunk belőled fakad.”
(Zsolt 87,7)

HETI MISEREND
Szeptember 5. Évközi 23. vasárnap – NEK 1. nap

de. 10 óra: †Irén, †József és élő Erzsébet
Szeptember 6. Hétfő – NEK 2. nap

este 6 óra:
Szeptember 8. Szerda, Kisboldogasszony – NEK 4. nap
reggel 8 óra: †Máriáért születésének 100. évfordulóján és †Jánosért, élő Barnabásért és Gabrielláért
Szeptember 10. Péntek – NEK 6. nap
reggel 8 óra: Békési család élő és elhunyt tagjaiért
Szeptember 12. Évközi 24. vasárnap – NEK 8. nap
de. 11:30 óra: PÁPAI MISE A HŐSÖK TERÉN
este 7 óra: Herold család élő és elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Hétfőn lesz plébániánk szentségimádási napja. 8-18 óra között van lehetőség a csendes szentségimádásra. A nővérek szervezésében a kitett jelentkezési lapon lehet jelentkezni.
Szombaton, 10-15 óra között családi nap lesz a Margit szigeten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretein belül, ahol külön sátorban jelenik meg a Karesz atya által összehívott Reménykör – egyházi misszió az akadályozott emberekért.
Szeptember 12-én, vasárnap 11:30-kor lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes záró szentmiséje Ferenc pápával a Hősök terén. Ezen a napon délelőtt 10 órakor nem lesz szentmise. Este 7 órakor van lehetőség szentmisén részt venni templomunkban.
Ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe a kongresszus heti programjait, amelyek a hirdetőtáblán és NEK honlapján olvashatóak.


2021.08.30.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 22. vasárnap
„Vándorlásunk társa lett.”
(34. NEK himnusza)

HETI MISEREND
Augusztus 29. Évközi 22. vasárnap

de. 10 óra
Szeptember 1. Szerda

reggel 8 óra: NINCS SZENTMISE
Szeptember 3. Elsőpéntek, Nagy Szent Gergely
reggel 8 óra: Az urnateremben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozóikért
Szeptember 4. Elsőszombat (előesti szentmise) a Jézus Szíve kórus énekel
este 6 óra
Szeptember 5. Évközi 23. vasárnap – NEK 1. nap
de. 10 óra

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A héten, szerdán a szentmise szabadságolások miatt elmarad.
Szeptember 5-én
, vasárnap du. 3 órakor lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó szentmiséje elsőáldozással. Ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe a kongresszus heti programjait, amelyek a hirdetőtáblán és NEK honlapján olvashatóak.
Szeptember 4-én, az elsőszombat esti szentmisén plébániánk Jézus Szíve kórusa fog énekelni. Várjuk szeretettel a kedves testvéreket!
A szeptember 19-i Plébánia nap ünnepi szentmiséjéről részletek hamarosan plébániánk honlapján olvashatók.


2021.08.25.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 21. vasárnap
„Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk.” (Józs 24,16)

HETI MISEREND

Augusztus 22. Évközi 21. vasárnap
de. 10 óra: Hálából
Augusztus 25. Szerda
reggel 8 óra: †Tivadarért halálának 15. évfordulóján
Augusztus 27. Péntek
du. 5 óra: †Sztojinyi Lajosné Ilona temetési szertartása
Augusztus 29. Évközi 22. vasárnap
de. 10 óra: †Sztupjánszky Endréné (Baba néni) és testvére Dobóczky Zsuzsanna Veronika

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A héten pénteken, reggel 8 órakor nincs szentmise, de du. 5 órakor van lehetőség egy elhunytért bemutatott misén bekapcsolódni az eucharisztikus közösségbe.
Holnap este 8 órától képviselőtestületi ülés lesz a plébánián
Plébániánk tagjai újra mehetnek a bakonybéli bencés szerzetesekhez lelkigyakorlatra október 22-e és 24-e között.
Jelentkezni lehet Nagy Péternél és Kovács Miklósnál.


