mavtelep_wp_admin összes bejegyzése

Hirdetések – augusztus, szeptember

MÁV-TELEPI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
HIRDETÉSEK

  1. Nagyboldogasszony főünnepe: Augusztus 15-e minden katolikus hívő számára parancsolt ünnep (vagyis vasárnaphoz hasonlóan szentmise-látogatási kötelezettség van érvényben). Plébániánkon az alábbi időpontokban lesznek misék:
    – 8:00 (csendes mise)
    – 18:00 (orgonás mise)
    Mindenkit szeretettel várunk, hogy közösen ünnepeljük Pátrónánkat, Magyarok Nagyasszonyát, a testben és lélekben megdicsőült Szent Szüzet!
  2. Cserháti Ferenc segédpüspök atya temetése: Cserháti Ferenc nyugalmazott segédpüspökünk július 22-én az örökkévalóságba költözött. Elhunyt segédpüspökünk lelki üdvéért augusztus 18-án, pénteken 10:30-kor szentmisét mutatnak be az Esztergomi Bazilikában. Ezt követően helyezik földi maradványait örök nyugalomra a Bazilika altemplomában.
  3. Augusztus 20-a: Hazánk államalapításának ünnepén a Szent István Bazilika főterén megtartott szentmise 17:00-kor kezdődik, mely a Szent Jobb körmenettel folytatódik. Ezen a napon templomunkban a szokásos időben, 10:00-kor mutatunk be szentmisét.
  4. Veni Sancte, szeptember 3.: Plébániánk ünnepélyes tanévkezdő szentmiséje szeptember 3-án, 10:00-kor lesz. A plébániai csoportok, hittanok, szentségi felkészítők rendjét hamarosan kifüggesztjük a faliújságra.
  5. Bérmálás, szeptember 10.: Szeptember 10-én a 10:00-kor kezdődő szentmise keretében Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek atya megbérmálja plébániánk fiataljait, akiket szeptember 3-án, a Veni Sancte szentmisén mutatunk majd be. Kísérjük mindannyiukat imádságunkkal, hogy elkötelezett hívő életük révén a Szentlélek tovább építhesse Egyházunkat!
  6. Plébániai nap, szeptember 17.: A szokásostól eltérően szeptember 17-én ünnepeljük plébániai napunkat. A szeptemberi hónap az ünnepeket tekintve sűrű lesz. Kérlek titeket, hogy így tervezzétek majd a hétvégéiteket.

Az urnatemető látogatása a misék előtt fél órával kezdődik, és a misék végéig tart.
Egyházadót, adományt a hivatali időben az irodában, a misék után a sekrestyében lehet befizetni, vagy átutalással.
Plébániánk bankszámlaszáma:
10700024-73799713-51100005 (CIB bank)
Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánia


Nagyhét, húsvét – 2023


MISEREND A NAGYHÉTEN ÉS A HÚSVÉTI IDŐBEN

Április 2. Virágvasárnap,
Az Úr szenvedésének
vasárnapja
Vasárnapi miserend. A 10 órai szentmisén barkaszentelés, körmenet a templomban, passió a Jézus Szíve Kórus előadásában.
Április 6. NagycsütörtökEste 6 órakor szentmise az Utolsó vacsora emlékére. Utána oltárfosztás, majd virrasztás: péntek hajnali 5 óráig. (A kiskapu be lesz csukva, de nem lesz kulcsra zárva. A templomba az oldalsó ajtónál lehet bemenni.)
Április 7. Nagypéntek8–18 óráig nyitva áll a templom. 8 órától gyóntatás, 9 órától keresztút. Délután 3 órakor kezdődik az Úr szenvedésének ünneplése.
Április 8. NagyszombatReggel 9 órától egész nap lehet imádkozni a szentsírnál. Este fél 8-kor kez­dődik a húsvéti vigília. A mise végén feltámadási körmenet, időjárástól függően.
Április 9. Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásaVasárnapi miserend. A 10 órai ünnepi szentmisén megáldjuk a húsvéti ételeket, a mise után tojáskeresés gyermekeknek a templomkertben.
Április 10. HúsvéthétfőSzentmise: reggel 8 óra.
Április 16. Az Isteni Irgalmasság vasárnapjaVasárnapi miserend. 10 órakor ministránsavató szentmise.
Május 21. Urunk mennybe­meneteleVasárnapi miserend. Elsőáldozás a 10 órai szent­misén.
Május 28. PünkösdvasárnapVasárnapi miserend. A 10 órai szentmise után gyermeknapi palacsintázás a Közösségi házban.
Május 29. PünkösdhétfőEzen a napon nem mondunk szentmisét.
Június 11. Krisztus Szent Teste és Vére, ÚrnapjaVasárnapi miserend. A 10 órai szentmisén úrnapi körmenet, időjárástól függően a templomkertben.
Június 16. péntek  Jézus Szent Szíve, templomunk búcsúnapjaSzentmise reggel 8 órakor. Búcsúnapunkat a vasárnapi 10 órai szentmisén ünnepeljük.
Június 18. Évközi 11. vasárnapVasárnapi miserend. 10 órakor tanévzáró Te Deum mise a Cor Jesu ifjúsági gitáros kórussal.