2021.08.18
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 20. vasárnap
„Csak az tudja elhordozni akár a kicsi, akár a nagy terheket, aki alázatos.”
(Kodolányi János)

HETI MISEREND
Augusztus 15. Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony

de. 10 óra: †Édesanyáért halálának 4. évfordulóján
Augusztus 17. Szerda

reggel 8 óra: ELMARAD!
Augusztus 20. Péntek, Szent István király főünnepe
de. 10 óra: Anikóért és Veronikáért
Augusztus 22. Évközi 21. vasárnap
de. 10 óra: Hálából

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
A héten, szerdán a szentmise szabadságolások miatt elmarad.
Augusztus 20-án, pénteken Szent István király főünnepén de. 10 órakor lesz szentmise templomunkban. A bíboros úr a du. 5 órakor kezdődő szentmisére és körmenetre szeretettel vár bennünket.
Plébániánk tagjai újra mehetnek a bakonybéli bencés szerzetesekhez lelkigyakorlatra október 22-e és 24-e között.
Jelentkezni lehet Nagy Péternél és Kovács Miklósnál.


2021.08.08.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 19. vasárnap

„Kelj föl és egyél!”
(1Kir 19,7)

HETI MISEREND
Augusztus 8. Évközi 19. vasárnap

de. 10 óra: †Dobozkiné Márkus Zsuzsáért (július 13-án volt a temetése)
Augusztus 11. Szerda, Szent Klára

reggel 8 óra: Élő Klárákért
Augusztus 13. Péntek, Boldog XI. Ince pápa
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Augusztus 15. Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony

de. 10 óra: †Édesanyáért halálának 4. évfordulóján

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Vidéken a nagy esőzések miatt bajba jutott embereknek, családoknak gyűjt a Karitász sürgősséggel konyhai eszközöket (edények, poharak, evőeszköz), ágyneműt és takarókat. Mivel sokaknak a háza használhatatlanná vált, a most következő héten szeretnénk összegyűjteni és eljuttatni a rászorulóknak az adományokat. A sekrestyében vagy Fejes Zsuzsánál lehet jelezni, ha valaki tud ilyen használati eszközökkel segíteni.


2021.08.01.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 18. vasárnap
„az igazság Jézusban van.” (Ef 4,21)

HETI MISEREND
Augusztus 1. Évközi 18. vasárnap

de. 10 óra: Szeretett édesapáért halála 10. évfordulóján, valamint a Szántó és Hódos család élő és elhunyt tagjaiért
Augusztus 4. Szerda, Vianney Szent János Mária

reggel 8 óra: Élő Klárákért
Augusztus 6. Elsőpéntek, Urunk színeváltozása
reggel 8 óra: Urnateremben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozókért
Augusztus 7. Elsőszombat
este 6 óra: Élő Kuba Ágostonért és családtagjaiért
Augusztus 8. Évközi 19. vasárnap

de. 10 óra: † Dobozkiné Márkus Zsuzsáért (július 13-án volt a temetése)

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A Jézus Szíve kórus próbái az augusztus 8-i hétvégén indulnak a megbeszélt módon. További információk plébániánk facebook oldalán olvashatóak.


2021.07.25.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 17. vasárnap
„Nem lehet a szeretetet forradalmasítani a gyengédség forradalmasítása nélkül.”
                          
(Ferenc pápa)
HETI MISEREND
Július 25. Évközi 17. vasárnap

de. 10 óra: Hálaadás házassági évfordulókon
Hálaadás 50. házassági évforduló alkalmából (Erzsi és József)
Teréz és Sándor hálaadása 40. házassági évforduló alkalmából
Marcsi és Péter hálaadása 30. házassági évforduló alkalmából
Keszthelyi Kati és Ákos hálaadása 25. házassági évforduló alkalmából
Július 28. Szerda
reggel 8 óra: Gergényi és Dezsi család élő és elhunyt tagjaiért
Július 30. Péntek
reggel 8 óra: Élő és elhunyt hozzátartozókért és imaszándék
Augusztus 1. Évközi 18. vasárnap

de. 10 óra: Szeretett édesapáért halála 10. évfordulóján, valamint a Szántó és Hódos család élő és elhunyt tagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Ma, 14:30-tól rózsafüzér, 15:30-tól szentségimádás lesz templomunkban.
Köszönet a templomkert rendbetételéért. Isten áldja mindazokat, akik önkéntes szolgálatot vállalnak szabadon, felelősséggel.
 A héten, pénteken Jónás Ágnes és Barkó Krisztián köt házasságot templomunkban. Imádkozzunk, hogy gyengéd szeretettel boldogítsák egymást!
Jövő héten, a vasárnapi mise előtt 9:30-tól kántorunk, Hegedüs Roland tart egy rövid előadást az Alleluja liturgikus szerepéről. Ez alkalommal a csendes szentségimádás 9-től 9:30-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk!


2021.07.18.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 16. vasárnap
„Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” (Mk 6,34)

HETI MISEREND
Július 18. Évközi 16. vasárnap

de. 10 óra: †Gáll Jánosért halála 8. évfordulóján
Július 21. Szerda
este 6 óra: †Erzsébet és Sándor, Teréz és Imre, és elhunyt hozzátartozóiért
Július 23. Péntek, Szent Brigitta
reggel 8 óra: Békési család élő és elhunyt tagjaiért
Július 25. Évközi 17. vasárnap

de. 10 óra: Hálaadás házassági évfordulókon
Hálaadás 50. házassági évforduló alkalmából
Teréz és Sándor hálaadása 40. házassági évforduló alkalmából
Marcsi és Péter hálaadása 30. házassági évforduló alkalmából
Keszthelyi Kati és Ákos hálaadása 25. házassági évforduló alkalmából


PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A hétfői és keddi szentmisék július és augusztus hónapban a nyári táborok és egyéb egyházi programok miatt, az Újpalotai Salkaházi Sára és MÁV-telepi templomban elmaradnak.
A héten, szerdán – mivel már reggel 9 órakor temetés kezdődik az Újköztemetőben – este 6 órakor lesz szentmise.


2021.07.17. — !!! ÚJ !!! —
Kedves Testvérek!
Plébániánk facebook oldalán és a honlapunk MISEREND almenüpontjánál folyamatosan információkat kaphatnak a templom egyházzenei életéről és az aktuális vasárnap énekeiről. Utóbbi tételeket kántorunk, Hegedüs Roland soundcloud csatornáján hallgathatják meg: https://soundcloud.com/roland-hegedues-282004812 “


2021.07.12.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 15. vasárnap
„Mysterium fidei.”

HETI MISEREND
Július 11. Évközi 15. vasárnap

de. 10 óra: †Füleki Józsefné Zsuzsánna (június 21-én temettük)
Július 14. Szerda
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Július 16. Péntek, Kármelhegyi Boldogasszony
reggel 8 óra: Egy család élő és elhunyt tagjaiért
Július 18. Évközi 16. vasárnap

de. 10 óra: †Gál Jánosért halála 8. évfordulóján

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A hétfői és keddi szentmisék július és augusztus hónapban a nyári táborok és egyéb egyházi programok miatt, az Újpalotai Salkaházi Sára és MÁV-telepi templomban elmaradnak.


2021.07.05.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 14. vasárnap
„Elég neked az én kegyelmem.” (2Kor 12,9)

HETI MISEREND
Július 4. Évközi 14. vasárnap

de. 10 óra: †Miklósért és élő családtagjaiért
Július 7. Szerda
reggel 8 óra: Élő és elhunyt hozzátartozókért
Július 9. Péntek
reggel 8 óra: †Bock Mária
Július 11. Évközi 15. vasárnap

de. 10 óra: †Füleki Józsefné Zsuzsánna (június 21-én temettük)

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A mai perselyadományokat a Szentszék javára ajánljuk fel.
Karesz atya más templomban misézik 9 órától, ezért július 4-e, vasárnap a 10 órai szentmise után lesz gyóntatás.
A hétfői és keddi szentmisék július és augusztus hónapban, a nyári táborok és egyéb egyházi programok miatt, az Újpalotai Salkaházi Sára és MÁV-telepi templomban elmaradnak.


2021.05.27.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 13. vasárnap

„Talita kúm!” (Mk 5,41)

HETI MISEREND
Június 27. Évközi 13. vasárnap

de. 10 óra: Milana nevű újszülött kisbaba teljes egészségéért
Június 28. Hétfő, Szent Iréneusz
este 6 óra: †Oláh Ákosné Marica
Június 30. Szerda
reggel 8 óra: Elhunyt édesapáért születésnapja alkalmából
Július 2. Elsőpéntek, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél
reggel 8 óra: Az urnatemetőben nyugvó testvérekért és hozzátartozóikért
Július 3. Elsőszombat
(előesti szentmise)
este 6 óra: †Annáért halálának évfordulójára
Július 4. Évközi 14. vasárnap
de. 10 óra: †Miklósért és élő családtagjaiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Jövő héten, vasárnap a Szentszék javára ajánljuk fel a perselyadományokat.

Kedves Plébániai Közösség!
                                                                    
2021. június 19-én KÁLMÁNCZHELYI  ÖDÖN,  DÖNCI, a Pestújhelyi Keresztelő  Szent János templom volt sekrestyése, családjának fenntartója életének 72. évében elhunyt. Temetéséről a család később intézkedik.
A hátramaradottak – mozgásában akadályozott felesége, egyetemista fia – halálával nehéz anyagi körülmények közé kerültek.
Kérjük a közösség segítségét abban, hogy a család talpra tudjon állni a rájuk maradt nehéz anyagi helyzetben.
Számlatulajdonos neve: KÁLMÁNCZHELYI RICHÁRD
Megjegyzés rovatba: adomány
Adományaitokat a következő bankszámlára tudjátok küldeni:
10401945-86766772-75671032  K&H Bank
illetve  Karesz atyának adni.
Köszönettel a család nevében, a Pestújhelyi Karitász: Erzsike és Szilvi


2021.06.20.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 12. vasárnap
„Krisztus szeretete sürget minket” (2Kor 5,14)

HETI MISEREND
Június 20. Évközi 12. vasárnap

de. 10 óra: †Zoltán, †Imre lelki üdvéért és hozzátartozókért
Június 21. Hétfő, Gonzága Szent Alajos
este 6 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
Június 23. Szerda
reggel 8 óra: Élő és elhunyt hozzátartozókért
Június 25. Péntek
Lelkipásztori ok miatt a mai nap nincs szentmise!
Június 27. Évközi 13. vasárnap

de. 10 óra: Milana nevű újszülött kisbaba teljes egészségéért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI
Ma, 14:30-tól rózsafüzér és 15:30-tól szentségimádás lesz a járvány megszűnéséért, a betegekért, a járvány áldozataiért és hozzátartozóikért.
Karesz atya a héten, pénteken találkozik a lelkivezetőjével, ezért a péntek reggeli szentmise elmarad.


2021.06.13.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Évközi 11. vasárnap
„A hangyák is félnek a medvétől. Mert nem gondolkodnak eleget ahhoz, hogy rájöjjenek, ha mind összefognának, elbánhatnának még azzal a medvével is.” (The Witcher)

HETI MISEREND
Június 13. Évközi 11. vasárnap

de. 10 óra: Sándorért halála évfordulójára
Június 14. Hétfő
este 6 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
Június 16. Szerda
reggel 8 óra: +Mikovich Józsefné Katalin, akitől június 7-én vettünk végső búcsút
Június 18. Péntek
reggel 8 óra: Élő Jolánért név- és születésnapja alkalmából, valamint családtagjaiért
Június 20. Évközi 12. vasárnap

de. 10 óra: +Zoltán, +Imre lelki üdvéért és hozzátartozókért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Mai szentmisénken, amikor templomunk búcsújára emlékezünk a Jézus Szíve kórus teljesít énekes szolgálatot. Hála az odaadó szolgálatért!
Ma, 15:45-től a jegyesek közösségi felkészítése lesz a közösségi házban.
Június 18-án, pénteken a reggel 8:30 órai szentmisén plébániánk Jézus Szíve kórusa a Gellért-hegyi Sziklatemplomban szolgál, melyet az EWTN (régi nevén Bonum TV) közvetít. Kísérjük támogató imáinkkal éneklésüket!
Szerdán, 9-11 óra között Karitász fogadóóra lesz a közösségi házban.
Jövő vasárnap, 9 órától a Cor Jesu Gitáros Kórus tart próbát a templomban, ezért a szentségimádás elmarad vagy más időpontra kerül.


2021.06.05.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Krisztus Szent Teste és Vére – Úrnapja
„A szentmise nem egy pusztán formális szóáradat, hanem egy nagy cselekmény, a legnagyobb cselekmény, ami a földön létezhet.” (John Henry Newman)

HETI MISEREND
Június 6. Krisztus Szent Teste és Vére – Úrnapja

de. 10 óra: Hálaadás a családért és érettségiért
Június 7. Hétfő
este 6 óra: Beteg Miklósért és élő családtagjaiért
Június 9. Szerda
reggel 8 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
Június 11. Péntek, Jézus Szent Szíve
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Június 13. Évközi 13. vasárnap

de. 10 óra: Sándorért halála évfordulójára

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Hétfőn, este 7 órától a felnőtt hittan összejövetele lesz a közösségi házban.
Jövő héten, vasárnap 10 órakor, amikor templomunk búcsújára emlékezünk a Jézus Szíve kórus teljesít énekes szolgálatot. Részletek a hirdetőtáblán olvashatók.
Június 13-án, vasárnap 15:45-től a jegyesek közösségi felkészítése lesz a közösségi házban.
Június 18-án, pénteken a reggel 8:30 órai szentmisén plébániánk Jézus Szíve kórusa a Gellért-hegyi Sziklatemplomban szolgál, melyet az EWTN (régi nevén Bonum TV) közvetít. Kísérjük támogató imáinkkal éneklésüket!
Vasárnaponként, 9 órától – heti rendszerességgel – szentségimádást tartunk a járvány megszűnéséért, a betegekért, a járvány áldozataiért és hozzátartozóikért.


2012.05.30.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Szentháromság vasárnapja
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.”  (Róm 8,14)

HETI MISEREND
Május 30. Szentháromság vasárnapja

de. 10 óra: †Őri György Gyuláért és édesanyjáért
Május 31. Hétfő
este 6 óra: Egy nagy család élő és elhunyt tagjaiért
Június 2. Szerda
reggel 8 óra: †Lőrincz Sándorné Edith születésnapjára emlékezünk
Június 4. Elsőpéntek
reggel 8 óra: Az urnatemetőben nyugvó testvéreinkért és élő hozzátartozóikért
Június 5. Elsőszombat
(előesti szentmise
este 6 óra: †Határi Sándorért
Június 6. Krisztus Szent Teste és Vére – Úrnapja

de. 10 óra: Hálaadás a családért és érettségiért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A mai perselyezés a szentföldi keresztények javára lesz.
Szerdán, 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztást a közösségi házban.
Vasárnaponként, 9 órától – heti rendszerességgel – szentségimádást tartunk a járvány megszűnéséért, a betegekért, a járvány áldozataiért és hozzátartozóikért.
Szombaton, 17 órától – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve – világméretű szentségimádás lesz egymásért, amibe mi is bekapcsolódunk.


Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Pünkösdvasárnap
„Jöjjetek, és lássátok.”  (Jn 1,39)

HETI MISEREND
Május 23. Pünkösdvasárnap

de. 10 óra: Beteg Barbaráért és †Germán Ferencért
Május 24. Hétfő, Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja
este 6 óra: †Szécsényi Jánosért és összes elhunyt hozzátartozóiért
Május 26. Szerda, Néri Szent Fülöp
reggel 8 óra: Élő és elhunyt hozzátartozókért
Május 28. Péntek
reggel 8 óra: †Kakucsi Ildikóért, aki 37 évesen hunyt el
Május 30. Szentháromság vasárnapja

de. 10 óra: †Őri György Gyuláért és édesanyjáért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Hétfőn, a Boldogságos Szűz Mária az Egyház Anyja emléknapja lesz (régi elnevezése: pünkösdhétfő). 10 órakor kezdődik a Karizmák ünnepe Máriaremetén. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók. Ezen a napon nálunk este 6 órakor lesz szentmise.
A jövő heti vasárnapi perselyezés a szentföldi keresztények javára lesz.
Vasárnaponként, 9 órától – heti rendszerességgel – szentségimádást tartunk a járvány megszűnéséért, a betegekért, a járvány áldozataiért és hozzátartozóikért.
Június 5-én, szombat 17 órától – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve – világméretű szentségimádás lesz egymásért, amibe mi is bekapcsolódunk.


2021.05.16.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Urunk mennybemenetele
„A ’jőjj, és lásd’ a legegyszerűbb módszere a valóság megismerésének.”  (Ferenc pápa)

HETI MISEREND
Május 16. Urunk mennybemenetele főünnep

de. 10 óra: †Szülőkért
Május 17. Hétfő, Boldog Scheffer János püspök és vértanú
este 6 óra: Beteg Miklósért, Béla kisfiúért és családjáért
Május 19. Szerda
reggel 8 óra: Élő Andrásért születésnapja alkalmából
Május 21. Péntek
reggel 8 óra: Élő Ritáért
Május 23. Pünkösdvasárnap

de. 10 óra: Beteg Barbaráért és †Germán Ferencért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A MKPK közleményt adott ki a járványhelyzettel kapcsolatban, amit kihelyeztünk a hirdetőtáblára.
Vasárnaponként, 9 órától – heti rendszerességgel – szentségimádást tartunk a járvány megszűnéséért, a betegekért, a járvány áldozataiért és hozzátartozóikért.
A héten, szerdán 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztást a közösségi házban.
Május 24-én, pünkösdhétfőn 10 órakor kezdődik a Karizmák ünnepe Máriaremetén. Részletek a kihelyezett plakáton olvashatók. Ezen a napon nálunk este 6 órakor lesz szentmise.


Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 6. vasárnap
„Szent József számára a szolgálat… nem egyszerűen egy távoli eszmény volt, hanem a mindennapi élet szabályának számított.”  (Ferenc pápa)

HETI MISEREND
Május 9. Húsvét 6. vasárnap

de. 10 óra: Hálából
Május 10. Hétfő
este 6 óra: †Deme József
Május 12. Szerda
reggel 8 óra: †Szülőkért és elhunyt testvérekért
Május 14. Péntek
reggel 8 óra: Földi, Neményi és Bozsó család élő és elhunyt tagjaiért
Május 16. Urunk mennybemenetele főünnep

de. 10 óra: †Szülőkért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

Jövő vasárnap, 9 órától – heti rendszerességgel – szentségimádást tartunk a járvány megszűnéséért, a betegekért, a járvány áldozataiért és hozzátartozóikért.


Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 5. vasárnap
„Gyermekeim, ne szóval és nyelvvel szeressünk,
hanem tettel és igazsággal.” (1Jn 3,18)

HETI MISEREND
Május 2. Húsvét 5. vasárnap

de. 10 óra: ­†Bernula Györgyért, akitől április 30-án vettünk búcsút
Május 3. Hétfő, Szent Fülöp és Jakab apostolok
este 6 óra:
Május 5. Szerda
reggel 8 óra:
Május 7. Péntek, Boldog Gizella
reggel 8 óra: Az urnatemetőben nyugvókért és élő hozzátartozóikért
Május 9. Húsvét 6. vasárnap

de. 10 óra: Hálából

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A héten, szerdán 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztást a közösségi házban.


2021.04.26.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 4. vasárnap
„…magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem.” (Jn 10,18)

HETI MISEREND
Április 25. Húsvét 4. vasárnap

de. 10 óra: Beteg Miklósért és egész családjáért
Április 26. Hétfő
reggel 8 óra: Hálából (Megváltozott időpont!)
Április 28. Szerda
reggel 8 óra: †Berezvai Tünde tanárért
Április 30. Péntek
reggel 8 óra:
Május 1. Elsőszombat
(előesti szentmise)
este 6 óra: Katekumen testvéreinkért: Borbáláért és Gáborért
Május 2. Húsvét 5. vasárnap

de. 10 óra: †Bernula Györgyért, akitől április 30-án vettünk búcsút

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A megszokottól eltérően hétfőn, reggel 8 órakor lesz szentmise templomunkban.
Szombaton, az esti 6 órai misén lesz felnőtt testvéreink keresztelése. Kérjük Isten áldását életükre!


2021.04.18.
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia hirdetései
Húsvét 3. vasárnap
„Tapintsatok meg és lássatok.” (Lk 24,39)

HETI MISEREND
Április 18. Húsvét 3. vasárnap

de. 10 óra: Tibor és Katalin hálát ad az együtt töltött 50 évért, a családért, fiaikért, menyeikért, két unokáért – Isten áldását kérve a családjukra
Április 19. Hétfő
este 6 óra: Hálából
Április 21. Szerda
reggel 8 óra: Hálából
Április 23. Péntek
reggel 8 óra:
Április 25. Húsvét 4. vasárnap

de. 10 óra: Beteg Miklósért és egész családjáért

PLÉBÁNIÁNK HIRDETÉSEI

A héten, szerdán 9-11 óra között a Karitász tart ruhaosztást a közösségi házban.


2021.04.04.

Április 11. – Isteni irgalmasság vasárnapja
Online szentmise-közvetítés: 9 óra
Templomlátogatás: 10-12 óra

https://www.youtube.com/results?search_query=husz%C3%A1rszky+mih%C3%A1ly

2021.03.27.


Március 8-a, hétfőtől
nincsenek nyilvános szentmisék az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében!


A nagyheti liturgiák és templomlátogatások rendje

Online miseközvetítések templomunkból YouTube-on:

https://www.youtube.com/results?search_query=husz%C3%A1rszky+mih%C3%A1ly

Virágvasárnap

  • Templomlátogatás: 9-11 óra
  • Online közvetített szentmise: 11 óra

Nagycsütörtök

  • Templomlátogatás: 16-17 óra
  • Szentmise az Utolsó vacsora emlékére: 17 óra (online közvetített)

Nagypéntek

  • Templomlátogatás: 10-15 óra
  • Az Úr szenvedésének ünneplése: 15 óra (online közvetített)

Nagyszombat

  • Templomlátogatás: 10-17 óra
  • Húsvéti vigília: 19:30 óra (online közvetített)

Húsvétvasárnap

  • Templomlátogatás: 9-11 óra
  • Húsvéti ünnepi szentmise: 11 óra (online közvetített)

2021.03.08.


Március 8-a, hétfőtől
nincsenek nyilvános szentmisék
az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében!


Szentmisék és miseszándékok: A szentmiséket a pap egyedül imádkozza. A miseszándékokat el lehet halasztani egy későbbi időpontra vagy a már felvett szándékokra a miséző pap magánmisében emlékezik meg.

Temetések: A temetői és a templomi temetések minél szűkebb körben (max. 50 fő) tarthatók meg. Gyászmisék nem mondhatók.

Templomi nyitva tartás: vasárnapokon, 9 és 11 óra között.

Irodai szolgálat: hétfőn és szerdán, 16:00-17:30 között személyesen az irodában. Egyébként telefonon is lehetőség van az ügyek intézésére.

Gyónási lehetőség: Egyéni egyeztetés alapján Gyula atyánál vagy Károly atyánál.

Karitász szolgálat: A héten szerdán, 9-11 óra között lehet leadni a tartós élelmiszereket és a ruhákat a közösségi házban. A szegény testvéreinknek szánt élelmiszer adományt március 7-én és 14-én, vasárnap 9-10 óráig a Karitász helyiségben is le lehet adni.

Kedves Testvérek! Kérjük, hogy felelős döntésével, személyi jövedelemadójának 1%-os felajánlásával támogassa a Magyar Katolikus Egyházat, másik 1%-ával pedig a Jézus Szíve Alapítványt! Kérjük, hogy fontolja meg ajánlásunkat. Köszönjük!